Utánpótlás beszámolók

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2024.10.24.
Ezt történt az elmúlt fordulókban.

U13
ETO I. - MKC II. 26-25
Magyar Kézilabda Szövetség
Lébény - MKC II. 13-23
Magyar Kézilabda Szövetség

Vers Ákos a Motherson Mosonmagyaróvár utánpótlás edzője: „A csoport legerősebb csapatával játszottunk ahol hullámzó játékot mutattunk. Fizikálisan erősebb ellenfelünkkel igyekeztünk felvenni a kesztyűt, hellyel közzel sikerült. A második mérkőzésen, nem játszottunk jól, ennek ellenére győzelmet arattunk. Hasznos forduló volt, nagyon sok hiányosságra rávilágított ez a két mérkőzés. Megyünk és gyakorlunk tovább.” 

U14
MKC I. - ETO II.9-18
https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021316054
MKC I.- ETO III. 13-18
https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021316061

Halász Kristóf a Motherson Mosonmagyaróvár utánpótlás edzője: „A mostani U14-es fordulóban az ETO II.-es, illetve III.-as csapata ellen nézhettük meg hol is tart jelenleg csapatunk. Sajnálatos módon mindkét mérkőzésen pontatlanok voltunk, rengeteg rossz megoldást választottunk és az első mérkőzésén még a hozzáállásunk sem volt megfelelő. Nem kevés fejlődni valónk van, ha a két mérkőzés összképét nézzük. Amennyiben a pozitívumokat keresem, egyértelműen ki kell emelnem Szacsuri- Németh Réka balszélsőnk teljesítményét, illetve Varga Natália korosztályos szinten is kiemelkedő produkcióját a kapuban.”

U16 
MKC U16 - NEKA 20-23
https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021283261

Balogh Sándor a Motherson Mosonmagyaróvár utánpótlás edzője: „Az első félidő elején sok ki nem kényszerített hibánk volt, amit az ellenfelünk kihasznált és az ott megszerzett előnyével a mérkőzés végéig jól gazdálkodott. A vereség ellenére is voltak jó dolgaink melyeket erősítünk, a hibákat pedig javítjuk.”
Serdülő III. – U18 harmadosztály
MKC II.- Ács 54-18
https://mksz.hu/jegyzokonyv/32021306568

Halász Kristóf a Motherson Mosonmagyaróvár utánpótlás edzője: „A hatodik fordulóban Ács gárdáját láttuk vendégül. Már -már szokásosnak mondható mérkőzés eleji beragadás után szépen fokozatosan vettük át az irányítást és kezdtük el diktálni a tempót. Sok labdaszerzés, indítások és kemény védekezés volt a kulcsa a végül naggyá való különbségnek. Szerintem minden edzőt örömmel tölt el, ha csapata összes játékosa gólt tud szerezni egy mérkőzésen belül és kapusai is magas százalékkal védenek. 6 mérkőzés után 6 győzelemmel vezetjük a tabellát. Az irány jó, várjuk a folytatást!”
U18
Nemesvámos - MKC U18 24-35
Magyar Kézilabda Szövetség

Vers Ákos a Motherson Mosonmagyaróvár utánpótlás edzője: „Magabiztos győzelmet arattunk, annak ellenére, hogy nem játszottunk jól. Sok volt a pontatlanság a támadó játékunkban, nem jó területeket támadtunk. Védelmünk stabilabb volt erre tudtunk a mérkőzés során támaszkodni. A győzelemhez gratulálok a lányoknak, de nagyon sok munka vár még ránk.”
 U20
Nemesvámos - MKC U20 35-34
https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021284093


Bognár Róbert a Motherson Mosonmagyaróvár utánpótlás edzője: „Az első félidő 23.-ik percéig úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük (9-12). Majd érthetetlen módon elkezdtünk kapkodni és hibát-hibára halmozni, a következő 10 percet 9-1-re veszítettük el. Már 6-góllal is vezetett az ellenfél, amiről +2 gólra visszajöttünk az utolsó 3 percre. Itt megint előjött a kapkodás és egygólos vereséget szenvedtünk. A rengeteg kihagyott ziccer és technikai hibák száma megpecsételte a sorsunkat.”

Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó