-
- A Magyar Kézilabda Szövetség lezárta a bajnokságot, amelyben a csapat a kilencedik helyen állt. Mit gondol erről a döntésről, az MKC helyezéséről?
- A bajnokság mérkőzéseinek több mint hetven százalékát lejátszottuk, tehát akár végeredményt is hirdethettek volna - mondta Bognár Róbert. - A törléssel tehát nem értek egyet, mert nagyon sok munkánk volt ebben a szezonban, amely így tulajdonképpen a semmibe veszett. A mezőny a helyére került, talán egy-két helyen még lehetett volna változás, de a tabella már egy reális képet mutatott. A véleményem szerint, a Siófok megérdemelte volna, hogy elinduljon a Bajnokok Ligájában, és a Szent István SE mellett, a Békéscsaba lett volna a másik kieső. Mi a tavalyihoz nagyon hasonló szezont produkáltunk, tehát elég rosszul kezdtünk, a csapat megerősítése sem igazán sikerült, így ismét a tavasszal kezdtünk eredményesen kézilabdázni. Ezért is fájó a számunkra, hogy nem fejeződött be a bajnokság, mert jó formában voltunk és a márciusi pihenő után, még a bravúrok is benne voltak a csapatban. A célunk a kilencedik hely megszerzése volt, amit tulajdonképpen el is értünk, tehát javítottunk az előző évhez képest. Ezzel a helyezéssel pedig elégedett vagyok, de összességében, a csapattal töltött közel három évet is sikeresnek tartom.
- Elismerésre méltó tény az, hogy az MKC az elmúlt három évben elérte a kitűzött céljait. Dicséret jár ezért mindenkinek, és ezt a játékosok talán az edzőtől várják a legjobban…
- Három csoportba lehet foglalni azokat a játékosokat, akik jól teljesítettek, sokat segítettek abban, hogy sikeresek legyünk. Hajtai Vanessza, Horváth Bernadett és Tilinger Tamara tartozik az első szűk elitbe, mert ők mindvégig igazi vezérek voltak. Velük kiválóan lehetett együtt dolgozni, mert azt a kézilabdát képviselték, ami fontos volt nekem és a szurkolóknak. A második csoportba azok tartoznak, akik rövidebb időt töltöttek klubban, vagy sérülés miatt hosszabb kihagyásra kényszerültek. Bardi Fruzsina, Dányi Bernadett, Gyimesi Kitti, Herczeg Lili, Hudák Emma, Katona Flóra és Simona Szarková is sokszor erőssége volt a csapatunknak. A harmadik társaságot pedig azok a fiatalok alkotják, akik nagyon jó úton vannak, nagyon sokat fejlődtek az elmúlt időszakban: Domokos Dalma, Kellermann Dóra, Lancz Barbora és Szalai Zsuzsa most még kevesebb szerepet kaptak, de így is meg tudták mutatni, hogy sok lehetőség van bennük.
- A világjárvány miatt sajnos rövidebb lett az idény, de vélhetően ennél még több hozadéka is lesz ennek a helyzetnek. Milyen következményekre számít a jövőben?
- Ez az időszak nyomot fog hagyni a sportágban és ennek az átrendeződésnek azt gondolom, hogy lesznek pozitív hatásai is. Elsősorban arra gondolok, hogy lényegesen több fiatal magyar játékos kap majd lehetőséget, ami hosszú távon komoly eredményeket hozhat. Eleinte talán lesz egy kis visszaesés a színvonalban, de a fiatalok jelenléte szimpatikusabb lesz a nézők számára, így a hátrány, nagyon rövid időn belül előnnyé válik. Néhány edzőnek persze ez majd új kihívást, szokatlan feladatot jelent, de én örülök ennek a folyamatnak, hiszen sokáig dolgoztam utánpótlásedzőként. Biztos vagyok abban is, hogy racionálisabb gazdálkodás fogja majd jellemezni a sportágat a jövőben, így a szakmaiság, a csapatszellem és a helyi értékek szerepe megnő. A jövőben is lesznek erősebb kerettel rendelkező, külföldi sztárokat is foglalkoztató csapatok a magyar bajnokságban, de úgy gondolom, hogy kiegyensúlyozottabb lehet a verseny a résztvevők között.
- A játékosok hosszú ideje az otthonaikban vannak, egyéni edzéseket tartanak, ami rendkívül szokatlan a kézilabdázók számára. Milyen állapotban vannak a mosonmagyaróvári játékosok?
- Rettentően nehéz időszak ez mindenki számára, bizony érzékelni lehet, hogy az idő múlásával a lányok is nehezebben élik meg. Rendszeresen beszélek velük, tehát tudom, hogy jól vannak, egészségesek, de sorra ugyanazokat a kérdéseket kapom, amelyekre még nem lehet biztató válaszokat adni. Hiányzik nekik a csapat, a társaság, a játék, az edzések, miközben érthetően nő bennük az aggódás, a bizonytalanság ebben a kiszámíthatatlan helyzetben. Az egyéni edzésekhez ismét összeállítottunk nekik egy programot, de ennyi idő elteltével már a fizikai állapotuk szinten tartása is rendkívül nehéz feladat. Egy egyéni sportoló számára is embert próbáló egy ilyen szituáció és ez fokozattan igaz azokra, akik eddig csapatban, közösségben készültek. Nem lesz könnyű az újrakezdés sem, de talán most az segítene, ha legalább felvillanna már valami kis fény ennek az alagútnak a végén. A lányok természetesen tartják a kapcsolatot, próbálják segíteni egymást, kezelni ezt a mindannyiunk számára érzelmileg is problémás időszakot.
- A következő szezonban utánpótlás-igazgatóként fog dolgozni Mosonmagyaróváron. Mi vezette arra az elhatározásra, hogy most változtasson?
- Több oka is van annak, amiért úgy gondoltam, hogy most váltanom kell, amelyek közül az első az, hogy igaz büszke vagyok a csapattal töltött évekre, de közben egy kicsit elfáradtam. Nem a munkától, sokkal inkább a megfelelési kényszertől, az eredmény hajszolástól és az ezekkel járó feszültségektől. Edző vagyok, az már most hiányzik, hogy a pályán legyek, de az elmúlt időszakban sokszor többet dolgoztam egy-egy vereségért, mint egy sikerért. Új kihívásra van tehát szükségem, mert egyrészt hasznos lesz a feltöltődés az utánpótlásban végzett munkával, másrészt pedig képezni is szeretném magam. Elvégezném az A-licences tanfolyamot, ami mellett nem lehetne felnőtt csapatom, hiszen több hetet kell majd külföldön töltenem. A mosonmagyaróvári utánpótlásban pedig lehetőséget látok, sok tervem van és sok olyan területen szeretnék eredményeket elérni, ahol most még gondjaink vannak. Remélem, tudok majd segíteni abban, hogy több gyerek kézilabdázzon Mosonmagyaróváron, megtaláljuk a tehetségeket, képességeket fejlesszünk és megelőzzük a munkánkat gátoló súlyos sérüléseket. Nem érzem visszalépésnek tehát a következő feladatomat, mert igaz ez háttérmunka lesz, de nagyon fontos az MKC számára.
