Büszkék vagyunk rátok!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2023.09.13.
Újabb rangadó várt a Motherson Mosonmagyaróvárra, amely ezúttal a Ferencváros otthonában lépett pályára.

Gyurka János együttese továbbra is nélkülözte Lancz Barborát, de Stranigg Zsófia már visszatérhetett.

Szépszámú óvári szurkolótábor kísérte el az MKC együttesét Budapestre. Rendkívül kiegyenlített első játékrész hozott a mérkőzés, az FTC kettővel, az MKC eggyel vezetett. Mindkét oldalon akadtak extra teljesítmények. Lekics az első félidőben 7 gólt lőtt, míg Szemerey Zsófi neve mellett 7 védés szerepelt. Tóth Eszter, Albek Anna és Schatzl Natalie a gólszerzésért felelt, de a játékrész hajrája a hazaiaknak sikerült jobban, így a szünetben 15-13-ra vezetett a Ferencváros.

A második félidőt Albek bombáival kiválóan kezdte a Mosonmagyaróvár, gyorsan egyenlő lett az állás (15-15). 18-17 után megrázta magát a Fradi, és egy 3-0-ás szériával négy góllal ellépett. Kettőre innen is visszajött az MKC, de sajnos ezt követően megint az FTC pillanatai következtek. Klujber, Lekics és Janurik is remekelt, ez pedig végül eldöntötte a mérkőzést. Ennek ellenére nem lehetünk csalódottak: Szemerey Zsófi 11 védéssel zárt, Hadfi Gréta és Varga Emília remekül szálltak be, Tóth Eszter és a Mosonmagyaróvár legjobbja Albek Anna is 8-8 gólig jutott. Bár a győzelem ezúttal nem sikerült, – az FTC 30-27-re győzött – így is büszkék lehetünk nagyot harcoló csapatunkra.

A Motherson Mosonmagyaróvár szeptember 22-én az Alba Fehérvárt fogadja.

FTC-Rail Cargo Hungaria – Motherson Mosonmagyaróvár 30-27 (15-13)
Elek Gyula Aréna, Budapest, 500 néző
V.: Felhő, Öcsi

FTC: JANURIK – Malestein 3, KLUJBER 5, Kisfaludy, Edwige 2, Bölk 3, Márton 4. Csere: Böde-Bíró (kapus), LEKICS 10 (4), Cvijics, Tomori, SIMON 3, Kovács A., Despotovic. Vezetőedző: Martin Albertsen

MKC: SZEMEREY – Udvardi 1, Ivancok 1, Pásztor 1, Tóth G. 1, TÓTH E. 8 (5), Schatzl 3. Csere: Hadfi (kapus), ALBEK 8, Tóth N., Sztankovics 1, Varga E. 2 (1), Faragó 1. Vezetőedző: Gyurka János

Kiállítások: 4 perc, ill., 2 perc.
Hétméteresek: 4/5, ill., 6/7

Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Büszke vagyok a csapatra. Persze kicsit csalódott is vagyok, de bosszús semmiképpen sem. Nagy erőbedobásra készetettük a Ferencvárost, ám ezúttal sajnos többet hibáztunk, mint az ETO ellen. A lányok megérdemlik a dicséretet, hiszen végig küzdöttek, és többször is felzárkóztak. Kár azért, hogy több kikényszerített hibánk volt. Köszönjük szépen a szurkolóinknak a támogatást!”

Martin Albertsen, az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője: „Boldog vagyok, hogy nyertünk. A múlt hétvégi vereség után mélyen voltunk, de jól reagáltunk és harcoltunk, kemény munkát végzett mindenki a csapatban és a klubnál is. Mindkét együttesben jól teljesítettek a kapusok és hatékonyan a védelmek. A Mosonmagyaróvár fiatal, modern és gyors kézilabdát játszó csapat. Remélem, a szurkolók is jó meccset láttak, nagyszerű hangulatot teremtettek.”

Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó