DUPLÁZÁS A VÁC ELLEN

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.08.04.
2022 augusztus 05.-én pénteken 16.00 órakor, majd másnap délelőtt, azaz 2022 augusztus 06.-án szombaton 11.00 órakor MKC - Vác edzőmérkőzések lesznek az UFM Arénában. Dupla meccset játszik tehát egymással a két NB I-es gárda, a tavalyi bajnokság negyedik és ötödik helyén célba érő csapatok. Az első hazai pályán sorra kerülő felkészülési mérkőzések megtekintése ingyenes lesz.

A Debrecen ellen játszott eddig egy gyakorló mérkőzést a Motherson-Mosonmagyaróvár, de az előző péntekre tervezett Ferencváros elleni tesztelés elmaradt. Így elsőként arról kérdeztük Gyurka Jánost az MKC vezetőedzőjét, hogy rendben vannak-e már a csapat sérült játékosai. 


- Sajnos még nem mindenki jött teljesen rendbe, így lesznek hiányzóink a hétvégi Vác elleni mérkőzéseken - nyilatkozta Gyurka János. - Az elmúlt hét második felében nyolc játékosunk bajlódott sérüléssel, mindössze három egészséges belső pozícióban szereplő kézilabdázónk maradt. Így értelmetlen lett volna lejátszani egy Ferencváros elleni felkészülési találkozót, mert az a terhelés, ennyi hiányzóval semmiképpen sem érte volna célját. Most jobb a helyzetünk, de erre a péntek-szombat-kedd ritmusú, három mérkőzéses ciklusra értelemszerűen a teljes keretet terveztük. De nem akarunk a sérülések mögé bújni, a megpróbáljuk a játékosok forgatásával megoldani a helyzetet, hiszen ilyen periódussal a szezon során is találkozni fogunk. 

A sérülések soha nem jönnek jókor, mennyire zavaróak ezek most, a nyári felkészülés első szakaszában?
- Amikor egy csapat több mint egyharmada, egy héten keresztül nem tud teljes értékű munkát végezni, akkor újra kell tervezni az edzéseket. Ez nyilvánvalóan elmaradásokat fog okozni, amelyeket nehéz lesz pótolni. Most a gyakorláson, a terhelésen van a hangsúly, az edzőmérkőzések tulajdonléppen arról adnak képet, hogy hol tartunk, mennyire sikerül elsajátítani, megvalósítani az edzéseken gyakoroltakat. A legtöbbet a páros, csoportos kapcsolatok fejlesztésével tudtunk foglalkozni, de a felkészülés következő szakaszaiban nagyon fontos lenne teljes létszámmal dolgozni. Ennek a játéknak a védekezés egy olyan kulcsa, amelynek minden zárba bele kell illenie, tehát azt nem lehet eleget gyakorolni. A támadások a felkészülésünk második szakaszában kerülnek előtérbe és tudjuk, hogy ezeknek az esetében mennyire fontos a játékosok összeszokottsága. 

Újra hazai közönség előtt léphet pályára a Mothreson-Mosonmagyaróvár csapata és a játék, így a nehézségek ellenére is előrelépést jelenthet?
- A Vác elleni két gyakorló találkozó mindenképpen javítani fog a csapat helyzetén, hiszen a Duna-partiaknak rangos, jó csapatuk van. Megfelelő tempójú, intenzitású találkozókat fogunk játszani, amelyekre most szükségünk is van. Tudjuk majd javítani a hibáinkat, ami egyértelműen a kulcsa annak, hogy fejlődjünk, sikeresek legyünk. Persze türelemre van szükségünk, hiszen vannak új kézilabdázóink, akik új közegben, új rendszerben szerepelnek. Szerencsére azonban azt tapasztaljuk, hogy egészséges mentalitású kézilabdázók, akik élvezik a játékot, azt a szabadságfokot, amit tőlünk megkapnak, de komoly elvárásaik vannak saját maguk felé is.       

A Vác csapatával, 2022 május 15.-én, a tavalyi bajnokság utolsó előtti fordulójában találkozott az MKC és az elmúlt évekhez hasonlóan, az a találkozó is nagy csatát hozott. Hazai pályán elért Duna-parti győzelem azt jelentette, hogy a Vác végzett előkelőbb helyen a 2021/2022-es bajnokságban. Rendre hazai sikerek jellemezték a csapatok legutolsó bajnoki találkozóit, de a két pontokért minden esetben nagyon meg kellett küzdeni a győztesnek. 

2020/2021 bajnokság:
Motherson-Mosonmagyaróvár - Váci NKSE  28 - 27 (15 - 11) 
Váci NKSE - Motherson-Mosonmagyaróvár  30 - 27  (14 - 11) 

2021/2022 bajnokság: 
Motherson-Mosonmagyaróvár - Váci NKSE  31 - 22  (16 - 9) 
Váci NKSE - Motherson-Mosonmagyaróvár  30 - 29  (18 - 13) 

Az évek óta szinte állandó kerettel dolgozó váci csapatot, most nyáron a szakmai stábot és a játékoskeretet illetően is elérték a változások. Új vezetőedző, Herbert Gábor irányítja a gárdát, akinek a munkáját Szabó Krisztina kapusedző és Fazekas Tamás erőnléti edző segíti. A szakmai munkát továbbra is a Németh András - Kirsner Erika páros felügyeli, de olyan meghatározó kézilabdázók távoztak, mint Kácsor Gréta vagy Hámori Konszuéla. Új névadó szponzorral viszont erősödött a klub, amely az idei keret kialakításánál arra törekedett, hogy az elmúlt években alkalmazott rendszert folytassa, továbbra is csak magyar játékosokból építsen csapatot, amelyben minél több fiatal játékos bizonyíthat. 
A Ferencváros kölcsönjátékosaként érkezett a balszélső Ballai Anna, aki így az ikertestvérével, Ballai Borbálával szerepelhet majd egy csapatban. Vácon folytatja pályafutását két volt MTK játékos is, a 27 esztendős, irányítóként és átlövőként is bevethető Marincsák Nikolett, valamint a 22 éves junior Európa-bajnok jobbszélső Bánfai Kíra, aki az FTC kölcsönjátékosaként szerepelt a fővárosban. Győrből a 20 esztendős balkezes átlövő, Kürthy Laura érkezett, de a fiatal játékos a junior válogatott felékszülése során megsérült, így a szezon első részében biztosan nem fog tudni játszani. Kapus pozícióban is erősödött a váci csapat, a szintén junior válogatott Csizmadia Fannival, aki Békéscsabáról igazolt Vácra. 

A Praktiker-Vác 2022/2023-as játékos kerete: 
Kapusok: Bukovszky Anna, Csizmadia Fanni, Pásztor Bettina 
Szélsők: Ballai Anna, Bánfai Kíra, Diószegi Nikolett, Pálffy Anna, Schatzl Natalie
Irányítók: Ferenczy Fruzsina 
Beállók: Helembai Fanni, Kovalcsik Jázmin, Világos Diána 
Átlövők: Ballai Borbála, Bárdy Noémi, Kuczora Csenge, Kürthy Laura, Marincsák Nikolett 
Edző: Herbert Gábor   

A Motherson-Mosonmagyaróvárhoz hasonlóan az Európa-Liga selejtezőre is készülő váci csapat kilenc felkészülési mérkőzést tervezett a nyáron. Ezek közül a Duna-partiak eddig kettőt játszottak le, a másodosztályú Eger ellen győztek, a Ferencváros vendégeként pedig vereséget szenvedtek. 

2022 július 29. péntek 15.30 óra: Parktiker-Vác - Eger  36 - 21 
2022 augusztus 02. kedd 18.30 óra: FTC - Praktiker-Vác  35 - 24



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó