Bár a pályán semmi sem lehetetlen, nem túlzás azt állítani, hogy bravúr lenne pontot rabolni Esztergomból. A két csapat tavaszi formáját nézve mindenképpen a hazaiak mondhatók esélyesebbnek, de még korai lenne előre beírni nekik a két pontot. Annál is inkább, mivel az elmúlt fordulókban több csapat, a Vác (29-30), a Szombathely (26-28) és a Fehérvár is (25-23) szoros találkozót vívott a Duna-parti együttessel. Ha ezekből, és a januári első mérkőzésünkből indulunk ki, akkor egy végletekig kiélezett találkozóra számíthatunk.
Az Esztergomnak a bajnoki dobogó, nekünk pedig az ötödik hely szempontjából szükséges minden egyes megszerezhető pont, de ha szombaton mégsem sikerülne döntetlennel vagy győzelemmel hazatérni, akkor is marad még egy második út az ötödik helyre. A bajnokságból hátralévő három mérkőzésen összesen hat pont szerezhető meg: a rivális Vác, papírforma szerint, ebből a három meccsből csak egy találkozón számít esélyesnek, ugyanis sorrendben a Kisvárda, a Fradi és a DVSC ellen lép pályára. A mi sorsolásunk valamivel kedvezőbb, számunkra az Esztergom, az MTK és a Szombathely következik. A Vác jelenleg egy ponttal van előttünk a tabellán, így, ha nem kalkulálunk a gólkülönbség jelentős változásával, legalább kettő ponttal kell többet szereznünk náluk. Papírforma szerint tehát az utolsó fordulóban dőlhet el, hogy ki ér be a TOP5-be.
Tóth Eszter és Falusi-Udvardi Laura azonban nem tekintenek ennyire előre, viszont egyet értettek abban, hogy nehéz mérkőzés vár rájuk szombaton: „Egy olyan csapat otthonába látogatunk, amely nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt mutat az egész idényben. Nem véletlen a helyezése a tabellán. A magabiztosságuk és a gyors lerohanásaik az egyik legnagyobb erősségük. Ha kielemezzük a kezdőjüket, akkor tudunk egy jó mérkőzést játszani.” – mondta el csapatkapitányunk. „A védekezésben kell majd feljebb lépnünk, és elvenni az ő erősségeiket. Az itthoni egy nagyon-nagy tempójú mérkőzés volt, próbálunk abból erőt meríteni.” – tette hozzá Falusi-Udvardi Laura.
Szombaton a szokásostól eltérően, 15:45-től kezdődik az összecsapás, amelyet az M4 Sport+ csatornán lehet majd élőben követni.
MOL Esztergom – Motherson Mosonmagyaróvári KC
K&H női liga 24. forduló
2025. május 10. szombat 15:45
Suzuki Aréna – Esztergom
TV: M4 Sport+, m4sport.hu
Fotó: Zengő Ferenc