GYÖNYÖRŰEN FELÚJÍTOTT KOLLÉGIUMI SZOBÁK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.09.27.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlása két kollégiumi szobát kapott a szomszédos Gulyás Lajos Kollégium épületében. A szobák állapota azonban messze nem volt megfelelő ahhoz, hogy az MKC utánpótlás korú játékosai használni tudják. A klub egyik leghűségesebb támogatója, az SV Autócenter azonban pénzt és energiát nem kímélve, tökéletes otthont varázsolt ezekből a kollégiumi szobákból.
"Nem igazán profilunk pedig az építőipar vagy a lakások felújítása - mondja Sölétormos Zoltán az SV Autócenter egyik tulajdonos-cégvezetője. Mi márkafüggetlen autók szervizelésével, szerelésével, karosszéria javításokkal és fényezéssel foglalkozunk. Az idén indítunk el egy csúcstechnikájú diesel befecskendező javító sort, tehát a saját szakmánkban a legmodernebb eszközökkel dolgozunk. Az idén tíz éves a vállalkozásunk, amelynek sok megrendelése van Németországból és Ausztriából, de természetesen a városban is jól ismernek minket.
A kollégiumi szobák felújítása során szükség is volt a kapcsolat rendszerünkre, mert a milliós nagyságrend mellett, nagyon sok időt, energiát is fordítottunk erre. Az volt a célunk, hogy ezek a helyiségek valóban praktikusak, kényelmesek és jól felszereltek legyenek."


Balogh Sándor az MKC utánpótlás vezetője külön kiemelte, hogy a két szobában, hat sportoló elhelyezésére van lehetőség. A lányok így tudnak a tanulásra és az edzésekre figyelni és ezekben a tiszta és modern szobákban a nagyon fontos pihenés is tökéletesen megoldható.

"A 2014 - es kezdetektől támogatjuk a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club - ot és természetesen ott is vagyunk a csapat mérkőzésein - folytatja a beszélgetést Varga Zoltán az SV Autócenter másik tulajdonos-cégvezetője. Eddig elsősorban a felnőtt csapattal működtünk együtt, de most szívesen segítettünk az utánpótlásnak. Még arra is figyeltünk, hogy a lehetőségekhez képest a klub piros - kék - fehér színei köszönjenek vissza a szobákban. Örömmel látjuk, hogy ez sikerült, mert a fiatal kézilabdázók igazán otthonosan érzik magukat ebben a környezetben. Reméljük, hogy nemsokára már az MKC élvonalbeli felnőtt csapatában is találkozunk majd olyan lányokkal, akik laktak az általunk felújított kollégiumi szobákban."

Az SV Autócenter mellett az MKC a következőknek szeretné megköszönni a kollégiumi szobák felújításához nyújtott segítséget:
Wilu Möbel-Line Kft. Bicske, aki az új heverőket ajánlották fel a szobák berendezéséhez
Berger Transport Kft., akik elhozták a felajánlott heverőket Bicskéről
Városüzemeltető Kft., akik segítettek a bútorok, berendezések ki és bepakolásánál
Szincsák Csilla és családja, akik egy mosó-szárítógépet vásároltak a berendezéshez
Heller József, aki segített a heverők összeszerelésénél és a mosó-szárítógép bekötésénél
A lakók :)

Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó