CSAPATÉPÍTŐ VACSORA

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.07.06.
Közös vacsorával zárta a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club NB I-es csapata az elmúlt hetet. A játékosok és a szakmai stáb a Petz házaspár családi vállalkozásában működő Halász Csárdában járt. A vendéglátók erre az alkalomra még külön MKC logóval ellátott étlapot is készítettek, amelyből kiderült, hogy rendkívül bőséges étel választékot biztosítottak a csapatnak.


-
Örömmel láttuk vendégül az MKC csapatát, a kemencés specialitásainkkal készülve a kerthelységben rendezett vacsorára - mondta Petzné Kiszelka Gabriella. - Nagy kedvenceink a lányok, hiszen az egész családunk bérletes szurkoló mióta a csapat a városban játszik. A kislányunk Petz Kincső az MKC utánpótlás tagja, aki még csak tizenhárom éves, de már a Farkas Veronika által irányított serdülő csapatban is bemutatkozott. A nővére Petz Fanni ugyan nem kézilabdázik, de ő a szurkolói B közép, az Altenburg Ultras tagja. Tavaly egy bajnoki mérkőzés után volt nálunk a felnőtt gárda, így reméljük, hogy örömmel jöttek el ismét az éttermünkbe. Tudjuk, hogy a szakmai stábban történetek változások, valamint több új játékos érkezett, ezért segíteni akartunk a közösség kialakításában ezzel a közös étkezéssel.

A csapatépítő vacsora után a hétvégén pihenhettek a játékosok, de hétfőtől ismét napi két edzéssel folytatják a felkészülést. Hétfőn délelőtt a Botond Fitness edzőtermében dolgoznak a lányok, délután pedig az UFM Aréna a helyszín. Kedden a reggeli órákban szabadtéri futás előzi meg az öt órakor kezdődő foglakozást a csarnokban. Szerdán pedig délelőtti funkcionális edzést, délután majd egy frissítő gyúrás, úszás követi a mosonmagyaróvári termál és gyógyfürdőben.



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó