CSAPAT VOLTUNK!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.11.09.
Nagyon jó hangulatú, izgalmas és nagyon tanulságos Magyar Kupa mérkőzést játszott az MKC csütörtökön az Alba Fehérvár KC ellen. Azt pedig igazi örömmel írhatjuk le, hogy a csapatunk teljesen megérdemelten győzött és jutott tovább a kupa sorozatban.
A mérkőzés másnapján viszont érdemes már azt is átgondolni, hogy miért tudtuk most legyőzni az ellenfelünket. Az Alba FKC ugyanis egy jó csapat és ezen a találkozón is teljes keretével, az egészen kiváló képességű légiósaival játszott. Itt volt Mendy, Nascimento, Zhilinskhaite, Ghorshenina, valamint a magyar válogatott szélső Pelczéder és a tapasztalt irányító Temes Bernadett. Ez a kezdő hatosuk pedig az egyik legerősebb a magyar bajnokságban és néhány héttel ezelőtt, tulajdonképpen keresztül is gázolt rajtunk Székesfehérváron. A találkozó után pedig Deli Rita az Alba FKC vezetőedzője sportszerűen elismerte, hogy ők bizony tovább akartak jutni a kupában.

A sikerünk értékes tehát és egészen biztosan rengeteg olyan összetevője van, amelyeket majd a szakmai stáb, a játékosok és a klub vezetés kiértékel. Mi szurkolók tökéletesen megelégszünk azzal amit láttunk, hiszen ezen a találkozón a CSAPATUNK hozta tűzbe - lázba az UFM Aréna publikumát. Egyértelműen kézilabda csapatként voltunk jobbak most az ellenfelünknél és így tudtuk eltüntetni a székesfehérváriak sokszor megemlített kimagasló egyéni képességeit.

A vezetőedzőnk Bognár Róbert nem is volt könnyű helyzetben, amikor a mérkőzés után sajtótájékoztatóra egy játékost kellett választania. Végül Bízik Boglárka nyilatkozott, aki valóban remekül játszott, de ő is azonnal azt emelte, ki, hogy a csapat teljesített jól ezen a találkozón. Scholtz Andrea és Lucia Gubikova fantasztikus bravúrokat mutatott be, hiszen a csapatunk védekezése is tökéletesen rendben volt. Ebben a csapatrészben nagyon hasznosan játszott Bardi Fruzsina, Horváth Bernadett, Tóth Melinda és Sara Vukcevic. Most nagyon jó arányban használták ki a lerohanások utáni helyzeteket a szélsőink és így Domokos Dalma, Bízik Réka és Kovacsicz Mónika is fontos gólokat szerzett. Farkas Veronika és Bízik Boglárka pedig kiválóan irányítottak és élményszámba menő gólokat szereztek átlövésekből és egyéni betörések után. Olyan erős csapatot alkottunk, hogy a negyedóráig a mezőny legjobbjaként kézilabdázó Kopecz Barbara és a védekezésünk alapemberének számító Gyimesi Kitti kiválást is fel tudtuk dolgozni.

Talán a mérkőzés pillanata volt, amikor Sara Vukcevic több méteres hátrányból, rávetődve szerzett meg egy labdát a közismerten villámgyors Nascimento elől. A közönség imádta ezt a jelenetet és a figyelmes szurkoló azt is észrevette, hogy ugyanezt tették a kispadon a csapatunk olyan játékosai is, akik ezen a találkozón nem is léptek pályára.

Ez a csapatszellem, az a közös akarat volt a sikerünk kulcsa és erre lehet és kell alapozni a csapatunknak a jövőben. Az nyilvánvaló, hogy a jelenlegi magyar bajnokságban van egy értékrend, de ilyen hozzáállással és igazi csapatként mégis el lehet érni eredményeket. Kevés sikert hozott eddig a számunkra ez az idény, hiszen jórészt a papírforma eredményeket értük el. Az Alba FKC elleni kupamérkőzésen azonban bebizonyítottuk, hogy sokkal többre vagyunk képesek és ami ennél is sokkal fontosabb, azt is megmutattuk, hogy miként érhetjük el a céljainkat!

Rokob Péter
Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó