A Motherson Mosonmagyaróvár U14-es csapata augusztus 13 -18. között Dömsödön edzőtáborozott. A 15 fős keret minden tagja részt tudott venni az összetartáson.
Balogh Sándor István, a Motherson Mosonmagyaróvár utánpótlás edzője:„Napi 2-3 edzés és változatos szabadidős programok tették színesebbé a táborozást. A lányok a sportcsarnok mellett jártak a budapesti Állatkertben, a solti Révbéri Lovastanyán, valamint a strandon is tudtak pihenni egyet. A tábor során az MKC-s lányok két edzőmérkőzést is játszottak a Szigetszentmiklós U15-ös és a KK Hajdúszoboszló U13-as csapatai ellen."
„Nagyon jó körülmények fogadtak minket. Szállásunk, amelyen a Hajdúszoboszlóval együtt osztoztunk, közvetlenül a Duna parton volt. A reggelit magunk készítettük, míg az ebédet és a vacsorát a szállás közelében található étteremben fogyasztottuk el. Csütörtök este táborzárásként szalonnasütés volt a program."
„Az eltervezett feladatokat elvégeztük, sok élménnyel gazdagodva tértünk haza. Szeretném köszönetemet kifejezni a minket támogató vállalkozóknak, a szülőknek és a klub vezetőségének, hogy a tábor megvalósításában segítettek minket!"