BEMUTATJUK AZ ÚJ JÁTÉKOSUNKAT – SIMONA SZARKOVÁ

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.12.20.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club szurkolói kedden, a Kispest NKK elleni jótékonysági mérkőzésen ismerkedhettek meg Simona Szarkovával.
A szlovák válogatott balátövő hat gólt szerzett ezen a találkozón és elmondta, hogy örült a közönség biztató tapsának. A nagyon szimpatikus kézilabdázóval a találkozó után beszélgettünk és így egy kicsit az olvasóink is megismerhetik.

Hogyan találkoztál a kézilabdával és miként alakult a pályafutásod Szlovákiában?

"A szüleim nem voltak sportolók, de az édesapám a technikai vezetőként dolgozott a HKM Surany kézilabda csapatánál. Mi ebben a városban is élünk és így már hét éves koromban el is kezdtem ott játszani. Szlovákiában a kosárlabda és röplabda népszerűbb a lányok körében, én azonban azonnal beleszerettem a kézilabdázásba. Tizenhat éves koromig maradtam is nevelő egyesületemben és akkor igazoltam a Slovan Duslo Sala csapatához. Igazából ott lettem stabil élvonalbeli játékos és onnan már a szlovák válogatottba is bekerültem. Vágsellyén hét évig szerepeltem és utána fogadtam el a cseh Banik Most ajánlatát, amely csapat a közös cseh és szlovák liga bajnoka volt. A Most gárdájával nekem is sikerül aranyérmeket nyernem és nemzetközi kupamérkőzéseket is játszottam."

Átlövőként a legfontosabb feladatod, hogy gólokat dobj. Azt látjuk, hogy ehhez van a lövő erőd és technikád. Ezt tartod a játékod legnagyobb erősségének?

"Valóban szívesen vállalkozom a lövésekre, mert azt gondolom, hogy ezen a poszton a leginkább ez a feladatom. Természetesen ehhez lövő erő is szükséges, de én ennél fontosabbnak tartom, hogy átgondoltak és pontosak legyenek a lövéseim. Elsősorban a fejemet használom tehát és sok különböző lövést próbálok alkalmazni. Ezeknek pedig az előkészítése, azaz a cselezés és a lövőhelyzetek kialakítása is nagyon fontos. Törekszem tehát arra, hogy ez az erősségem legyen, mert így tudom gólokkal segíteni a csapatomat."

Légiósként el elmúlt fél évben Norvégiában a Storhamar csapatában játszottál. Ez az időszak azonban rövidre sikerült. Miért jöttél el a skandináv országból?

"Én voltam a norvég csapat egyetlen külföldi játékosa és a posztomon, egy a hazájában igazi ikonként kezelt játékos Bettina Riegelhuth volt a vetélytársam. Igaz ő már 33 éves, de remek éve van és így én kevés játék lehetőséget tudtam kiharcolni. Ennek ellenére nem bánom, hogy játszottam Skandináviában, mert a mentális és a fizikai felkészülés szempontjából nagyon sokat tanultam ott. Tovább maradni azonban értelmetlen lett volna a számomra és ezért örömmel fogadtam el a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ajánlatát."

A magyar bajnokság nagyon erős és az MKC feladata sem könnyű. Egy külföldi játékostól pedig sokat is vár majd a szakma és a szurkolók. Fel vagy készülve erre?

"Pontosan ismerem az MKC helyzetét és azokat az elvárásokat, amelyeknek meg kell felelnie. Ezeket pedig mérlegeltem is mielőtt Mosonmagyaróvárra igazoltam. Nem lesz könnyű elérni a célokat, de én bízom abban, hogy a játékommal, a teljesítményemmel ebben segíteni tudok. Tapasztalt játékos vagyok és magam is nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mire leszek képes egy ilyen erős bajnokságban, mint a magyar élvonal. Az biztosan sokat fog segíteni nekem, hogy közel leszek a családomhoz és az otthonomhoz. Most maximálisan a kézilabdára összpontosítok és a számomra fontos, hogy ebben legyenek rövid és hosszú távú céljaim. A privát életben is így gondolkodom, és ezért a jogász végzettséget már szereztem és a tanulást itt is folytatni szeretném."

Rövid ideje vagy a csapattal, így elsősorban az első benyomásaidra vagyunk kíváncsiak. Mit gondolsz a jelenlegi mosonmagyaróvári csapatodról?

"Nagyon jók az első benyomásaim, mert igazán kedvesek velem a lányok, akik közül többet már Szlovákiából ismertem. Velük az anyanyelvemen is tudok beszélni, ami azért így eleinte szintén nagy segítség. Az edzések a programok is tettszenek nekem és úgy látom, hogy a csapatunk játékos keret is erős. Nekem most az jó volt, hogy egy viszonylag hosszabb szünetben érkeztem, de már várom a bajnoki találkozókat."
Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó