Gyurka János együttese az első fordulóban még a sérült Lancz Barbora nélkül lép pályára. A csapat nyolc hetes felkészülés után vág neki az idénynek.
„Nem kérdés, hogy Budaörsön is győzni akarunk - mondja határozottan Gyurka János, vezetőedző. Sok nehézséggel kellett megküzdenünk a felkészülés alatt. Sok hiányzónk volt, elmaradt mérkőzésünk, emiatt pedig át kellett szervezni a programunkat. Budaörsön választ kapunk majd arra, hogyan sikerült alkalmazkodnunk a nehezítő körülményekhez, mennyire tudtunk ezeken átlendülni. Az utolsó felkészülési mérkőzésünkön a győzelem ellenére nem mutattuk a legszebb arcunkat, igaz, ott is kényszermegoldásokat kellett alkalmaznunk. Reméljük a bajnokság már nem tartogat számunkra kellemetlen meglepetéseket.”
„Nagyon várjuk már a bajnoki rajtot, ezért dolgoztunk az elmúlt majdnem két hónapban – mondja Tóth Gabriella, az MKC játékosa. Jó lesz végre tétmérkőzéseket játszani. A csapat jó állapotban van, és reméljük, hogy sok szurkoló elkísér majd minket Budaörsre. A győzelem és a két pont megszerzése mellett az is fontos a számunkra, hogy már az első mérkőzésen jó játékkal rukkoljunk elő.”
„Alig változott a nyáron a Budaörs kerete, így az összeszokottságukkal szerintem nem lesz gond – ezt már Szemerey Zsófi mondja, a Motherson Mosonmagyaróvár kapusa. Nekünk a saját erősségeinket kell megmutatnunk, és bár tudjuk, hogy nem lesz könnyű, de győzni szeretnénk. A csapat már éhes, nagyon várjuk, hogy elkezdődjön a bajnokság.”
„Az MKC-s munkám alatt sok mérföldkövet sikerült már teljesítenünk. Az ilyen pontok visszajelzést adtak a munkánkról. A sikerek és a pályán elért eredmények mellett azonban nagyon büszke vagyok arra, hogy tudtuk fejleszteni a fiatalok, felépítettünk játékosokat, örömet okoztunk a szurkolóknak, akik szintén sokat fejlődtek, ahogyan mi is. A sportág fejlesztéséért, jobbá tételéért dolgozunk, és az is fontos a számunkra, hogy a klubon belül is egy jól működő rendszerünk legyen. A mai edzésmunkában hatalmas szerepe van az objektív adatoknak, mi pedig ezeket felhasználva specifikusan próbáljuk fejleszteni a játékosokat - meséli Gyurka János.”
A Motherson Mosonmagyaróvár – Moyra-Budaörs Handball mérkőzést szombaton 17 órakor rendezik.