Utoljára jön ebben a szezonban Mosonmagyaróvárra az EHF Európa Liga, a KGHM MKS Zaglebie Lubin ellen zárjuk hazai mérkőzéseinket a csoportkör 5. fordulójában.
Ahogyan a múlt heti franciaországi vendégjátékunk során, úgy a szombati hazai mérkőzésünk előtt is ugyanaz a feladat áll a lányok előtt: megszerezni idei első nemzetközi pontjainkat. A feladat azonban továbbra sem lesz egyszerű, ugyanis míg számunkra biztosan nem jöhet össze a továbbjutás, addig ellenfelünk éppen az UFM Arénában biztosíthatja be a negyeddöntős helyét, igaz ehhez a másik mérkőzésen is kedvező eredménynek kell születnie.
A Lubin ellen kezdtük meg a nemzetközi szereplést, és emlékezhetünk, hogy végig kiegyenlített meccset játszottunk Lengyelországban. Igaz ellenfelünk ellépett öt góllal is, de a végére felkapaszkodtunk, azonban végül 31-29-es vereséget szenvedtünk. Ez is azt mutatja, hogy jó játékosok alkotják a csapatot, de nem lehetetlen tartani velük a lépést. Ezt jegyezte meg Faragó Luca is:
„Sok rutinos játékosuk van, akik a játék minden percében veszélyesek tudnak lenni mind a kapuban, mind a védekezésben.” Lanzc Barbora hozzátette, hogy az odavágó nem volt egy kifejezetten rossz találkozó:
„Az a meccs nem volt rossz, ott a végén hibáztunk és kaptunk ki kettő góllal. Ha ezzel hasonlítjuk össze, tudunk velük pariban lenni, és tudunk jó eredményt elérni.”
A forduló másik mérkőzésén a Dijon a Blomberg-Lippe csapatát fogadja. Amennyiben azon német győzelem születik, a Blomberg-Lippe biztos negyeddöntő résztvevő.
Szurkoljuk ki együtt az első nemzetközi pontjainkat szombaton az UFM Arénában! Jegyek a Jegymester.hu-n még elérhetők.
Motherson Mosonmagyaróvári KC – KGHM MKS Zaglebie Lubin
EHF Európa Liga csoportkör 5. forduló
2025. február 15. szombat, 18:00
UFM Aréna - Mosonmagyaróvár
A csoport másik mérkőzése:
JDA Bourgogne Dijon Handball – HSG Blomberg-Lippe
EHF Európa Liga csoportkör 5. forduló
2025. február 15. szombat, 20:00
Mindkét mérkőzést a Sport TV élőben közvetíti.