AZ EDZŐ SOHA NEM LEHET ELÉGEDETT

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.06.13.
Nagyon kedves ünnepségek után véglegesen lezárta a 2020/2021-es bajnoki idényt a Motherson-Mosonmagyaróvár csapata. Nyugodtan leírhatjuk, hogy az MKC egy kisebb csodát hajtott végre azzal, hogy bronzérmes lett a nagyon erős, kiegyensúlyozott mezőnyben. Összegzésre, a tanulságok levonására elsőként Gyurka Jánost a csapat edzőjét kértük, aki a tőle megszokott megfontoltsággal és szerénységgel értékelt.

- Igazából csak akkor éreztem egy kis kimerültséget, amikor hosszú ideig kellett várakozni az ETO mérkőzés után a sajtótájékoztatóra - válaszolta Gyurka János, az elsőként a fáradtságra vonatkozó kérdésünkre. - Igaz hosszú volt a szezon, de ezt én megszoktam már azokban az években, amikor egyszerre dolgoztam klub és korosztályos válogatott edzőként. Akkor még ilyen néhány hetes pihenőre sem volt lehetőség, tehát egyáltalán nem szeretnék most panaszkodni. Ez a rövid „uborka” szezon jól jön tehát nekünk, de elsősorban a játékosok számára fontos, hogy regenerálódjanak, ki tudják pihenni magukat. Néhány napig nem foglalkoztunk a kézilabdával, de most már el kell készítenünk egy zökkenőmentes felkészülési programot, ami komoly figyelmet igénylő munka. A csapat július 12. -én kezdi el a közös munkát, de a lányoknak erre az időpontra, felkészülten kell érkezniük. Ezért most is kapnak egy általunk megszabott edzéstervet, amelyet a megszokott módon és ellenőrzéssel, el kell végezniük. 


- Örömmel gratulálunk ismét a csapatnak, az edzőnek a bajnoki bronzéremhez. Hogyan lehet megfogalmazni ennek a sikernek a titkát?
- Tavaly nyáron én azzal a céllal érkeztem, hogy átadjam azt a tudást, tapasztalatot, amit eddig megszereztem. Hosszú évek hazai és nemzetközi ismeretei ezek, amelyeket részletezni természetesen nem lenne helyes így nyilvánosan. Szerencsére ebben tökéletes partner volt a mellettem működő stáb, a klub és a játékosok is, akik hamar megértették az elképzeléseimet. A jó rajtunk, a csodálatos szeptemberi menetelésünk pedig önbizalmat, visszaigazolást adott, megadta az alapot ahhoz, hogy bízzunk önmagunkban. Folyamatosan növeltük tehát a csapásszámot, még olyan áron is, hogy nyilvánvalóan több hibát vétettünk ilyen futómennyiségnél, sebességnél. Maradéktalanul nem sikerült mindent megvalósítanunk, de a támadásaink, a megállító faultjaink száma, a mérkőzésenként lefutott hét kilométer, azért figyelemreméltó adatok. Sikerült több játékrendszert is eredményesen alkalmazni, a lányok pedig megoldották a rájuk bízott egyéni feladatokat. 

- Nekünk szurkolóknak természetesen óriási örömet szerzett ez a bajnoki idény. Szakmailag persze nem tudjuk értékelni, de sok hibát talán úgy sem lehet találni benne?  
- Nagy baj van, ha elégedett egy edző, mert akkor vége van a karrierjének. Tehát maradjunk inkább annyiban, hogy sok dolgot sikerült megtanítani, voltak jó mérkőzéseink, de bőven van még hová fejlődnünk. Sok edzőhöz hasonlóan, én is azt vallom, hogy a védekezéssel lehet a győzelmeket megszerezni és ebben még javulnunk kell. A hatos falas rendszerben most eredményesebbek voltunk, viszont a nyitott védekezésünk nem volt elég hatékony, ezért abban a kapusaink is sokszor kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. Nem dőlhetünk hátra a támadásaink statisztikáit átnézve sem, mert az átlövések tekintetében ezek elég rossz számokat mutatnak. Végig arra törekedtünk, hogy a jó védekezésből gyorsan tudjunk átmenni a támadásokba, amihez viszont mindkét felállásban teljes értékű játékosok kellenek. Lesz tehát bőven feladtunk a következő évi, új csapat építésében, ahol ezeket a szempontokat is figyelembe fogjuk venni. 

- Nem lehet és nem is akarjuk kikerülni az új csapat építés kérdését, hiszen valóban sokan távoztak az idény végén Mosonmagyaróvárról…   
- Mi alapvetően csak három-négy helyen szerettük volna megváltoztatni, megerősíteni a keretünket a következő idényben. Több játékosunk azonban, már tavaly októberben, novemberben úgy döntött, hogy klubot akar váltani. Különböző, jórészt egyéni okokra hivatkoztak, amelyek közül talán a kevés játéklehetőség volt, ami többször visszaköszönt. A számomra ez nagyon meglepő volt, hiszen ebben az időszakban mindössze hét mérkőzést játszottunk. Semmi sem indokolta tehát a döntésüket, amit így nagyon korainak tartottunk, de ezt sikerült lezárnunk. Volt egy váza a csapatunknak és a jó képességű, tapasztaltabb kézilabdázóink vállalták és meg is oldották a vezérszerepet. Ezt az igazán szép eredményt azonban a Motherson-Mosonmagyaróvár 2020/2021-es csapata közösen érte el.   

- Semmiképpen sem szeretnénk ünneprontók lenni, de a kézilabda társadalom és a sajtó meglehetősen hűvösen fogadta az MKC sikerét. Mit gondol erről?  
- Mi egy kisváros csapata vagyunk, pontosan tudjuk tehát, hogy hol a helyünk, a bajnokság közben pedig erre rá is szoktattak minket. Viszont kaptunk elismeréséket külföldről, többek között meghívást is komoly nemzetközi tornára. Nekem személy szerint a Veszprémből érkező dicséretek is nagyon jól estek, de el kell fogadnunk a helyzetünket, amire talán magyarázat, hogy pont a televíziós mérkőzéseinken nyújtottunk gyengébb teljesítményeket. A rendelkezésre álló anyagi források és a tabellán megszerzett helyezések talán megérnének egy elemzést, de ez nem a mi feladatunk. Nekünk a jövőben is azoknak a céloknak kell megfelelnünk, azért kell fejlődnünk, hogy megfeleljünk a közösségünk, a szurkolóink, a támogatóinknak és a szimpatizánsaink elvárásainak. Ennek pedig a rend, a fegyelem és a munka az alapja, amelyek eddig is hozzásegítettek minket az eredményeinkhez, amelyekkel elértünk idáig.



Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó