AZ ÚJ CSARNOKUNK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.08.30.
Arról már beszámoltunk, hogy ünnepélyesen átadták a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club új multifunkcionális edzőcsarnokát. Most viszont szeretnénk néhány képpel, rövid műszaki leírással be is mutatni ezt a munkacsarnokot. A fotók felelevenítik a tervezés, az építkezés folyamatait, valamint azt is megmutatják, hogy milyen örömmel vették birtokba a gyerekek.


Az MKC részéről a 2020-as év második felében merült fel a kézilabda edzőcsarnok felépítésének terve és a következő év januárjában készültek erre tervek. A létesítmény kialakítása, méretei, funkcionális elosztásának kérdései tisztázódtak, így a SYSTEM-PLAN KFT elképzelései alapján elkészülhettek az építési tervek.

Az építési engedélyt 2021 márciusában kapta meg az MKC, az építkezés pedig 2021 november 15.-én elkezdődött. A közbeszerzési eljárást követően a generál kivitelező az Óvár Építő KFT volt, és a kivitelezésben huszonöt alvállalkozó vett részt. A sportlétesítmény a szerződésben rögzített feltételek szerint, 2022 július 31.-én fejeződött be. A bekerülési költsége 777 millió forint lett, amely tartalmazza a tervezés és kivitelezés összegét, a sporttechnológia berendezéseket, a közmű és útépítési díjakat és a műszaki ellenőrzés árát.

A multifunkcionális edzőcsarnok alapterülete 1.528 négyzetméter, a belmagassága pedig 8.00 méter. A hosszúsága 47,90 méter, a pillérek közötti szélessége 31.50 méter, így a motorikusan mozgatható térelválasztó ponyvával a csarnok ketté osztható, lehetőséget adva egyszerre két utánpótlás edzés megtartására. A játéktéren fel van festve egy szabványos kézilabda pálya, két 20x28-as kézilabda és egy 19x34 méter röplabda pálya. A sportcsarnok padlózata az igényeket maximálisan kiszolgáló lágy ágyazású parketta. 

A teremben lelátó nem készült, a berendezések védelmében viszont több mint 600 négyzetméternyi labdafogó védőháló került felszerelésre. A munkacsarnok megvilágítási értéke kiemelkedő 1.1000 LUX, amit a korszerű LED rendszer biztosít. A csarnoknak a természtes fényt, 66 négyzetméter, hő és füstelvezető funkcióval ellátott abalakfelület adja, amelynek a szellőztetése hővisszanyerős formában történik. 

A csarnok kiszolgáló épületének alapterülete 524,3 négyzetméter, három méteres belmagassággal. Négy öltözővel felszerelt, amelyben öltözönként húsz sportoló számára alkalmas, a megfelelő vizes blokkokkal. Található még benne edzői-bírói öltöző, szertár, 45 négyzetméteres edzőterem, gyúrószoba és két adminisztrációs iroda. Az épület a felújított atlétikai pályát is kiszolgálja a kívülről megközelíthető szertárral és a két 18 fős atlétikai öltözővel. Megfelel az akadálymentes elvárásoknak is a mosdót illetően, valamint az épület melletti 24 parkolót, egy mozgáskorlátozott hely is kiegészíti.




















Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó