„EGYÜTT - EGYMÁSÉRT, MINDIG - MINDENHOL” - EZ VOLT A CSAPATUNK HITVALLÁSA

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.06.14.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club a tavalyi idényben egy a másod és egy harmadosztályban szereplő csapatot versenyeztetett. Balogh Sándor vezette a „seri kettő” gárdáját, amely bajnoki bronzéremmel zárta a szezont. Az évértékelésük azonban sokkal többet árul el a helyezésnél, az eredménynél…

- A 2021/2022-es bajnoki idényre való felkészülést tavaly július 28.-án kezdtük el - értékelte a bajnoki évet Balogh Sándor a csapat edzője. -  A csapatunk a tavalyi U15-ös korosztályra épült, ahonnan öt játékos került Farkas Veronika serdülő csapatához, azzal a megkötéssel, hogy abból négy gyermek csak ott edz, de velünk játszik mérkőzést. Így az edzéseket tekintve, ha minden játékos egészséges volt, maximum tizenkét lány alkotta a csoportot.  


- Idény elején arról beszélgettünk a lányokkal, hogy az előző bajnokságban mutatott hozzáállás ne változzon, mert a 2020 augusztusában elkezdett közös munkának csak így lesz értelme. Azt lehetett látni, hogy ez egy igen erős harmadosztályú bajnokság lesz, így mondtam a lányoknak, hogy utolsók biztosan nem leszünk, a többi viszont rajtuk múlik. Szeptemberi rajtig elvégeztük a tervezett feladatokat, igaz nem tudtunk mindig megfelelő létszámmal edzeni, ami egy pici hiányérzetet adott. Az őszi szezon elején elköszönt tőlünk Lengyel Nikoletta kapus, októberben pedig Hatt Julianna, akiknek a távozása  érzékenyen érintett minket. Az U14-ből kaptunk segítséget, így a mérkőzéseken számíthattam Varga Lili és Kiss Lilla kapusokra valamint Csáki Anna irányító-szélső játékára. Edzéseken  azonban csak egy kapusunk volt, sőt jó ideig sérülés miatt egy sem, és a térdsérülést szenvedett a védekezésünk alapembere Rigó Virág is kiesett. 

- A szezon felénél harmadik helyen mentünk pihenőre. Viszont januárban a csapatot sújtó Covid és egyéb betegségek miatt csak 3 - 4 játékossal tudtunk készülni a februári rajtra. Közben ismét személycserék történtek, mert Faddi-Horváth Annamária felkerült a másik serdülő csapatba, a helyére pedig érkeztek vissza a Vidra testvérek. A tavaszi rajttól így egy kicsit féltettem a csapatot, tartottam attól, hogy a januári edzéskihagyások jelentkezni fognak. Szerencsére nem lett igazam, mert a lányok az edzéseken és a mérkőzéseken is kettőzött akarattal, figyelemmel dolgoztak, játszottak. A bajnokság tavaszra kettévált, az első hat helyezett csapat közül mindenki pályázhatott még a dobogóra, hiszen az első és a hatodik között mindössze négy pont volt a különbség.

- Számunkra a tavasz - a rossz előjelek ellenére - nagyon jól sikerült, csak egy mérkőzésen - Lébény ellen - vesztettünk egy pontot, amire nem számítottunk. A bajnokság véghajrájára úgy érkeztünk meg tehát, hogy reális célunk lehet a bajnokság megnyerése. Se játékosként, se edzőként nem szerepeltem olyan versenysorozatban, ahol a végén négy csapat áll azonos pontszámmal a tabellán. Nálunk a Komárom - Solymár - Gárdony - MKC is 29 ponttal rendelkezett. A versenykiírás alapján a végső sorrendet a négy csapat egymás elleni eredményei határozták meg. Így lettünk végül MI a bronzérmesek!  

Az MKC serdülő II. csapatának bajnoki adatai: 
III. osztály – B. csoport: 3. helyezés - 29 pont 
20 mérkőzés: 14 győzelem - 1 döntetlen - 5 vereség 
565 dobott gól - 484 kapott gól: + 81 gólkülönbség   

Az MKC serdülő II. csapatának legjobb gólszerzői: 
Telek Kiara: 20 mérkőzés - 175 gól 
Vidra Katinka: 19 mérkőzés - 80 gól 
Faddi-Horváth Annamária: 10 mérkőzés - 55 gól 
Smuk Vanessza: 19 mérkőzés - 53 gól   

Az MKC serdülő II. csapatának legtöbb bajnoki mérkőzésen pályára lépő játékosai: 
20 mérkőzés: Lengyel Alexandra, Telek Kiara   
19 mérkőzés: Deutsch Dorina, Pécs-Palotás Rebeka, Smuk Vanessza, Varga Lili, Vidra Katinka   
18 mérkőzés: Petró Dorina 
17 mérkőzés: Szikra Kata   

- A sikeres szereplésünk "titka" egyértelműen a csapategységben keresendő. Míg az élmezőnybe tartozó csapatok mindegyikében volt 2 - 3 kimagasló képességű játékos, addig nálunk nem ez volt jellemző. Azonban az egymás segítése, az egységes gondolkodás sokszor tudta ellensúlyozni ezt a hiányosságunkat. Arra nagyon büszke vagyok, hogy a mi csapatunk játszotta a leghatékonyabban az 5:1 védekezést. Ennek tulajdonítom azt, hogy a ténylegesen lejátszott mérkőzések alapján mi kaptuk a legkevesebb gólt. Telek Kiara pedig az ötödik helyen végzett a bajnokság összesített góllövőlistáján.    

- Talán most egy picit szomorúak a lányok, hogy nem sikerült a bajnokságot megnyeri, de én azt gondolom, hogy ez az érem is szépen csillog. Ha valaki 2020. augusztus 17-én, az első közös edzésen azt mondja, hogy az U15-ben, majd a serdülő III. osztályban is meghatározó csapat leszünk, reális esélyünk lesz bajnoki címet szerezni vagy dobogóra állni...azt hiszem megmosolyogtam volna. Ennek a csoportnak így együtt azonban már nincs folytatás. Vannak, akik abbahagyják a kézilabdát, többen pedig eligazolnak más egyesületbe, néhányan pedig itt maradnak. Remélem mindenki számára tudtam ebben a két évben adni valamit, amit útravalónak magával tud vinni.

- Végezetül szeretném megköszönni a szülői közösségnek, hogy támogatták a csapatot, mindig – mindenhol. Az értékelést pedig az egyik búcsúzó játékosom szavaival zárom: " Rengeteget tanultam arról, hogyan lehet hinni magamban, hogy fontos a szenvedély és az akarat........,hogy lehet este kilenckor is lelkesen edzeni....köszönöm a sok jó szót, a biztatást és a lehetőséget, hogy mindig hitt bennem!"

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó