EDZÉSEK UTÁN, SZERDÁN MÉRKŐZÉS…

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.12.07.
Az elmúlt hetet edzésekkel töltötte a Motherson-Mosonmagyaróvár élvonalbeli női kézilabda csapata. A honlapunkon láthatnak is egy videó összeállítást az egyik foglalkozásról, ami megmutatja, hogy jó hangulatban dolgoztak a játékosok. Az elvégzett munka értékelésére pedig Gyurka Jánost az MKC vezetőedzőjét kértük.

- Amiben én hiszek az a vegyes felkészülés, így ezen a héten is így dolgoztunk - nyilatkozta a szakember. - A hét elején különböző méréseket, teszteket végeztünk, amelyek megmutatták a lányok terhelhetőségi állapotát. Ezt az innovatív rendszert én honosítottam meg a korosztályos válogatottaknál és most itt Mosonmagyaróváron is jól tudjuk használni. A kollégáim is remekül dolgoznak ezekkel, valamint a játékosokat is bevonjuk, akik így tudják, hogy azt kérjük tőlük, amit meg tudnak csinálni. Az eredmények jelezték, hogy a csapat állóképessége rendben van, tehát a gyorsasági állóképességet és labdatechnikai edzéseket helyeztük előtérbe. Optimális munkát végeztünk, mert a kézilabdázók mindegyike eljutott a 95%-os terhelésig, ami kiváló ilyen kis játékos létszám mellett. A beálló közeli védekezésre, a lábmunkára, a lövőtechnikára különös hangsúlyt fektettünk és ezekben hatékonyak is voltunk. A lányokon érződött, hogy ismét felálltak az elmúlt hetek lelki béklyójából. Hiányzott nekik a csapat, így ezért is remek partnerek voltak. Erre az edzésmorálra pedig lehet később egy előre mutató, erős tempójú kézilabdát építeni.


- Természetesen örömteli, hogy az MKC kézilabdázói rendszeresen meghívást kapnak a válogatott csapatokba. Ezek szerint most sikerült, a lehetőségekhez képest az „igazolt hiányzókat” megfelelően pótolni?  
- A már megszokott, bevált ritmusban dolgoztunk, tehát napi két edzéssel, a hetet szerdán megtörve, amikor csak egy foglalkozás volt. A prevencióra most is nagyon figyeltünk, hiszen több játékosunk kihagyás, betegség után tért vissza. A négy válogatott kézilabdázónk hiányában mindössze tizenhárman vagy annál is kevesebben tudtunk edzeni. Herczeg Lilinek a talpa van begyulladva, Maria Holesová térdében pedig van egy kopás, amelyek miatt ők jórészt könnyített munkát végeztek. Egész héten velünk dolgozott viszont a Vasas csapatából nemrég érkezett, még ifjúsági korú kapus Soltész Kíra. A jövő héten azonban már kiegészünk a szlovák válogatottól visszaérkező Lancz Barborával és Simona Szarkovával illetve az osztrák nemzeti csapattól visszajövő Kovács Patríciával. A szinte teljes csapattal pedig könnyebb lesz elérni azt a célunkat, hogy jobbak legyünk, fejlődjünk minden edzésen. A klubtól is megkapunk minden segítséget, a stábbal harmonikusan, egymást tiszteletben tartva tudunk dolgozni, ezért erősebben bizakodva várjuk a folytatást. 

- Így szurkolunk Tóth Eszternek is, hogy bemutatkozzon a kontinens tornán és várjuk a jó híreket a műtétje után lábadozó Tilinger Tamaráról... 
- Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Tóth Eszter ott van a dániai Európa-bajnokságon, képviseli a csapatunkat a magyar válogatottban. Abban is biztosak vagyunk, hogy pályára fog lépni, játszani fog és megmutatja majd a rátermettségét. Egy a számára új közegben van, új impulzusok érik, amelyeket egészen biztosan hasznosítani fog majd válunk is, amikor visszatér. Az EB mérkőzések pedig megmutatják, hogy ez egy nagyon hektikus kontinenstorna lesz, aminek már a megszervezése is bravúr volt. Tilinger Tamarával is napi kapcsolatban vagyunk, így pontosan ismerjük a műtét utáni rehabilitációs munkájának eredményeit. A számára az otthonában már bejáratott gyógytorna, kezelések és folyamatos kontroll vizsgálatok most a legfontosabbak. Ezek szerencsére rendben zajlanak is, ami azért megnyugtató, mert Tamara térde ezzel a műtéttel szinte egy új esélyt kapott. 

- Ezen a héten végre ismét tétmérkőzést tud játszani a Motherson-Mosonmagyaróvár. Közölhetnénk ennél jobb hírt a jelenlegi helyzetben?  
- Szerdán le tudunk játszani egy Liga-kupa mérkőzést Gárdonyban, aminek természetesen nagyon örülünk. Nyilvánvaló, hogy ezt most az értékén kell kezelni, de ennyi mérkőzés kihagyás után jó lesz végre pályára lépni. Ilyen valószerűtlenül hosszú idő után kivédhetetlen a játéktudás megkopása, hiszen ez a helyzet ahhoz hasonlítható, mintha fejben próbálnánk meg kerékpározni. Természetesen játszunk az edzéseken, sőt vannak olyan napok, amikor még a kötött formákat is elengedjük, hogy a játékot jobban élvezzék a lányok. A kézilabda azonban akkor az igazi, ha van ellenfél, így valóban már a szerdai találkozó lehetősége is feldobott bennünket. Minden foglalkozáson próbálunk szinte mérkőzés tempóban, hőfokon dolgozni, de óriási hiányt fog pótolni ez a Liga-kupa találkozó. 

A szerdán este hat órakor kezdődő Gárdony-Pázmánd NKK - Motherson-Mosonmagyaróvár Liga-kupa csoportmérkőzésre elutazik az MKC kommunikációs stábja. Így ezt a találkozót online közvetítés formájában, élőben láthatják majd a szurkolóink az Interneten.

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó