AZT CSINÁLHATJUK, AMIT SZERETÜNK…

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.09.28.
A Békéscsaba elleni találkozó után a Motherson-Mosomagyaróvár energia bombájával Hajtai Vanesszával beszélgettünk. Biztosra mentünk tehát, hiszen tiszteletben tartottuk a mosonmagyaróvári kézilabdázók jól megérdemelt három pihenő napját. Vani esetében azonban igaz tisztáztunk, hogy most még gondolni sem fogunk a kézilabdára….majd a tőle megszokott lelkesedéssel és szeretettel beszélgettünk a csapatról.


-
Számítottunk arra, hogy nehéz lesz a Békéscsaba ellen találkozó, mert ezen a héten már valóban nagyon fáradtak voltunk - mondta Hajtai Vanessza. - Különösen érződött ez a mérkőzés első harminc percében, amikor tompán, pontatlanul kézilabdáztunk. Szó sem volt tehát arról, hogy lebecsültük volna a fiatal lila-fehér gárdát, amely eddig olyan kevés mérkőzést játszott, hogy még nem is lehetett reálisan felmérni az erejét. Az edzőjük nem véletlenül nyilatkozta a mérkőzés után, hogy szinte meccshiányuk volt, amit mi viszont nem mondhattunk el magunkról. El kell tehát ismerni, hogy gyengén játszottunk és csak találkozó utolsó szakaszában tudtuk bebiztosítani a győzelmünket. Az edzőnk Gyurka János viszont pont azt emelte ki, azért dicsért meg minket az öltözőben, hogy sikerült ilyen körülmények között is kiharcolnunk a győzelmet. 

- Remekül rajtolt a Motherson-Mosonmagyaróvár az élvonalbeli bajnokságban, hiszen hét forduló után a bajnoki tabella első helyén áll. Minek köszönhető ez a siker? 
- Azt gondolom, hogy a karantén időszak után felértékelődött bennünk, hogy újra kézilabdázhatunk, tehát azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Öröm a számunkra, hogy együtt lehetünk, hogy csapatot alkotunk és ezek az érzések hajtanak bennünket előre. A nyáron meg is erősödtünk, de hangsúlyozni kell, hogy egy már meglévő csapatot lehetett megerősíteni olyan kézilabdázókkal, akik ebbe be tudtak illeszkedni. Ezért van most nekünk erős keretünk, két azonos tudású sorunk, amit a szakmai stáb kiválóan irányít. Hoffmann László és Gyurka János tapasztalt vezetők, dicsérnek minket, amikor kell, de vannak olyan „beszélgetésinek” is, amit jobb, ha nem hall senki. A klub pedig profi körülményeket biztosít, minden területen kiváló szakemberek segítenek nekünk, ami azt jelenti, hogy nyugodtak vagyunk, kizárólag a játékra kell koncentrálnunk. 

- A bajnoki találkozókat értékelő írásokban mindig azokat szólaltatjuk meg, akik valamilyen pluszt tudtak hozzátenni a játékhoz. Vasárnap pedig ilyen volt, hogy Hajtai Vanessza ismét folyamatosan buzdította a társait… 
- Pedig rettenetesen kimerült voltam már én is, de egyszerűen nem lehetett olyan, hogy ezt a mérkőzést ne nyerjük meg! Mi voltunk az esélyesek és tudtuk, hogy az eddigi bravúrjaink akkor lesznek igazán értékesek, ha a sokszor legnehezebb kötelező győzelmeket is hozzuk. Örülök annak, hogy számítanak rám, sok játéklehetőéget kapok és ez a bizalom akkor is megvan, ha néhány hibát vétek a játékban. Viszont lassan már kimondottan rutinos kézilabdázónak számítok az élvonalban, így tudom, hogy nekem is szintet kell lépnem. A szívem persze mindig vinni fog előre, a csapattársaimat is buzdítani, hajtani fogom, de közben érettebben, eredményesebben szeretnék kézilabdázni. Magasra emeltük a lécet ezzel a bajnoki rajttal, ezzel a részeredménnyel, ami után nyilvánvaló, hogy további izgalmas mérkőzések várnak ránk. Őszintén reméljük, hogy így lesz, és ezt nem gátolja majd meg semmi, mert mi tényleg nem nézegetjük a tabellát, de egyre jobban bízunk magunkban. 

Az edzőpartnerét elnézve....Dányi Berni nem babonás!

Közzétette: Mosonmagyaróvári Kézilabda Club – 2020. április 23., csütörtök