ÉVZÁRÓ A FELNŐTT CSAPATNÁL

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.05.26.
A bajnoki idény utolsó hetében is mozgalmas napjai voltak a Motherson-Mosonmagyaróvár NB I-es női kézilabda csapatának. Igaz ezek már nem az edzésekről, a felkészülésről vagy a mérkőzésekről szóltak, hanem a 2021/2022-es szezon közös lezárásáról. A bajnokság ötödik helyén záró mosonmagyaróvári csapat örömmel találkozott a szurkolókkal, szponzorokkal és egy kellemes vacsorával zárta az idényt. A játékosok most egy hónapos szabadságot kaptak, hogy kipihenhessék ezt a valóban rendkívül nehéz és hosszú bajnoki idényt.


Hétfőn este a csapat és a szakmai stáb egy közös főzéssel búcsúzott el egymástól, hiszen erre az eseményre zárt körben került sor. A keddi edzést követően pedig a lányok és az edzők a Mosonmagyaróvári Kézilabda Clubot támogató Óvártej Zrt. vendégei voltak. Az üzem udvarán egy közös pizzázás keretében találkoztak, beszélgettek a dolgozókkal és az igazgató Carlo Volpe úrtól ízelítőt is kaptak a termékekből.

Este pedig a hivatalos évzáró vacsorára voltak hivatalosak a Halászi Party Csárdába, ahol Guntram Thurnher a klub elnöke mondott köszönetet az egész éves munkáért. Az igazán ízletes ételek és italok mellett, virágcsokrok, ajándékok is várták a lányokat és a szakmai stáb tagjait. Kedves, kellemes programokkal búcsúzott tehát az MKC a 2021/2022-es szezontól, hogy a megérdemelt pihenés után, új erővel vágjon majd a következő feladatoknak.