ÉVZÁRÓ INDULÁS

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.12.26.
Vitathatatlan, hogy van egy kis képzavar a címben, de az év utolsó bajnoki mérkőzése valóban egy nagy sorozat indulását is jelenti a Motherson-Mosonmagyaróvár női kézilabda csapatának számára. December 28.-án kedden 18.00 órakor a Szombathelyi KKA gárdáját fogadja az MKC az UFM Arénában, amely találkozó után csak januárban hat mérkőzése lesz a mosonmagyaróvári együttesnek.

A szakmai stáb több alkalommal is kiemelte a magyar bajnokság jelentőségét a 2022-es évben kezdődő nemzetközi és hazai kupából valamint NB I-es találkozókból álló sorozatban. Ezért az MKC-nak érvényesíteni kell a papírformát, a jelenleg a tabella utolsó helyén álló Szombathelyi KKA ellen. Könnyű találkozóra azonban nem számíthat senki, hiszen az SZKKA sokkal jobb csapat annál, mint amit a jelenlegi bajnoki helyezése mutat. A nyáron alaposan átalakult, jelentősen megfiatalított és jórészt a saját utánpótlására épülő szombathelyi gárda igaz eddig csak az újonc Vasas ellen tudott győzni, még a negyedik fordulóban. A többi nyolc bajnoki találkozóján vereséget szenvedett és a Dunaújvárosi KKA a Magyar Kupából is elbúcsúztatta. Ezeket követően azonban több nagyon tapasztalt légióst is igazolt a klub, akikkel szeretnék stabilizálni a játékukat és megszerezni azokat a pontokat, amelyekkel biztosítani tudják a helyüket az élvonalban.


- Mi soha nem indulunk ki abból, hogy a soron következő ellenfelünk milyen eredményeket ért el eddig vagy hol áll a tabellán - nyilatkozta a mérkőzés előtt Gyurka János az MKC edzője. - Különösen igaz ez most a Szombathelyi KKA elleni találkozó előtt, mert az átalakulóban lévő SZKKA kicsit ismeretlen, így veszélyes ellenfél. A kapus, irányító, beálló váz megmaradt Szombathelyen, amit jó magyar és külföldi lövőkkel, ráadásul új játékosokkal is tud variálni Marosán György. Az magától érthetődő, hogy hazai pályán a győzelem a célunk, amihez meg kell találnunk ismét a játékunk ritmusát, hiszen nagyon régen, 38 napja játszottunk utoljára együtt tétmérkőzést. A játékosok becsületesen elvégezték a karácsonyi ünnepekre előírt futó programot és 26.-tól már napi két edzéssel készülünk a mérkőzésre. Szerencsére mindenki egészséges, jó hangulatban zajlanak a foglalkozások, amelyeken a labda van főszerepben, mert a technikai dolgok, a játékrendszerek gyakorlása most a legfontosabb feladatunk. 

Októberben érkezett a 32 éves orosz jobbszélső Ekaterina Lubianaia, aki légiósként megfordult a Vardar Szkopje, BNTU-BELAZ Minszk, a svéd Boden Handboll IF együttesében is, az előző szezonban a török Kastamonu Belediyesi csapatában játszott idén januárig. November elején csatlakozott a szombathelyi gárdához a 35 esztendős, 182 centis balkezes átlövő, a román származású, olasz válogatott Gheorghe Cristina Viorica, aki az elmúlt években román klubokban, a Danubius Galati, valamint Dunarea Braila együttesében szerepelt. Rutinos, tapasztalt külföldi kézilabdázókkal próbálják tehát megerősíteni a SZKKA játékos keretét, amelyben így már több, mint egy kezdő csapatnyi légiós található.
 
A Hungast Szombathelyi KKA 2021/2022-es játékoskerete: 
Kapusok: Katarina Tomasevic (szerb), Balog Judit (ukrán-magyar), Christe Dalma Eleonóra Szélsők: Borba Ana Luiza (brazil), Csire Fanni, Forgács Viktória, Kadlicsek Zea, Ekaterina Lubianaia (orosz), Papp Petra  
Irányítók: Pődör Rebeka, Pődör Blanka  
Beállók: Lilja Gorilska (ukrán), Szendrei Barbara, Győri Viktória  
Átlövők: Bíró Dorina, Gheorghe Cristina Viorica (román-olasz), Horváth Petra, Katarina Stosic (szerb), Kristina Prkacin (horvát), Szmolek Apollónia, Virág Noémi 
Vezetőedző: Marosán György  

A legutolsó bajnoki mérkőzésén a Vác vendége volt a Szombathelyi KKA, ahol a következő játékos kerettel szenvedtek tíz gólos vereséget.  
Váci NKSE - Hungast Szombathelyi KKA 33 - 22 (13 - 9)  
SZKKA: Tomasevic, Balog (kapusok), Gorilska 3, Pődör R. 5, Kadlicsek, Horváth P. 1, Csire 2, Gheorghe 5, Prkacin 3, Stosic 2, Szendrei 1, Virág, Biró D. 

Az élvonalba 44 év után, két éve feljutó Szombathelyi KKA a tavalyi idényben, 2019 novemberében tudott győzni az MKC ellen 32 - 26 arányban. Ezután azonban mosonmagyaróvári sikerek következetek, legutoljára 2021 január végén, amikor az MKC nagyon magabiztos, 37 - 26-os sikert ér el az UFM Arénában.


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó