CSAPATÉPÍTŐ SZÁGULDÁS

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.07.25.
Az egész heti kemény munka után, pénteken délután két csapatépítő programot is tartott a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club. A játékosok elsőként nagy élvezettel próbálták ki a Győrújbaráton működő E-Kart Ring go-kart pályáját. A következő képriportban erről számolunk be, amelyet késő délután egy közös főzés követett Gyirmóton az Aranyhal Étteremben.


Győrújbaráton 2013-ban hozták létre az ország első tisztán villamos hajtású járművekkel üzemeltetett fedett go-kart pályáját. Az azóta már rendezvény helyszínné fejlesztett pálya rendkívül népszerű a baráti társaságok és a családok körében, hiszen egészen kicsi gyerekek számára is vannak használható autóik. Az viszont biztos, hogy a mosonmagyaróvári lányok látogatása után bőven lesz dolguk a szerelőknek. A kézilabdázók ugyanis nem kímélték a gokartokat, hiszen az MKC klubvezetése győzteseket is hirdetett a több körből álló futamok összesítése után.

A leggyorsabb végül Gyimesi Kitti lett, aki azonnal ráérzett a sebességre és a vezetés technikára a sok kanyarból kialakított pályán. A dobogó második fokára Stranigg Zsófia, a harmadikra pedig Tóth Eszter állhatott fel, néhány másodperccel megelőzve a szintén nagyon ügyes kapusokat, Herczeg Lilit és Szemerey Zsófit. A lányokban tehát ezen a pályán is megvolt a megfelelő versenyszellem, de a képek érzékeltetik, hogy az óvatosak, például a E-Kart Ring történetének eddig leglassabb körét teljesítő Katona Flóra is élvezte a „száguldást”.
 
Természetesen a napokban a gyirmóti vacsoráról is beszámolunk, sőt a gokartozásról és a főzőversenyről is készült videofelvétel. Ezeket az eseményeket ugyanis ilyen módon, sok riporttal lehet a legjobban bemutatnia, tehát hamarosan láthatják majd ezeket a felvételeket az oldalunkon.


















Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó