ELŐTÉRBEN AZ UTÁNPÓTLÁS

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.10.11.
A Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club felnőtt élvonalbeli csapatának kényszerű szünetében lehetőségünk nyílik a korosztályos csapatok helyzetével foglalkozni. Bognár Róbertet az MKC utánpótlás szakmai igazgatóját kértük arra, hogy adjon egy pontos helyzetképet a mosonmagyaróvári kézilabda utánpótlás jelenlegi helyzetéről.

- Kezdjük a nehezével, hiszen a korosztályos csapatok csúcsát jelentő ifjúsági gárda, amely a felnőtt NB II-es bajnokságban is szerepel, sajnos gondokkal küzd - mondta kertelés nélkül a szakember. - Ez a keretünk eleve kisebb létszámmal kezdte a nyári felkészülést, hiszen idáig még nem érnek fel a mosonmagyaróvári gyerekek, igazolni vagy megtartani a játékosokat pedig nagyon nehéz. Vízválasztó ez a korosztály, hiszen itt már a profi karrier a tét, ami keveseknek adatik meg az élvonalban. Az előző évben több fiatalt hoztunk fel a felnőtt kerethez, akiknek a számára érthetően csalódás, hogy most ismét az ifi és az NB II-es bajnokságban kell bizonyítaniuk. Többször át kellett ezt beszélnünk az érintettekkel, Bahrim Liliánával a csapat új edzőjével, ezért bízunk abban, hogy rendeződik ez a helyzet. Személy szerint is sajnálom azokat a fiatalokat, akik most nem tudnak szerepet kapni a felnőtt csapatban, de az MKC jelenlegi NB I-es kerete erre nem ad lehetőséget. 


- Milyen megoldások lehetnek az ifjúsági és az NB II-es bajnokságban szereplő csapat eredményeinek javítására?  
- Többen térnek vissza betegségek, sérülések után, amelyek az elmúlt időszakban tovább tetézték a bajainkat ebben a két bajnokságban. Velük mindenképpen erősebbek leszünk, de a napokban néhány új igazolással is megerősítettük a keretünket. Az átlövő Dezséri Zsófia az ETO, a beálló Gutecz Réka a Mosonszolnok, a szintén átlövő, hármas védő Magyari Rebeka a Szigetszentmiklós, a kapus Soltész Kíra pedig a Vasas csapatából érkezett hozzánk. Segítséget jelenthet a legügyesebb serdülő játékosaink szerepeltetése is, de ezzel óvatosan szeretnénk élni, mert annak a csapatnak az egységét nem akarjuk megbontani. Vannak tehetséges kézilabdázóink az ifjúsági gárdában, akikre figyelnünk kell, és velük el tudjuk érni a céljainkat. Nincs eredménykényszer a számunkra az első osztályú bajnokságban és felnőtt harmadosztályban, a célunk ezekben továbbra is az, hogy olyan játékosokat neveljünk, akik az élvonalbeli csapatban is helyt tudnak állni.

- Az MKC serdülő tavalyi kerete viszont egyben maradt, sőt erősödött, jól rajtolt a bajnokságban. Farkas Veronika csapatának reális esélye van arra, hogy felkerüljön az első osztályba?  
- A klub nem presszionálja a csapatot, de erre nincs is szükség, mert maguk a gyerekek akarnak bajnokságot nyerni, feljutni a legjobbak közé. Nagyon szurkolunk nekik, hiszen ezt a korosztályt már döntő többségében mosonmagyaróvári kislányok alkotják, csupán hiány posztokra igazoltunk kézilabdázókat. Farkas Vera remekül összefogja a társaságot, nagyon keményen edzenek, készülnek, ami a játékban, az eredményeken is látszik. A lányomon látom, aki ennek a csapatnak a kapusa, hogy mennyire élvezi a játékot, szereti a társait, a csapatot. Sokra hivatott tehát az MKC jelenlegi serdülő gárdája, akár az egyéneket nézve, akár a teljes csapatot figyelve. Sokat fognak tanulni a felnőttek elleni megyei bajnoki mérkőzéseken is, a jövőben pedig a Kossuth Gimnázium sportosztályával együttműködve, szeretnénk az első osztályban is helytállni. 

- A gyermek bajnokságokban szereplő csapatok edzéseit figyelve, feltűnő a nagyon magas gyerek létszám. Ilyen téren előre lépett tehát az MKC utánpótlása?  
- Igen, a kis korcsoportokban nagyon sok kislány kézilabdázik nálunk, így az idén már mindegyik korosztályban tudtunk indítani csapatot. Külön szeretném kiemelni, hogy Balogh Sándor remek munkát végzett az U15-ös gárdával, ahol remek az összhang az edző, a játékosok és a szülők között. Mindegyik mérkőzésüket láttam, így bátran állíthatom, hogy felkészült játékosok jönnek majd jövőre a serdülő csapathoz. A tizenkét, tizenhárom és tizennégy évesek együtt edzenek Kránitz Jánosnál, de külön korosztályos tornákon vesznek részt. Az elmúlt hétvégén én vezettem az U14-es csapatot és láttam, hogy kimagaslóan tehetséges gyerekeink vannak a klubban. Kránitz János pedig még mindig óriási munkabírással dolgozik, szívügye a város, az MKC, amit át is tud adni a környezetének. A héten kezdte a torna sorozatát az U11-es csapat Vura Józseffel és elkezdik a munkát az U8, U9 és U10-es gyerekek. Ez persze rengeteg szervező munkát igényel, hiszen a járványhelyzet miatt nem használhatjuk a Móra és a Haller iskolát, így szinte már teljesen belakjuk az UFM Arénát.

- Milyen hatással van a Motherson-Mosonmagyaróvár NB I-es csapatának remek szereplése az utánpótlásra?  
- Mosonmagyaróváron nagyon szeretik a kézilabdát, a mostani élvonalbelei eredmények pedig tovább népszerűsítik a sportágat, a klubot. A gyerekek szívesen jönnek az NB I-es találkozókra, így a mostani a szurkolók számára is nehezebb helyzetben is megoldjuk a beengedésüket. A fiatalok példaképekként tekintenek az első csapat kézilabdázóira, amit feltétlenül szeretnénk is egy tervezés alatt lévő, mentor programmal kihasználni. A tárgyi, technikai és személyi feltételeinket is próbáljuk javítani, fejleszteni, amiben komoly előrelépés lesz az októberben átadásra kerülő utánpótlás kondicionáló terem. A mi edzői irodánk is komfortosabb lett, íróasztalokkal, szekrényekkel és polcokkal, sőt Lázár Jázmin már utánpótlás technikai vezetőként is részt vesz a klub munkájában. Segítséget jelenthet, de talán pontosabb az megfogalmazás, hogy tovább építi a közösségünket, hogy a középiskolásaink az ötven órás közösségi szolgálatot is elvégezhetik már az MKC kötelékében. Rengeteg a munka, a feladat tehát, de nyugodt, alkotó, pozitív légkörben dolgozhatunk, ami biztosíték arra, hogy az utánpótlás terén is sikeresek legyünk. 


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó