AZ ÉREM KÉT OLDALA

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.05.02.
Az érem egyik oldala a mi csapatunk képét mutatja, és nagyon szépen csillog.
Az Eu Fire-Mosonmagyaróvár ugyanis remekül kézilabdázott és mindent kiadott magából a Siófok elleni bajnoki találkozón. Egészen az utolsó támadásig, reális esélye volt a pontszerzésre, amihez csak egyetlen jól kivitelezett mozdulat hiányzott.

Ez a mérkőzés is megmutatta, hogy milyen sokat fejlődött a mosonmagyaróvári csapat a bajnokság második felében. Az őszi szakaszban még tizenhat gólos volt a különbség a két csapat között, amikor a Siófok 32 – 16 arányban győzött, a Balaton part fővárosában. Ráadásul most, komoly volt a tét a vendégcsapat számára, hiszen kizárólag győzelmekkel tarthatják meg az előnyüket a bajnokság bronzcsatájában. Lehet persze beszélni arról, hogy már a hétvégi EHF-kupa döntő első mérkőzésére fókuszált a Siófok. Az MKC pedig az esélytelenek nyugalmával és a vesztenivaló hiányával játszhatott, de mindenki tudja, hogy ezek csak üres frázisok. Nem az volt viszont Dányi Bernadett mondata, miszerint nem csak elkapni akarta a fonalat a Vác elleni találkozón, hanem meg is ragadni. Katona Flórának az a nyilatkozata, hogy a válogatott a meghívó sokkal jobb teljesítményre fogja majd sarkallni. Valamint a csapat, a szakmai stáb és klub folyamatos kommunikációja arról, hogy a szurkolók, a közönség kiszolgálása a legfontosabb a számukra.

A mérkőzés sikeréhez azonban az érem másik oldalát is meg kell vizsgálni. Igaz ezt nem nagyon szokták, mert hosszú, vagyis, ahogy a régi mondás tartja, messzire elér. Pedig a fonák oldalon vannak az MKC vereségének igazi okai, amelyeket érdemes átgondolni.

A szerdán látott Mosonmagyaróvárt ugyanis nagyon kevés kézilabdacsapat tudta volna legyőzni. Ehhez most egy olyan extra, külföldi világklasszisokból álló játékoskeret kellett, amit a Balaton-partiak fel tudtak vonultatni. Náluk a tehetség mellett most megvannak a fizikai adottságok és a megfelelő életkorral járó tapasztalatok. Stabil válogatott kézilabdázók, akik a posztjukon a nemzetközi mezőny elitjéhez tartoznak és most elég ha, a mérkőzést tulajdonképpen eldöntő, Solberg – Dedu kapus cserére gondolunk.

Ezzel pedig egy MKC szintű csapatnak nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen tartani a lépést. Persze ez a mi gondunk és a Siófok pedig ezen az úton járva, élcsapat a világ egyik legerősebb bajnokságában és az EHF-kupában is végig verte Európát...
Következő mérkőzés:
NB I, 11. forduló
2019.12.29., 18:00 óra.
UFM Aréna, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.
X