Franciaországba utazunk a negyedik EL csoportmeccsre

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2025.02.08.
Kis szünet után folytatódik az EHF Európa Liga, amelynek 4. fordulójára a franciaországi Dijon-ba utazunk. A cél továbbra is pontot vagy pontokat szerezni.


Az EL első fele nem hozott jó eredményeket ebben a szezonban, de azt sem mondhatjuk, hogy soha nem volt benne a mérkőzésekben a győzelem. Január 11-én Lubinban mutatkoztunk be a nemzetközi porondon, ahol szinte végig kiegyenlített volt a találkozó, és végül két góllal, 31-29-re maradtunk alul a lengyel csapat ellen. Ezt két hazai meccs követte, előbb a HSG Blomberg-Lippe, majd a JDA Bourgogne Dijon érkezett az UFM arénába. A német csapattal még az elsőnél is szorosabb játékot játszottunk, egészen az 58. percig fej-fej mellett haladtunk, de a végén itt is két góllal maradtunk alul (32-34). Egy héttel később, a francia Dijon elleni 30-36-os, nagyobb arányú vereség pedig azért csalóka, mert a különbség az utolsó 5-6 percben nőtt meg ilyen mértékben.


Vasárnap kezdődik a visszavágók sora, amelynek első állomása a francia burgundiai régió központja, Dijon lesz. A csapatról elég élénk emlékeink vannak két héttel korábbról, és emlékezhetünk, hogy a meccsen belüli előforduló egy-egy gyengébb periódusokat milyen kíméletlenül képesek kihasználni. Csapatunk portugál kapusa, Caroline Martins szerint is az egymás hibáira való reakciók lehetnek döntőek: „Természetesen szeretnénk pontokat hazahozni, de ezen a szinten az apró részleteken múlnak a dolgok, amelyik csapat kevesebbet hibázik, az szerzi a pontokat. Keményen dolgozunk, hogy meglegyen a győzelem.”


Ahhoz, hogy ez sikerüljön a védekezésnek és a kapusoknak jól kell együttműködniük: „Nagyon koncentráltnak kell legyünk a védekezésben főleg, és egy olyan stabilitást kell nyújtanunk, hogy a kapusaink is jól tudjanak majd teljesíteni, amiből gyors, könnyű gólokat fogunk majd tudni lőni.” – mondta el a taktikáról Albek Anna, aki most még csak látogatóként, szezon végétől azonban metzi játékosként utazhat Franciaországba. „Taktikailag fegyelmezettnek kell lennünk, és végrehajtanunk az egyéni feladatainkat. Szerintem, ha ilyen koncepcióval tudunk kiállni ellenük, és úgy megyünk bele a meccsbe, hogy mindenki százszázalékosan koncentrált, akkor jól kijöhetünk belőle.”

„Kielemeztük az ellenfelet…” –
tette hozzá Caroline, aki elárulta, hogy hogyan készültek arra, hogy a védelem-kapus összhang a legjobb legyen: „… tartottunk megbeszélést a kapusokkal és a kapusedzőnkkel, utána pedig a vezetőedzővel beszéltük át, hogy a védekezés hogyan tud leginkább segíteni, hogy a lövéseket egyszerűbb legyen fogni. Ha ezt jól csináljuk, akkor gyors lerohanásokat tudunk vinni, ami az egyik specialitásunk.”




Azt, hogy hogyan alakul majd ez az összhang a pályán, február 9-én vasárnap 16:00-tól követhetjük figyelemmel. A mérkőzést, szokásos módon, a SportTV élőben közvetíti.


JDA Bourgogne Dijon – Motherson Mosonmagyaróvári KC
EHF Európa Liga csoportkör 4. forduló
2025. február 9. vasárnap 16:00
Palais des Sports JM Geoffroy – Dijon
TV: Sport1



Fotó: Zengő ferenc, Pawel Andrachiewicz / Foto Andrus
Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvári KC - Vác
2025.03.21., 18:00 óra.
UFM Aréna



Videók
összes videó