FELVIDÉKI VENDÉGEK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.08.26.
Pénteken 18.00 órakor ismét a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club vendége lesz a Dunaszerdahelyi AC női kézilabda csapata. A csallóközi gárda évek óta töretlenül fejlődik és az elmúlt szezonban már kiemelkedő sikereket ért el. Így a DAC HC a közelgő bajnokság mellett, a bosznia-hercegovinai ZRK Borac elleni Európa-Liga selejtezőre is készül. A pénteki edzőmérkőzés megtekintése ingyenes lesz, de a szurkolói jelenlét védettségi igazolványhoz kötött.

A csallóközi csapat felállhatott a dobogóra az extraliga 2020/21-es szezonjának végén, hiszen harmadik helyezést ért az összevont cseh - szlovák élvonalbeli bajnokságban. A Dunaszerdahely mindössze a második szezonját fejezte be a MOL Ligában és máris érmet akaszthattak a játékosok nyakába. A szlovák liga rájátszásában pedig a döntőbe jutottak, amit azonban az Iuventa Michalovce ellen elveszítettek.


Remek munkát végzett tehát a csapattal a bajnoki szezon előtt érkező edző Debre Viktor, aki Egerből jött Szlovákiába. A tapasztalt szakember a Veszprémi Építők és a Tatabányai Bányász egykori kiváló játékosa, 57-szer szerepelt a magyar válogatottban, ahol az 1986-ban VB ezüstérmes csapatnak is meghatározó játékosa volt. Később a spanyolországi Arratéban kézilabdázott, majd ott a csapat edzője lett, így összesen 19 évig élt Spanyolországban. A hazatérése után a Tatabánya és a Gyöngyös férfi csapatait irányította valamint a spanyol Xavier Sabate szövetségi kapitány munkáját segítette, a magyar férfi kézilabda válogatottnál. Az Eszterházy KESC csapatánál vállalt először feladatot a női szakágban, amit most nagyon sikeresen folytatott a DAC kötelékében.
A dunaszerdahelyi csapat játékoskeretében is sok az ismerős név, hiszen több volt mosonmagyaróvári kézilabdázót is találunk a felsorolásban. Akik válogatott játékosok, hiszen jelenleg öt HC DAC Dunaszerdahely játékos, Oguntoye Viktória, Bízik Réka, Bízik Boglárka, Pastorková Kristína és az anyai örömök elé néző Rajnohová Monika erősíti a szlovák nemzeti csapatot. 

A HC DAC Dunaszerdahely 2021/2022-es játékoskerete: 
Oguntoye Viktória, Oláh Bella, Magera Noémi - kapusok 
Bízik Boglárka, Bízik Réka, Bugár Cintia, Demeter Orsolya, Élő Beatrix, Melani Jagodic, Juhos Kata, Mészáros Réka, Natália Némethová, Ollé Anna, Kristina Pastorková, Pénzes Mónika, Monika Rajnohová, Sári Barbara, Simonics Zsóka. 

Két magyar és két szlovák játékos érkezett a nyáron a csallóközi sárga-kék együtteshez a 2021/22-es szezon előtt. A beálló Sári Barbara az MTK-ból, a kapus Magera Noémi Nemzeti Kézilabda Akadémiából igazolt Dunaszerdahelyre. A spanyol élvonalból érkezett Erika Rajnohová, a fiatalabb Rajnohová tehetség, aki irányító játékos csakúgy, mint nővére, a babát váró Monika Rajnohová. A szlovák női válogatott balátlövője Natália Némethová pedig Vágsellyéről tette át székhelyét Dunaszerdahelyre. 

A HC DAC Dunaszerdahely csapat három felkészülési találkozót is játszott augusztusban, nemrég járt Győrben, Bécsben is Budaörsön. 
2021. augusztus 13. Moyra Budaörs Handball - HC DAC Dunaszerdahely: 32 - 30 
2021. augusztus 18. Hypo NÖ - HC DAC Dunaszerdahely: 23 - 34 
2021. augusztus 21. Győri Audi ETO KC - HC DAC Dunaszerdahely: 43 - 27


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó