AZ IDEGEK HARCA LESZ

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.04.05.
Rendkívül nehéz mérkőzésre készül az MKC csapata, hiszen szombaton a kiesés ellen küzdő Moyra-Budaörs Handball gárdája lesz az ellenfele.
A két csapat találkozója szombaton 17.00 órakor kezdődik a Budaörs Városi Sportcsarnokban. A bajnokság már a 20. fordulóban jár és budaörsiek jelenleg hat megszerzett ponttal, a kiesést jelentő 13. helyen állnak.

"Nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen a hazai csapat egyértelműen nyerni szeretne – kezdi a mérkőzés felvezetését Bognár Róbert az MKC vezetőedzője. Akkor látótávolságba kerülne a számukra a tíz pontos MTK Budapest és Békéscsaba. Ráadásul a Budaörs kevesebb mérkőzést játszott ezeknél a csapatoknál és a sorsolása is jobbnak mondható. Nem engedték el tehát még ezt a bajnokságot és ezért egy harcos találkozóra számítunk, ahol komoly szerepe lesz annak, hogy melyik csapat bírja majd jobban idegekkel a feszültséget."

Nekünk ilyenben bőven volt részünk az elmúlt heti dupla találkozókon és a legutolsó Alba elleni mérkőzésen kiderült, hogy jól bírjuk az izgalmakat. Azért pedig külön dicséret jár a csapatnak, hogy egy olyan ellenfelet győzött le, amelyik pontosan tudta, hogy mi vár rá az UFM Arénában.

"Az Alba elleni első félidő volt az eddigi legjobb, hiszen abban szinte tökéletesen kézilabdázott a csapatunk. A második játékrészben viszont egy kicsit elfáradtunk és akkor már inkább a szívünk vitt előre. Viszont igazi csapat voltunk, amiben mindig volt egy játékosunk, aki átlendítette a holtponton a társait. A Magyar Kupa mérkőzésen talán még a meglepetés erejével sikerült legyőznünk az Alba gárdáját, de erről most már szó sem lehetett. Így valóban az erőnket mutatja, hogy a felkészült és koncentrált székesfehérvári csapat ellen be tudtuk gyűjteni a két pontot. Az pedig nagyon szimpatikus volt a számomra, ahogyan ezt Deli Rita az Alba vezetőedzője a mérkőzés után elfogadta, sőt ki is emelte."

Két autóbusz is indul a Budaörsre, tehát a szurkolók biztosan segítenek majd a csapatnak szombaton is.

"A szurkolóink jelenléte mindig biztonságot és óriási erőt ad nekünk és döntő lehet most szombaton is. Mi pedig szeretnénk lezárni minden nyitott kérdést a bajnokságban, hiszen amennyiben nyerni tudunk, akkor vélhetően meglenne a két kieső csapat. Egységesek vagyunk, egyértelműen összeállt a csapatunk védekezése és a győzelmek az önbizalmunkat is meghozták. Nagyon komolyan készültünk a Budaörs elleni találkozóra, mert folytatni szeretnénk a jó szériánkat, ami után nagyon óvatosan előre is nézegethetünk. Azt azonban hangsúlyozni szeretném, hogy nem egyszerű idegenben megnyerni egy bajnoki találkozót és a Budaörs is sokkal jobb csapat annál, mint amit a jelenlegi helyezése mutat."

A Budaörs csapatában játszik a testvéred, a magyar válogatott irányító Pálos-Bognár Barbara. Ebben a kiélezett csatában pedig ezt még külön is fel kell dolgoznod.

"Az egészen biztos, hogy a következő családi ebédnél nem fogjuk szóba hozni a kézilabdát, pedig még a szüleink is ott lesznek Budaörsön. Barbival igaz sokat beszélgetünk erről és ő sokszor dicsért is bennünket mostanában, de én sem tudok többet a Budaörsi csapat idényéről, mint bármelyik edző az élvonalban. A sikertelenségük okait talán még ők sem tudják pontosan, hiszen a Budaörs csapata reálisan várt ennél sokkal jobb szezont. Nyilvánvaló, hogy nem könnyű ilyenkor mindent félretenni, de ezt élsportolóként eddig is megoldottunk, hiszen ebben nincs helye érzelmeknek."
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó