BOGNÁR RÓBERT ÉRTÉKELTE A BAJNOKSÁG ELSŐ SZAKASZÁT

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.01.30.
A száraz számadatokat már olvashatták a honlapunkon és most arra kértük az MKC vezetőedzőjét, hogy egy kicsit értelmezzük ezeket.
Bognár Róbert a következőképpen foglalta össze az Eu-Fire Mosonmagyaróvár női kézilabda csapatának fél szezonját.

"A bajnokság megkezdése előtt kevésnek tartottam volna a megszerzett hat pontunkat, de így a félidőben az gondolom, hogy ez elfogadható. Nagyon nehéz volt újonc csapatként ilyen kevés hazai mérkőzéssel lejátszani ezt a fél szezont. Reálisnak mondható tehát a helyezésünk a bajnokságban, de egy kedvezőbb sorsolással, az UFM Arénában még szereztünk volna néhány pontot. A folytatásban azonban játékban és eredményességben is előre kell lépnünk ahhoz, hogy biztosítsuk a helyünket az első osztályban. A helyezésünk, a hat bajnoki pontunk a Magyar Kupában elért sikerünk alap lehet erre, de azt is pontosan tudjuk, hogy komoly feladatot kell megoldanunk."

A közvetlen vetélytársakhoz képest kevés gólt kaptunk, de sajnos a megszerzett találataink száma is elég kevésnek tűnik.

"A valóban kevés dobott gólunk első számú oka az, hogy a belső pozíciókban nagyon sok volt a sérült játékosunk. Az optimális belső hármasunk szinte soha nem volt egyszerre egészséges és ez bizony megmutatkozott a találataink számában. Az összeszokottság hiánya mellett viszont azt sem szabad elhallgatnunk, hogy a támadásaink befejezéseinél sem koncentráltunk eléggé. Hat mérkőzésen dobtunk húsznál kevesebb gólt és ez a bajnokság második felében már nem ismétlődhet meg. Sokat várok, a remélem most már folyamatosan játszani tudó Tilinger, Kopecz, Szarková belső hármastól és Tamara visszatérésétől, aki mellé remélem, hogy egyre több játékosunk tud majd felnőni. Természetesen kell javítanunk a csapatunk védekezésén is, de az jobban együtt van és ezért a kapott gólok számában kedvezőbbek az arányaink."

Nagyon sok sérülés és betegség hátráltatta ebben a fél szezonban a csapatot. Hogyan lehetett kezelni ezt a helyzetet?

"Rengeteget gondolkodunk ezen és próbáljuk megfejteni, hogy mi lehet az oka vagy esetleges előzménye a minket sújtó rengeteg egészségügyi problémának. Az orvosi és rehabilitációs hátterünk megvan és a prevencióra valamint a nagyon hasznos SMR hengerezésre is mindig komoly hangsúlyt fektetünk. Mégis minden héten nélkülöznünk kell két – három játékost a legkülönbözőbb sérülések és betegségek miatt. Ez a folyamat pedig nem akar megszakadni, mert a Dunaújváros elleni mérkőzésünk után, Lucia Gubikovánál állapítottak meg egy sarokcsont problémát. Sajnos ezekkel a problémákkal együtt kell élnünk és olyan edzésmunkát, terhelést kell beállítanunk, hogy az erőnk a bajnokság végéig kitartson."
 
A szezon során többször említetted, hogy mi egy kis külön bajnokságot vívunk a z élvonalban maradásért az alsó régióban. Erre kell számítanunk a tavaszi folytatásban is?

"A bajnokság erőviszonyai kialakultak és ezek nem is fognak sokat változni a tavaszi szakaszban sem. Egyértelműen ezért a célért fognak küzdeni azok a csapatok, amelyek nem tudták az őszt két számjeggyel zárni. Mi tehát az MTK Budapest, a Békéscsaba, a Budaörs és az Eger gárdáival versenyzünk elsősorban. Viszont nekünk ki kell használnunk, hogy nyolc hazai találkozónk lesz, mert ezek mindegyikén pontot vagy pontokat akarunk szerezni. Megpróbálunk minden esélyt kihasználni tehát és nem foglalkozunk előzetes esélyekkel. A lányok is pontosan tudják, hogy ezt kell tennünk és én úgy látom, hogy most már a hitük is megvan ehhez. A Dunaújvárosi KKA legyőzése jót tett a játékosaink lelkének és egy női kézilabda csapat életében ez is fontos szempont."

A szezon hajrájában segítséget kaptál Dr. Hoffmann László személyében. Milyen munka kapcsolat alakult ki az MKC új sportigazgatójával?

"A számomra kimondottan pozitív a kapcsolatunk és ennek nagyon örülök, mert eleinte voltak fenntartásaim. Nem dolgoztam még ilyen formában, de az elmúlt egy hónap azt bizonyította, hogy működik a mi párosunk. Szerencsére sok megerősítést kaptam, a változtatások pedig beváltak, hasznosak és a lányok is egyre több visszaigazolást éreznek. Az edzéseken nagyon sokat segít az, hogy ketten figyelünk, mert sokkal több hibát tudunk kijavítani. Dr. Hoffmann László tapasztalata és nyugalma pedig a mérkőzéseken is nagyon komoly támasz a játékosoknak és nekem is."

A klub, a vezetők, a csapat, a játékosok számára is sok tanulsággal szolgát ez a fél szezon. Bognár Róbert számára mi volt ezek közül a legfontosabb?

"Ebben a fél szezonban megközelítőleg azt kaptam az élvonalban, amire előzetesen számítottam. Viszont így is nagyon sokat tanultam és talán egy kis rutint is sikerült itt szereznem. Rájöttem, hogy bátrabbnak kell lennem a játékosokkal, a csapat forgatását, a cseréket és taktikai változtatásokat illetően. Néha túl sokat vártam ezekkel, pedig akár még a győzelmek kulcsa is a kezemben volt. Ma már tudom, hogy még egy rossz döntés meghozatala is kisebb hiba, mint a bizonytalan várakozás és a döntés elmulasztása."
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó