GUNTRAM THURNHER AZ MKC ÚJ ELNÖKE

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.07.02.
A távozó Horváth Cs. Attila helyett a következő két évben Guntram Thurner lesz a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club új elnöke. Az elnökségben már négy éve regnáló üzletembert, a klub csütörtök délutáni küldöttgyűlésén egyhangú szavazással választották meg.

A csütörtöki délutáni ülést a leköszönő elnök Horváth Cs. Attila nyitotta meg, aki megköszönte az elmúlt három év munkáját, támogatását a városvezetésnek, a támogatóknak, az edzőknek, játékosoknak és a szurkolóknak. A továbbiakban is sok sikert kívánva adta a szót Mosonmagyaróvár polgármesterének dr. Árvay Istvánnak, aki kiemelte, hogy klubban minden oldalról rendezett módon kerülhet sor a vezető váltásra. Reményei szerint a változás egy szint lépés lesz az elnökség, a csapat és a menedzsment munkájában, amit a város továbbiakban is lehetőségeihez képest maximálisan támogat.


Ezután kezdődött el a küldöttgyűlés érdemi része, amelyen a sorra vették az előzetesen meghirdetett napirendi pontokat. Elfogadásra kerültek az MKC Felügyelő bizottság által ellenőrzött beszámolók és az alapszabály módosítások. Ellenszavazat valamint tartózkodás nélkül fogadták el Horváth Cs. Attila, Kovács Péter és dr. Németh Imre lemondását. Majd a küldöttek ugyanilyen formában szavazták meg az új elnökségi tagokat, Fekete Andrást, Tibori Pál-Leventét és Szász-Fejér Istvánt. Az új elnök esetében is maximális volt az egyetértés a küldöttek között, így Guntram Thurnher az UFM Egyesült Habanyaggyártó Bt. ügyvezetője már az MKC első embereként köszönhette meg a megbízatást.

- Eddig inkább szurkoló voltam, mert a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club mindig a szívügyem volt - mondta az osztrák származású elnök. - Igaz évek óta tagja vagyok a klubvezetésnek is, de pontosan tudom, hogy az elnöki pozíció kihívás lesz a számomra. Nagyon számítok tehát a munkatársaim és az most megerősödött elnökség támogatására, mert az MKC ilyen téren is kizárólag csapatban lehet sikeres. Stabil gazdasági hátteret szeretnénk biztosítani a működéshez, amely elősegíti azt is, hogy az MKC az élvonalban is előre lépjen.



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó