Megnyerték mind a tíz, nemzetközi felkészülési találkozójukat és ezért megfelelő önbizalommal várták az első bajnoki fordulót. A játék még, mindkét oldalon, sok szempontból idény eleji volt, de ennek ellenére egy izgalmas, nagy iramú találkozót játszott egymással a két csapat. Az MKC nem vallott szégyent és a mérkőzés után, sok dicséretet kapott a szakemberektől és nagyon sportszerű kisvárdai szurkolóktól. A legjobb egyéni teljesítményeket, Horváth Bernadett és Scholtz Andrea nyújtották, akiket most a mérkőzés értékelésére is kértünk.
A szakma és a szurkolók véleménye szerint, a védekezésben rendben volt a csapatunk, de a támadójátékunk gyengébb volt. Így éreztétek ezt a pályán belülről is?
Én is úgy gondolom, hogy a védekezésünk rendben volt a bajnoki rajton - kezdi a beszélgetést, a beálló Horváth Bernadett védekezésben, nagyon sokat dolgozott ezen a mérkőzésen és két gólt is dobott a kisvárdai kapuba. A hatos falunk és a nyitott védekezésünk is működött, hiszen csak tizenkilenc gólt kaptunk. Ez a szám pedig önmagért beszél egy ilyen erős ellenfél ellen, különösen egy idegenben lejátszott bajnoki találkozón. Támadásban azonban még sokat kell javulnunk, mert azzal több problémánk volt a vasárnapi bajnoki mérkőzésen. A helyzeteink igaz megvoltak, de sokkal pontosabbnak és türelmesebbnek kellet volna lennünk a befejezéseknél.
Az idegenben kapott tizenkilenc gól, megsüvegelendő teljesítmény, és egyértelműen azt mutatja, hogy a védekezésünk valóban rendben volt - folytatja a beszélgetést Scholtz Andrea, akit a mérkőzés legjobb mosonmagyaróvári játékosának választottak. Így végig partiban voltunk, egy nálunk magasabban jegyzett csapattal, pedig ne felejtsük el, hogy nálunk meghatározó belső játékosok hiányoztak. Támadásban viszont több kellett volna a pontszerzéshez, különösen a befejezéseket, a gólhelyzetek kihasználást illetően. A jövőben ezeknél sokkal jobban kell koncentrálnunk, figyelnünk kell arra, hogy gólokkal fejezzük be az akcióinkat.
Forrás: Szabó Sándor
Ti ketten nagyon megbízható teljesítményt nyújtottatok, de egy kicsit idegesnek, feszültnek tűntek az MKC kézilabdázói. Több jó teljesítmény kellett volna egy bravúrhoz?
Horváth Bernadett:
Az vitathatatlan, hogy izgatottak voltunk, hiszen nagyon vártuk már a bajnokság kezdetét, az első osztályú mérkőzéseket. Egy évet vártunk arra, hogy ismét az élvonalban kézilabdázhassunk és azért elég hosszú idő. Idegesnek azonban nem éreztem a csapatot, de az is igaz, hogy fel kell vennünk az NB I játékának ritmusát. A saját teljesítményemet én nagyon kritikus szemmel nézem, és így mindig találok hibákat. A maximumra törekszem a pályán, mert tudom, hogy kizárólag azzal tudom megfelelően segíteni a csapatomat.
Scholtz Andrea:
Az én kapus teljesítményem, mindig a csapat védekezésétől függ és azzal semmi probléma nem volt vasárnap. Így pedig nekem sokkal könnyebb a dolgom és esélyem van, az átlagosnál több lövés hárítására vagy bravúros védésekre. Ahhoz azonban, hogy az élvonalban pontot tudjunk szerezni, legalább négy - öt kimagasló teljesítményre van szükségünk. Ehhez azonban nekünk, újonc csapatként még szoknunk kell az NB I légkörét, azt a sokkal gyorsabb, dinamikusabb játékot, amit ebben a bajnokságban játszanak.
Forrás: Szabó Sándor
- Szerintetek, hol tartunk most a csapatépítésben, az új játékosok szerepeltetését és a játékot illetően?
Horváth Bernadett:
Az irány amerre haladunk, az biztosan jó, de még nem lehet pontosan felelni erre a kérdésre. Több időre van szükség ahhoz, hogy az új játékosokat be lehessen építeni egy kézilabda csapatba. Türelmesnek kell lennünk és maximálisan segítenünk kell egymást ahhoz, hogy ez sikerüljön. Valóban csapatként kell dolgoznunk, működnünk ahhoz, hogy ezen a szinten eredményesek legyünk.
Forrás: Szabó Sándor
Scholtz Andrea:
Lépésről - lépesre haladunk előre a csapatépítésben és így értelemszerűen a játékban is. Az új játékosoknak azonban nem könnyű, sőt talán az egyik legnehezebb feladat, beilleszkedni egy már működő rendszerbe. Én úgy gondolom, hogy mi egy befogadó társaság vagyunk és segítjük a hozzánk érkező kézilabdázókat. Viszont ebben neki is partnernek kell lenniük, hogy fel tudjuk gyorsítani ezt a folyamatot. Nálunk azonban ezzel nincs probléma, és ez reméljük, hogy nemsokára már az eredményeinken is meglátszik majd.
Forrás: Szabó Sándor
- Mire számítotok és egyáltalán mi az, amire lehet és kell számítani a következő, a Fradi elleni bajnoki találkozón?
Horváth Bernadett:
Mindenki tudja, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria egészen kiváló kézilabda csapat. Évek óta bizonyítják ezt, a magyar és a nemzetközi mezőnyben is. A felkészülési időszakban játszottunk velük, de az egy gyakorló találkozó volt, ami össze sem hasonlítható egy bajnoki mérkőzéssel. Mindezek ellenére, én bízom a csapatunkban és azt remélem, hogy egy jó mérkőzést játszunk majd pénteken a Fradival Nagyon kevés kézilabda csapatnak van olyan remek szurkoló tábora mint nekünk, és így a hazai pálya, komoly plusz erőt adhat nekünk.
Forrás: Szabó Sándor
Scholtz Andrea:
Egy olyan csapattal mérkőzünk meg pénteken este, amelyiknek teljesen más céljai, elvárásai vannak az első osztályú bajnokságban. Ezért én is abban reménykedem, hogy minél tovább a mérkőzésben tudunk majd maradni és így alaposan megnehezítjük majd a Fradi dolgát. Abban pedig biztos vagyok, hogy a mosonmagyaróvári szurkolóktól ehhez nagy segítséget kapunk majd, hiszen Kisvárdára is szép számmal kísértek el minket.