ELKÍSÉRIK A CSAPATOT

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2023.02.02.
Közel ötven mosonmagyaróvári szurkoló indul el Dániába, hogy buzdítsa a lányokat az Ikast Handbold - Motherson-Mosonmagyaróvár Európa-Liga csoportmérkőzésen. Az utazásról Roll Zsuzsát a Szurkolói Egyesület titkárát kérdeztük, aki sokat dolgozott ennek az utazásnak a szervezésében.


- Még soha nem utaztunk ilyen nagy létszámban, ráadásul több napra, külföldre, így van bennem egy kis drukk - mondta Roll Zsuzsa, aki a hazai mérkőzésekre történő utazásokat is összefogja. - Elsőként a legnagyobb csoport indul repülővel, amelyben huszonnyolcan vagyunk, ezt majd heten követik, akik kisbusszal mennek. Tudunk még két családról és egy másik ötfős társaság repülőgépes utazásáról, így összesen negyvenöten leszünk majd az IBF Arénában. Romániához képest jócskán megnőtt az utazó szurkolók száma, hiszen Buzau-ban még csak tizenhatan voltunk. A „kemény mag” most jön, tehát Zalai Móniék hárman, a Simon, a Németh és a Szederkényi házaspár, valamint én, Vasadi Istvánné barátnőmmel. Mi pénteken délelőtt 10.00 órakor indulunk Bécsből és 14.05-kor érkezünk meg a közvetlen járattal Dániába. A repülőgép Billund-ban száll le, ahonnan busszal megyünk tovább a 45 kilométerre fekvő Ikast-ba, ahol majd három éjszakát töltünk a Medi Hotel-ben. 

Miért pont Dániára esett a szurkolók választása az utazás szempontjából?
- Gondolkodtunk a két másik országon, Franciaországon és Norvégián is, de végül azért döntöttünk Dánia mellett, mert ott segítséget is kapunk. Simon Lajos lánya tanult, szerzett diplomát a skandináv országban, aki kocsival elénk is jön és végig velünk lesz. Hétfőn pedig egy év után haza is utazik majd a csoportunkkal, amikor fél négykor indulunk vissza és várhatóan este nyolckor érkezünk Bécsbe. Örömmel fogadtuk Simon Márti segítségét, mert az életkor tekintetében is nagyon heterogén a társaságunk, sőt olyan is lesz köztünk, aki most először ül majd repülőgépen. Szombatra pedig egy kirándulást is tervezünk, jó idő esetén vonattal az északi-tengerhez, ha pedig hideg lesz, akkor a szomszédos Herling-ben lévő LEGO gyárba és múzeumba. 

Nincs könnyű helyzetben a Motherson-Mosonmagyaróvár hiszen mérkőzésről-mérkőzésre kiváló csapatokkal találkozik.
- Ezért is próbálunk a jelenlétünkkel, a buzdításunkkal, szurkolásunkkal segíteni a csapatnak, a lányoknak. Nem azt várjuk, hogy legyőzzék a nálunk még jobb ellenfeleket, nekünk az a fontos, hogy tisztességesen helytálljanak. Tudjuk, hogy ebben a februári sorozatban a női kézilabda elit csapataival mérkőznek meg, akiktől tanulni lehet. Bíztatni akarjuk őket, hogy mindig jobbak legyenek. Én személy szerint csodálkoztam, hogy ilyen sokan vállalták ezt az utazást, hiszen hatszámjegyű összegbe került és még az ennivalóról is mindenkinek gondoskodnia kell. Norvégiából és Dániából nem is érkeztek drukkerek, mi azonban úgy éreztük, hogy ha csak egy mód van rá, akkor ott van a helyünk a csapatunk mérkőzésén.



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó