-
- Mi egy igazi sportcsalád vagyunk, hiszen az édesapám, idősebb Stranigg Ferenc évtizedek óta edzőként dolgozik - kezdte a beszélgetést Stranigg Ferenc. - Az öcsém, János a Vác, a junior EB-győztes húgom pedig a Szent István SE élvonalbeli kézilabdázója. Én azonban „pályaelhagyó” voltam, mert gyerekként futballozni kezdtem. Eljutottam a Vasas felnőtt csapatáig, de a Testnevelési Egyetemen olyan izgalmasak voltak Ökrös Csaba kézilabda órái, hogy komolyan gondolkodni kezdtem a sportágváltáson. Egy darabig párhuzamosan jártam foci és kézilabda edzésekre, de végül a kézilabda mellett döntöttem. Beálló voltam a másodosztályú Gödöllő csapatában és talán a gyorsaságom volt az, ami miatt felfigyelt rám az akkor élvonalbeli PLER, így az NB I-ben játszhattam. A sport tölti ki tehát az életünket immáron évtizedek óta, hiszen a dédnagyapám, Pataki Ferenc 1948-ban olimpiai bajnokságot nyert tornászként. A sportág igazi ikonja volt, akit mindenki csak szaltókirálynak hívott, hiszen még róla elnevezett gyakorlat is megmaradt az utókornak.
- Huszonnyolc évesen még általában aktív játéksokkal szoktunk interjút készíteni, de Önnek már a PLER gárdájánál elkezdődött az edzői pályafutás? 
- A PLER serdülő csapatánál kezdtem el edzőként dolgozni, amelyre tudatosan készültem, ezért előbb testnevelő tanári, majd kézilabda szakedzői diplomát szereztem. 2015 - ben azért mentem el Dánia második legnépesebb városába, Aarhus-ba, hogy a magyar C licencnek megfelelő iskolát elvégezzem. Tanulságos volt megfigyelni a skandináv kézilabdázást, azt a mentalitást és játékfelfogást, ami a világ élvonalában tartja az északi országokat. Amikor visszajöttem Magyarországra, még egy fél évig Százhalombattán kézilabdáztam, de a játékot abbahagytam, amikor az MTK Budapest megkeresett egy edzői ajánlattal. Két év alatt sok tapasztalatot szereztem Golovin Vlagyimir mellett, de több önállóságra és nagyobb, aktívabb szakmai kihívásra vágytam. Így szinte azonnal igent mondtam, amikor az MKC hívott, élvezem a munkát, jól érzem magam Mosonmagyaróváron. Sok feladatom van a felnőtt, az U22-es és az ifjúsági csapattal és ezekről még semmiképpen nem szeretnék múlt időben beszélni.
- Valóban bármilyen nehéz ez most, de előre kell nézni, hiszen új kihívások várnak egy ilyen fiatal szakemberre. Különösen akkor, ha a legmagasabb edzői képesítéssel rendelkezik… 
- Remélem, hogy decemberben a záróvizsgával, egy szakdolgozat megvédésével, véglegesíteni tudom a már megkezdett A licenszes tanulmányaimat. Ez a jelenlegi legmagasabb edzői végzettség, ami egy éves tanfolyam és angolul folyik az oktatás. Ez egy interaktív EHF Master Coaches képzés, de van három intenzív hét is, amelyeken reggeltől-estig együtt vagyunk. Így vettünk részt férfi Európa-bajnokságon és lesz még egy győri hetünk, valamint ugyanennyi idő a norvégiai női kontinens viadalon. Harminchatan vagyunk tanulók, akik közül a székesfehérvári Deli Ritával és Kerékgyártó Zsolttal, hárman képviseljük Magyarországot. A B licensz megszerzése után és négy év folyamatos munkavégzés mellett, a magyar szövetség ajánlásával lehetett ide jelentkezni. Nagyon örülök annak, hogy elsőre felvettek, hiszen így én lehetek majd a legfiatalabb A licenszes szakember Magyarországon.
- Különös, érdekes feladat lesz az is amikor a Stranigg Ferenc fogja majd edzeni, irányítani Stranigg Zsófiát a Motherson-Mosonmagyaróvár csapatában. 
- Valóban, kicsit szokatlan felállás az, amikor a testvérek közül az egyik játékos, a másik pedig edző, de azt hiszem, Zsófi nevében is mondhatom, hogy nem tartunk ettől. Egyrészt az MTK-nál már dolgoztunk így együtt, és nem volt semmilyen problémánk, sőt inkább nekem kellett visszafogni a húgomat. Másrészt szeretünk együtt dolgozni, hiszen sok új gyakorlatot tanultunk, különféle eszközt próbáltunk ki egymás segítségével. Inkább örülünk tehát annak, hogy jobban tudom figyelni, ellenőrizni a mindennapjait. Azt ugyanis ebben a sportos családban már régen megtanultuk, hogy a pályáról, a mérkőzésekről soha nem szabad hazavinni semmit.
