Egy négycsapatos nemzetközi tornát szervezett a közelmúltban a Motherson Mosonmagyaróvár utánpótlása. A megmérettetésen az U18-as csapatunk mellett a Stojár Malacky, a Hádzaná Zilina és a BVSC Zugló vett részt.
Az MKC-s lányok mindkét mérkőzésüket magabiztosan nyerték, ezáltal pedig a kupa is Mosonmagyaróváron maradt. A legjobb kapusnak járó díjat a döntőben több bravúrt is bemutató Sukola Kincső kapta.
Vers Ákos, a Motherson Mosonmagyaróvár utánpótlás edzője:„Az első mérkőzésen is fegyelmezettek voltunk. A lányok törekedtek arra, hogy betartsák az előre megbeszélt dolgokat. A második mérkőzésen pedig talán az eddigi legjobb teljesítménnyel rukkoltak elő. Egyre több tudatosság fedezhető fel mind a védekezésünket, mind a támadójátékunkat tekintve. A végére kialakult különbség túlzó, nincs ennyi a két csapat között. Jó úton járunk a lányok munkamorálja, motivációja példaértékű. Jelenleg ott tartunk, ahol azt bő egy hónapja csak remélni tudtam.”