BOGNÁR RÓBERT ÉRTÉKELTE A BAJNOKSÁG ELSŐ SZAKASZÁT

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.09.28.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapata nagyon készült arra, hogy az MTK Budapest ellen megszerezze az első hazai pontjait. Felesleges lenne tagadni tehát, hogy a szakmai stáb és a játékosok is nehezen léptek túl a péntek esti nagy csatát hozó, de vereséggel zárult találkozón. A vezetőedzőnk is ezzel a mérkőzéssel kezdte az élvonalbeli szezonunk első szakaszának összegzését.
Pontosan tudtuk, hogy az MTK Budapest erős csapat és jó formában is van, hiszen három játékosát a B válogatottba is meghívták. Mégis nagyon csalódott vagyok a vereség miatt, hiszen nem úgy játszottunk, ahogyan elterveztük. Elsősorban a megfelelő agresszivitás hiányzott, mert igaz sok támadás befejezést elrontottunk, de ez benne van a játékban. A kapusaink teljesítménye is gyengébb volt, de a döntetlent, sőt akár a győzelmet is megszerezhettük volna, amennyiben a védekezésben ugyanúgy teljesítettünk mint eddig. El kellett volna bizonytalanítani a budapestiek nagy lövőit azzal, hogy keményen ütközve felemésztjük az erejüket. Sajnos ez elmaradt és nem is vagyok biztos abban, hogy mindenki annyira átérezte volna ennek a találkozónak a jelentőségét mint én. Mi ugyanis, négy - öt hasonló helyzetben lévő csapattal egy külön bajnokságot játszunk és ebben a körben a bajnoki pontok értéke szinte megduplázódik.
Forrás: Györe Béci

Milyen képet mutatnak az MKC különböző csapatrészei az eddig lejátszott négy NB I - es találkozó tapasztalatai alapján?

A kapusainkat nagyon bántotta, hogy pont az eddigi legfontosabb mérkőzésünkön nyújtottak gyengébb teljesítményt. Én azonban továbbra is maximálisan megbízom bennük és biztos vagyok abban, hogy számíthatunk rájuk az egész bajnokság során. A szélsőink közül viszont nagyon hiányzik a sérült Bízik Réka, aki eddig csak tíz percet tudott játszani a bajnokságban. Nélküle nagyon egyoldalasak vagyunk a lerohanásoknál és így óriási teher hárul Kovacsicz Mónikára. A beállónk is az MTK Budapest ellen játszottak gyengébben, mert ők a védekezésünkben alap emberek. A támadásoknál azonban többet várok tőlük a páros kapcsolatokban, a zárásoknál és a hétméteresek kiharcolásánál. Igaz az ő teljesítményük összefüggésben van a belső játékosainkkal, ahol különösen az irányító szerepkörben van a legtöbb gondunk. Rengeteget gyakoroljuk a támadásokat, de még mindig keresem azt a játékost aki irányítóként kulcs szereplő lehet a befejezések előkészítésben és a támadó játék szervezésben. Tilinger Tamara van ehhez a legközelebb, de neki átlövő szerepe is van, amit ő és Kopecz Barbara is az elvárható szinten teljesít. A kiváló képességekkel rendelkező bal kezes Zana Marictól viszont sokkal több próbálkozást és gólt várok.
Forrás: Györe Béci

Hol van a helyünk ezzel a teljesítménnyel a magyar női kézilabda bajnokság első osztályában?

A jelenlegi tizedik helyünket reálisnak tartom, de azt is tudom, hogy ezt rettenetesen nehéz lesz megtartani. Említettem, hogy vannak „négy pontos" mérkőzéseink amelyekre kiemelten kell figyelnünk, de közben bravúr pontokra is szükségünk lesz. Az ETO, FTC, Siófok hármas kiemelkedik a mezőnyből, viszont a többi csapat ellen mindent meg kell próbálnunk. Az élvonal pontosan olyan brutálisan kemény és dinamikus mint, ahogy gondoltuk és az erőviszonyok is egyértelműek. Meglepetések azonban vannak és lesznek is, és ezekből nekünk is ki kell vennünk a részünket. Az eddig lejátszott négy mérkőzésből, négy bajnoki pontot tervezetünk és ezért a két hiányzó pontot valahol meg kell szereznünk.
Forrás: Györe Béci

A z FTC és az MTK szakmai kapcsolata a jelek szerint jól működik, hiszen a tehetséges ferencvárosi fiatalokkal, megerősödött a kék - fehérek játéka.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria és az MTK Budapest együtt működése jó az FTC -nek, az MTK - nak és a magyar női kézilabdázásnak. Jó példát láttunk erre most Tóth Nikolett vagy Bánfai Kira esetében, akiknek így az élvonalban megerősödve és megfelelő tapasztalatokat szerezve, valóban reális esélyük lehet arra, hogy visszakerüljenek a nevelő egyesületükbe. A két fővárosi csapat sok közös edzést is tart, ami szintén segítség a minőségi munkához. Szimpatikus ez a koncepció és ezért fel is vettük a kapcsolatot a Győri Audi ETO KC csapatával és beszélgettünk erről Danyi Gábor vezetőedzővel. Az MKC is eljutott oda, hogy ne fiókcsapatként gondoljanak rá, hanem első osztályú játéklehetőséggel adjon esélyt a tehetséges, fiatal kézilabdázóknak. Személy szerint én nagyon örülnék egy erős szakmai kapcsoltnak a győri csapattal, mert egykori utánpótlás edzőként tudom, hogy ez nagyon hasznos lenne.
Forrás: Györe Béci

A válogatott összetartások miatt, egy kis szünet van most a bajnokságban. Hasznos ez most az MKC csapata számára?

A mi csapatunkból Lucia Gubikova a szlovák, Irene Fanton pedig az olasz válogatott csapattal készül a héten. Viszont a hiányzásuk ellenére is azt gondolom, hogy nekünk most jól jött ez a válogatott szünet. Sok kisebb - nagyobb sérülés zavart mostanában bennünket és remélem, hogy most sokat javulnak, sőt talán teljesen rendbe is jönnek a sérültjeink. Sok egyéni képzést is terveztünk erre az időszakra és próbáljuk a taktikai elemeket is pontosítani valamint gyakorolni. Többen a lányok közül is nehezen dolgozták fel a pénteki vereséget és így egy kicsit a lelkeket is ápolnunk kell. Ezért két csapat összetartó programunk is lesz, hiszen pénteken közösen nézzük meg a Magyarország - Montenegró válogatott mérkőzést Győrben. Kedden pedig egy közös vacsorát tervezünk a mosonmagyaróvári Marina Pizzériában.
Forrás: Györe Béci
Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó