-
- Apa és anya is kézilabda edzőként dolgoztak, így teljesen egyértelmű volt a számomra, hogy én is játszani fogok - kezdte a beszélgetést Tóth Eszter. - Ez nem is volt ellenemre, mert imádtam a labdát és azt, hogy kisgyerekként elmehettem a velük edzésre a Balázs Béla iskolába, a Magvassy csarnokba. Ikonikus helyek voltak ezek a számomra és rendkívül jól esik, hogy az édesapámról ennyi év elteltével is szeretettel beszélnek. Anyu még aktívan dolgozik az ETO utánpótlás nevelő edzőjeként, sőt egy rövidebb ideig még nekem is volt az edzőm Győrben. Ilyen szülői háttérrel persze az is természetes volt, hogy az ETO utánpótlásban nevelkedtem, olyan kiváló szakemberek irányítása mellett, mint Bassák Zoltán, Gellér Ferenc, Konkoly Csaba vagy Róth Kálmán. Remek korosztályban játszhattam, hiszen többek között Hajtai Vanessza, Horváth Bernadett, Kisfaludy Anett, Kovacsics Anikó, Schatzl Nadine és Tóth Gabriella voltak a csapattársaim.
- Kérdezzelek a győri zöld-fehérek felnőtt csapatáról…
- Tudom, sokan vannak, akik örök csalódásként élik meg, hogy nem tudták állandósítani a helyüket az ETO első gárdájában. Én azonban már régen elengedtem ezt a dolgot, mert tisztán láttam a helyzetet, soha nem vakított el a csillogás. Felnőtt játékosként csak ültem az ETO kispadján, pályára alig-alig léptem, miközben tudtam, hogy én meghatározó kézilabdázó szeretnék lenni. A számomra önigazolás volt, hogy most a nyáron megkerestek Győrből, amit természetesen nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Elgondolkodtam tehát az ETO ajánlatán, de nem fogadtam el, mert tizennyolc évesen sem éreztem jól magam a kispadon, tehát tudom, hogy huszonhét évesen ezt még rosszabbul viseltem volna.
- Sokan azt mondják, hogy kiugró, nehezen megismételhető év volt a tavalyi a pályafutásodban…
- Több összetevője is voltannak, hogy ilyen jól sikerült a tavalyi szezonom. Elsőként kell említenem, hogy mivel elég későn érő típus vagyok, most éreztem először, hogy teljesen rendben vagyok. Nagyon sokat dolgoztam az edzéseken, jól sikerült az alapozásom, volt bennem erő, ami így hasznosan párosult a tapasztalattal. Az egyéni motivációmat pedig remekül támogatta meg az MTK Budapest csapata, amely szintén összeérett a 2019-2020-as bajnokságban. Különösen jól megértettük egymást Szöllősi-Zácsik Szandrával, akinek a jelenléte nagyon megosztotta az ellenfelink figyelmét. Így a számomra is sokkal több lehetőség adódott, amelyekkel elég jó százalékban tudtam élni, tehát eredményes volt a játékom. Magasra emeltem a mércét, viszont pontosan ezért, a leginkább önmagamnak akarom bebizonyítani, hogy állandósítani is tudom ezt a formámat.
- A magyar válogatott kerettagsághoz azonban ez mégsem volt elég…
- Ezt a kérdést nem az én tisztem eldönteni, de többször feltetettem már magamnak is. Úgy gondolom, hogy a teljesítményem alapján egy esélyt megérdemeltem volna. Tudom, hogy a nevem ott volt Kim Rasmussen noteszében, a kapitány azonban talán most nem akart változtatni a megszokott válogatott keretén. Nem lesz könnyű a jövőben sem bekerülni a nemzeti csapatba, de én mindent meg fogok tenni érte. Nagyon hiányzik nekem, hogy még nem volt felnőtt válogatott mérkőzésem, ezért az a célom, hogy minél hamarabb felhúzhassam a címeres mezt. Gyerekkorom óta töretlen a lelkesedésem a játék iránt, továbbra is vannak tehát terveim, céljaim a sportágban.
- Néhány napja kezdtétek el az edzéseket Mosonmagyaróváron, így kérdések helyett, inkább arra kérlek, hogy az első benyomásaidról beszélj.
- Nekem nagyon fontos, hogy jól érezzem magam ott, ahol játszom, ezért is választottam most az MKC csapatát. Sok barátnőm van itt, hiszen a jogelőd Veszprémi Barabás KC gárdájában is többen játszottunk már együtt. Ellenfélként is megismertem a mosonmagyaróvári közeget, az UFM Aréna hangulatát, a szurkolókat, a csapat harcosságát, azt az akaratot, ami a számomra roppant szimpatikus. Játszottam két évig Vácon, ahová sérülten, keresztszalag szakadással érkeztem, tehát csak kerestem önmagam, ezért elvesztettem az önbizalmamat. Az MTK gárdájánál eltöltött négy év viszont szép emlék marad, de ott már nem tudtam volna megújulni. Mosonmagyaróváron megmaradt a csapat váza, megerősödött a keret és engem kimondottan serkent az, hogy sokat várnak tőlem. Egyértelmű, hogy a még a helyemért is meg kell majd harcolnom, de az egészséges versenyhelyzetet én jónak, hasznosnak tartom minden sportoló számára.
Felnőtt, érett játékossá vált tehát az egykori kislány, akit olyan sokat láttam labdázni az udvarunkon. Őszintén remélem, hogy a mostani elképzelési is valóra váljanak, mert annak mi mosonmagyaróvári szurkolók leszünk az igazi nyertesei. Természetesen Teca néni a háttérből továbbra is mindenben segíti, az édesapja pedig nagyon büszke lenne rá. Mi pedig, akik ismertük Tóth Lacit…pontosan tudjuk, hogy ez milyen érték!
Rokob Péter
