CSALÁDI NAPOKON JÁRTUNK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.07.14.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapata a szombati napon utazott haza a balatonboglári edzőtáborból. Így az MKC két műtét után lábadozó játékosa, Gyimesi Kitti és Simona Szarková valamit a klub utánpótlás játékosai tettek eleget annak a kedves kötelességnek, hogy képviseljék a csapatot két nagy városi cég családi napján.

Először a MOFÉM rendezvényére mentek el, amelyet minden évben megrendez a 119 éves cég, ahol főként szerelvényeket és csaptelepeket gyártank. Jelenleg megközelítőleg kétszázan dolgoznak a TEKA csoporthoz tartozó MOFÉM gyárban, amit az MKC csapata egy gyárlátogatáson már megtekintett 2018 novemberében.


A MOFÉM családi nap helyszíne az idén is az „Itató” volt, ahol rengeteg színes program várta a résztvevőket. A zenét a MOFÉM Fúvószenekara és Mityó biztosította és volt lehetőség sárkányhajózásra valamit lövészetre. A gyerekek körében óriási siker volt az arcfestés, a rajz és a sütiverseny és az elmaradhatatlan tombolán is értékes nyeremények találtak gazdára.


A másik családi napot a Junkerwerk szervezet, amely tizenöt éve van jelen Magyarországon, és ezt ünnepelték július 13. - án szombaton, az UFM Arénában. A mosonmagyaróvári üzem dolgozói családtagjaikkal közösen tölthettek egy kellemes napot, a vállalat szervezésében. A cég nagyon sikeres, amit elsősorban a PE habanyag feldolgozásában elért, saját fejlesztésű eljárásának köszönhet. A Junkerwerk így jelentős támogatói tevékenységet, mecénás szerepet lát el a városban és környéken, ezért a családi napot az MKC vezetői, felnőtt és utánpótlás játékosai is megtisztelték a jelenlétükkel.



A délben kezdődő programon a családok játékos ügyességi vetélkedőn mérték össze tudásukat, melyben tevékenyen közreműködtek az MKC kézilabdázói. A gyerekeket játékok várták, kilátogatott a FUTURA Kalanddoboza is és a Moson Big Band közreműködésével az estet zenével, tánccal zárták.

Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó