-
A tavaly visszavonult kézilabdázó, Tilinger Tamara mellrákkal küzd. Tilinger Tamara élete eddigi legkeményebb csatáját vívja. Azonban a 33 éves, háromszoros válogatott, tavaly visszavonult kézilabdázó rettentő erős. A napokban a közösségi oldalakra feltöltött fotókon szembetűnő volt, hogy a korábban nagy, tetszetős, olykor kesze-kusza hajkoronával bíró Tilinger Tamara fejét kendő borítja. A 33 esztendős, Csákváron, majd Székesfehérváron nevelkedett kézilabdázó már két kemoterápiás kezelésen van túl. Keményen harcol a mellrák ellen.
- Egy önellenőrzés során én magam találtam meg a 2 centis csomót a bal mellemben március közepén. Akkor, abban a pillanatban sokkolt a felismerés - mesélte a betegségét nyíltan felvállaló, Fehérváron az NB I-ben összesen kilenc évet, Dunaújvárosban két szezont, Mosonmagyaróváron három esztendőt kézilabdázó Tilinger Tamara.
„Pumi”, ahogy sokan becézik, 2021. januárjában vonult vissza az aktív sporttól, s azonnal Svájcba, a kézilabda-edzőként is dolgozó párja mellé költözött. Azért belekóstolt a svájci élvonalba is, de a rövid visszatérés, néhány edzés után hamar rájött, elég volt számára a kézilabdából. A két hónappal ezelőtti, drámai napot követően azonnal orvoshoz fordult. A mammográfiai vizsgálatot követően egy héttel a nőgyógyász vett biopsziát, egy héttel később pedig kiderült, hogy a daganat rosszindulatú.
- A várakozás ideje, az az egy hét borzasztó idegőrlő volt. Az itthon, Csákváron élő családomnak el sem mondtam addig, amíg nem tudtam a pontos diagnózist. Egy csütörtöki napon hívták Lacát, a páromat, hogy ez egy „mérges gumó”. Másnap felvázolták még kint, hogy mi a gyógyulás menete. Nagyon rendesek voltak Svájcban az orvosok, de vallom: „Mindenütt jó, de legjobb otthon”. Nem volt kérdés, hogy hazajövök-e, vagy sem. Kint is ugyanezt a kezelést kaptam volna, de a családom itt van. Édesanyám, testvérem, édesapám is rengeteget segítenek, de a legnagyobb gyógyítóm a testvérem kisfia, a hétéves Áron. Telnek a napok, nincs idő gondolkodni, de nem is töröm ezen a fejem, hogy én beteg vagyok. Csak az eredmény közlése után sírtam, de mikor hazajöttem Csákvárra, megbeszéltük, hogy ezentúl nincs sírás! Mert nincs más opció: meg fogok gyógyulni!
Tamara összesen nyolc kemoterápiás kezelést kap, kettőn már túl van. Az első négy dózis keményebb, a második négyes sorozat immunterápiával egybekötött biológiai kezelés, ami nem annyira sokkoló. A pályafutása során 475 meccsen 2616 gólt dobó Tilinger Tamara rettentő erős, pozitívan tekint betegségére is, egy újabb legyőzendő akadályt lát benne. A buktatókhoz pedig rendesen hozzáedződött, hét térdműtéten esett át karrierje során.
- A második kezelés estéjén bepizzáztam, ami nem tett jót, másnap egész nap aludtam, és rosszul voltam. De egyébként folyamatosan megyek, nem otthon ülök. Ezt valamiért rám rótta az Isten, talán azért, mert tudja, meg tudok vele birkózni. És meg is fogok. Sportolóként talán másként dolgozom fel ezt a helyzetet. Ez is csak egy meccs, amit meg kell nyernem.
Szeptember elejére ér a kemoterápia végére, majd hat hét pihenő után vár rá a műtét. A legbiztonságosabb megoldásra törekszik, minden bizonnyal mindkét melle eltávolításra kerül. Azt követően sugárterápiát kap a Csákváron, a szülői háznál gyógyuló Tamara, majd pedig hormongyógyszeres kezelés gondoskodik a teljes gyógyulásról.
- A PET CT eredménye is jó, nincs áttét. Nagyon fontosnak tartom az önellenőrzést, szerintem ezért is vettem észre időben. A betegség nem válogat, figyelnünk kell magunkra! – hangsúlyozza. A bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa ezüst- és bronzérmes Tamara csupán azt sajnálja, hogy nem végezhet pulzusnövelő mozgást. Édesanyjával, testvérével sétál, Áron focimeccseit nézi meg Csákváron.
- Múltkor rám is szóltak, hogy ne szurkoljak hangosan, mert elvonom a gyerek figyelmét. De én ebben nőttem fel, mit csináljak!? Nem unatkozom, mindig van valami, legutóbb például vadlesen voltunk késő estig, vaddisznót is láttam végre. A legkevesebb gondom, hogy kihullott a hajam. Amíg a pillám tart, kozmetikushoz is járok. A két nagy kutyámat is rendezem, Áront viszem iskolába, edzésre, anyukámmal vásárolunk. Otthon úgy érzem magam, mintha visszacsöppentem volna a gyerekkoromba. Együtt főzünk, beszélgetünk. Kezelések után édesanyámmal alszom. A legfontosabb, hogy mindenkinek jó a hozzáállása, nem kesergünk. Ki kell mondani, hogy ez egy betegség, de kivétel nélkül mindenki pozitív.
A kávézó terasza mellett egy korábbi csapattárs loholt el, majd visszafordulva, kicsit félénken kérdezte a kendőjét igazító Tamarát: „Jól vagy?” Erre Tilinger: „Jól hát, nem látod?” – s nevet. Mint mondja, sokan keresik fel, s örömmel veszi a biztató, együttérző mondatokat, azonban a sajnálkozó véleményekből nem kér.
- Fontos, hogy miként állunk hozzá. Nem kell engem sajnálni. Nem takargatom, nem ciki számomra a betegség. Tudom, hogy erős vagyok. Meg sem fordul a fejemben, hogy gyenge lennék, vagy hogy mi lehet velem... Fent a fejem és megyek előre, amiben segít, hogy már most zsugorodott a csomó. Mint ahogy a játékospályafutásom során, mindig a következő lépésre koncentrálok. Pszichológussal is beszéltem. Csernus Imre jó ismerősöm, s azonnal felhívtam telefonon. Tartjuk a kapcsolatot.
Tilinger Tamara példát mutat. Elfogadásból, alázatból, győzni akarásból, az élethez való ragaszkodásból. Hogy hogyan tekintsünk mindennapjainkra. Melyek tele vannak ügyes-bajos teendőkkel. Mint az övéi is:
- Sietnem kell, mielőtt Áronért megyek, be kell ugranom egy butikba. Valamit csak fel kell vennem nyáron! – mosolygott Tamara, majd elviharzott.
