BAJNOKI, MAJD KUPA ELLENFELÜNK LESZ A DUNAÚJVÁROS

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.10.11.
Szombaton este hat órakor a Dunaújvárosi KKA ellen folytatja az első osztályú bajnokságot a Motherson-Mosonmagyari Kézilabda Club csapata. Ezt követően pedig, a két gárda egymás ellen kezdi meg a Magyar Kupa sorozatot a mosonmagyaróvári UFM Arénában. Két nagy csatára számíthatunk tehát a dunaújvárosi kézilabdázókkal és ebből az elsőt idegenben kell megvívnunk.


A dunaújvárosi klub életében pedig most különös jelentősége van a hazai pályának, mert a közeljövőben elkezdődik a csarnokuk átépítése. Legalább egy évig egy mobil létesítményben fognak majd edzeni és a bajnoki találkozóikat a hetven kilóméterre lévő Szekszárdon bonyolítják le. Ez nyilvánvalóan nem fogja megkönnyíteni a bajnokságban eddig három pontot szerző Dunaújvárosi KKA helyzetét.

- A Dunaújváros mindig erős volt a saját otthonában és egyértelmű, hogy most ki is akarja használni a még rendelkezésre álló hazai környezetet
– mondta dr. Hoffmann László az MKC szakmai igazgatója. – Tisztában vagyunk azzal. hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de azt is tudjuk, hogy nem verhetetlen az ellenfelünk. Küzdenünk, harcolnunk kell az utolsó leheletünkig és akkor, különösen a végjátékban okosabb játékkal pontot, pontokat szerezhetünk.

A tavalyi évben négyszer is találkozott egymással a két csapat, hiszen a két bajnoki találkozó mellett, két felkészülési mérkőzésen is szerepelt a programjukban. A dunaújvárosi gyakorló mérkőzésen a DKKA győzött 26 – 19 arányban, az UFM Arénában lezajlott visszavágón pedig 22 – 22 – es döntetlen eredmény született. Az idén januárban megrendezett mosonmagyaróvári bajnoki találkozón, óriási küzdelemben 23 – 22 – re sikerült legyőznünk a DKKA csapatát. Áprilisban azonban revánsot vett a DKKA, mert 23 – 20 – as dunaújvárosi győzelem született egy szintén nagy küzdelmet hozott bajnoki találkozó végén.
A nagy hagyományokkal rendelkező gárda a tavalyi bajnokságot a kilencedik helyen zárta és jelenleg is ezt a pozíciót foglalja el az idei sorozatban. Békéscsabán szereztek két pontot a nyitófordulóban és az Érd valamint az FTC elleni vereségeket követően, ezeket egy budapesti döntetlen követte az MTK ellen. A legutolsó bajnokiján pontot tudott tehát szerezni a DKKA, ráadásul a hajrában, három gólos hátrányból egyenlített az MTK otthonában.  
 
MTK – DKKA 27-27 (14-15) 
DKKA: Csapó - Grosch 4, Szekerczés 7 (3), Sirián, Nick, Bouti 4 (1), Kazai 4. Csere: Stojak (kapus), Szalai B. 5, Jovovic 2, Mihály P. 1, Cavlovic. Vezetőedző: György László. 
Ezen a találkozón is Szekerczés Luca volt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának legeredményesebb játékosa. A már a magyar válogatott bő keretébe is meghívott jobb átlövő, négy mérkőzésen, 23 találatnál jár. Az idén nyáron kissé átalakult és jelentősen megfiatalodott dunaújvárosi keretben azonban többen is vannak, akikre figyelni kell majd a szombati bajnoki találkozón.

A Dunaújvárosi Kohász KA játékos kerete és mezszámai:
Kapusok: 1. Zeljana Stojak (horvát), 16. Csapó Kyra, 71. Németh Kata
Szélsők: 7. Mihály Petra, 8. Fodor Neszta, 18. Grosch Vivien, 34. Kazai Anita, 40. Molnár Beatrix, 42. Braun Laura Csenge
Irányítók: 13. Szalai Babett, 15. Koronczai Petra, 24. Takács Cecília, 25. Bouti Fruzsina
Beállók: 10. Itana Cavlovic (montenegrói), 20. Sirián Szederke
Átlövők: 3. Jovovic Jovana (szerb-magyar), 5. Triscsuk Krisztina, 11. Ferenczy Fruzsina, 17. Camila Micijevic (horvát), 19. Szekerczés Luca, 55. Husti Hanna, 95. Nick Viktória
Vezetőedző: György László



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó