EDZŐMÉRKŐZÉS SZOMBATHELYEN

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.07.30.
Az eddig legerősebb ellenfelével játszik felkészülési mérkőzést pénteken 15 órakor a szombathelyi Aréna Savariában a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapata. Gyurka János tanítványai a Magyar Ifjúsági Válogatott és a Békéscsabai ENKSE után, tehát már a harmadik gyakorló találkozójukra készülnek.

A mérkőzés színhelyén nemrég lecserélték a parketta lakkrétegét, tehát megújult játéktéren  készülhetnek a tavalyi évben létesítménnyel gondokkal küzdő SZKKA csapatai. Az új lakkot könnyebben lehet takarítani, tisztítani, így gyorsabb is lehet az átmenet a kézilabda és a szintén itt szereplő Falco kosárlabda csapatainak edzései, mérkőzései között. A két élvonalbeli csapat legutoljára 2019 novemberében Répcelakon találkozott egymással a bajnokságban. Azon a találkozón 32 - 26 arányban győzött az SZKKA, amely újonc csapatként, a 11. helyen zárta a félbeszakadt bajnokságot. A járvány miatt már nem került sor a mosonmagyaróvári visszavágóra, de augusztus 12.-én szerdán a két gárda most az UFM Arénában is játszik majd egy felkészülési mérkőzést. 


A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia vezetőségének a nyáron sikerült egyben tartania a 2019/20-as szezon NB I-es csapatának gerincét. Új igazolásként pedig érkezett a háromszoros BL-győztes jobbszélső, Orbán Adrienn, az ukrán válogatott kapus Balog Judit, valamint a szerb balkezes átlövő Marija Agbaba.
Orbán Adrienn szenzációs igazolás a klubnál, hiszen korábban még soha nem volt példa, hogy Bajnokok Ligája-győztes játékost igazolt volna egy szombathelyi sportegyesület. A 33 éves, 38-szoros válogatott jobbszélső a Győri Audi ETO KC-nál nevelkedett és a zöld-fehér sztár csapatban összesen több mint tíz évet töltött el. A győriekkel hétszeres magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes lett, és háromszoros Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát. Megfordult Vácon is, az előző három szezont pedig Kisvárdán töltötte, ahol a csapat kapitánya is volt. A szerb válogatott átlövő Marija Agbaba számára sem ismeretlen a magyar élvonal, ugyanis korábban kézilabdázott a Békéscsaba és a Siófok együttesében. Agbaba 2018-ban a fehérorosz HC Gomel játékosaként 36 mérkőzésen 160 gólt dobott, a legutóbbi idényt a szerb Jagodina csapatánál töltötte. A Békéscsabáról érkező Balog Judit kapus igaz még csak 24 éves, de a viharsarki lila-fehérek előtt, már megfordult a Kisvárda, a Vác, a Veszprém, a Győri ETO és az Ungvár gárdáiban. Ez utóbbi csapattal kétszeres ukrán bajnok volt és jelenleg is ő számít az ukrán válogatott első számú kapusának.   
Távozott a klubtól Gadányi Maja, Sipeki Flóra, Dijana Jovetic, Mayer Maja és Sárosi Nanetta. Az érkezőkkel azonban véglegessé vált az SZKKA 2020/21-es játékosok kerete, amelyet fiatal, utánpótlás korú tehetségekkel fognak kiegészíteni.

Kapusok:
Katarina Tomasevic (kapus), Balog Judit (kapus)
Mezőnyjátékosok: 
Csire Fanni (balszélső), Kozma Adrienn (balszélső), Franka Ramóna (balszélső) 
Biljana Bandelier (balátlövő), Bíró Dorina (balátlövő), Horváth Petra (balátlövő) 
Lilija Gorilska (beálló), Mayer Szabina (beálló), Szendrei Barbara (beálló) 
Pődör Rebeka (irányító), Tóth Antónia (irányító) 
Marija Agbaba (jobbátlövő), Virág Noémi (jobbátlövő) 
Orbán Adrienn (jobbszélső), Varga Nikolett (jobbszélső) 
Vezetőedző: Marosán György



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó