A „kivirágzásra” váró Jázminról már több alkalommal írtunk, tehát itt van az ideje bemutatni egy kicsit Paróczai Esztert is. A tizenhét éves és 180 cm magas beállót Horvátországban értük le, ahol a családjával nyaral. A beszélgetésünk során azonban gyorsan kiderült, hogy még ott is szorgalmasan készül a nyári feladatra.
- Minden reggel hétkor futással kezdem a napot és eleve egy olyan helyet választottunk Horvátországban, ahol konditerem is van, ahol szintén napi rendszerességgel dolgozom – kezdi a beszélgetést Paróczai Eszter. A felkészülést különben mi már két hete elkezdtük otthon is Lázár Jázminnal, tehát úgy érzem, hogy jó erőben vagyok. Szükség is lesz erre, hiszen májusban már edzettünk három napot a felnőttekkel és így pontosan tudjuk, hogy milyen kemény munka folyik ott. Mégis a számunkra óriási élmény volt az a három nap és most nagyon várjuk a folytatást, az edzőtábort és a gyakorlásokat.
Ez egy megelőlegezett bizalom a számodra és az is nyilvánvaló, hogy egy nagyon hosszú út legeleje. Mi az, amit viszont most el akarsz érni a nyári felkészülés során?
- Sokat gondolkodtam ezen és így egyértelműen az a célom, hogy ezt a bizalmat meg tudjam hálálni és erősíteni. Azt szeretném tehát, hogy az edzőim lássák, hogy ha szükséges, akkor lehet rám számítani. Ehhez pedig most az legfontosabb, hogy végig csináljam a nyári munkát, hiszen ez óriási előrelépés a számomra az ifjúsági és másodosztályú elvárások után. Nagyon segítőkészek voltak velünk az élvonalbeli kézilabdázók és így biztos vagyok abban, hogy Horváth Bernadettől és Bardi Fruzsinától sokat fogok tanulni. Amennyiben pedig egy kicsit tehermentesíteni tudom őket, akkor már elmondhatom, hogy sokat léptem előre ebben a játékban.
A tavalyi idényben folyamatosan játszottál az NB II – es és az ifjúsági bajnokságokban. Tulajdonképpen a másodosztályban elért ezüstéremmel, sikeresnek is mondható az éved, de azért sok volt a hullámzás a teljesítményedben.
- A sok játék lehetőség feltétlenül kellett és hasznos volt nekem, de valóban elég kiszámíthatatlan volt a játékom, különösen az ifi csapatban. A felnőttek között valamivel jobban ment, de ott rá is kényszerített az a technikai, és gyorsasági különbség, ami jelentkezett a megyei bajnokságból való felkerülésünk után. Ezért kicsit váratlanul is ért a meghívás a felnőtt csapathoz, mert a tavalyi évem után ebben inkább csak reménykedhettem. Viszont most nagyon eltökélt vagyok, hiszen kevés tizenéves kézilabdázó kap ilyen lehetőséget. Én pedig, június 13. – án, tehát mindössze néhány napja töltöttem be a tizenhetedik életévemet. Sokat beszélgettem a szüleimmel is a kézilabdáról, akik mindenben segítenek és bátorítanak. Az édesanyám, amikor csak lehet, ott van az MKC mérkőzésin és így tőle még s kritikai megjegyzéseket is örömmel veszem.
Hol és mikor kezdtél el kézilabdázni és hogyan tudod ezt össze egyeztetni az iskolai elvárásokkal?
- Mi már több mint tíz éve költözünk Szabolcs – Szatmár – Bereg megyéből Mosonmagyaróvárra, ahol én a Móra Ferenc általános iskolában kezdtem el kézilabdázni. Innen kerültem az MKC utánpótlás csapatába, ahol Kránitz János és Vura József voltak az első edzőim. Eddig kicsit meseszerű az én pályafutásom, hiszen szerepeltem az MKC valamennyi korosztályos gárdájában és most mehetek a felnőtt csapathoz. Mindig beálló voltam és szerepet is ezta szerepkört, amelyben a norvég Heidi Löke a példaképem, akinek minden tekintetben példaértékűnek tartom a játékát. Jelenleg a Krudy Gyula Gimnáziumba járok és a Bercsényi kollégiumban lakom, ahol Szerző Laura és Ganzorig Anujin a szobatársaim. Az iskolát és a kézilabdát pedig tökéletesen össze tudom hangolni, hiszen a család mellett, ezek a legfontosabb dolgok az életemben.
-
