GYŐZELEMMEL ZÁRTÁK A SZEZONT A SERDÜLŐK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.12.05.
Érezhetően nagyon összeszedte magát az MKC serdülő csapata az őszi utolsó bajnoki mérkőzésére.
Mosonmagyaróvári KC - Rinyamenti KC 28 - 22 (17 - 9)
Leány serdülő II. osztály-Nyugat 11. forduló:
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna
2018. december 5., szerda, 14.00 óra
Játékvezetők: Cseszregi Bence - Sipos József

Mosonmagyaróvári KC serdülő:
Zsigmond D. - Uzonyi-Varga A. 1, Lengyel A. 4 (1), Pusztai 4, Trestyén B. 4, Babinszky 9 (3), Ruzsom 2. Csere: Horváth Sz (kapus), Baumgartner, Lengyel L., Mészáros A., Renner 2, Pető K., Sztranyovszky L. 2, Forgács B. Utánpótlás edző: Vura József

A lányok harcosak és szervezettek voltak a védekezésben és nagyon koncentráltak a támadásiak befejezéseinél is. Pedig a csapat egyik legjobbja, a jobbszélső Uzonyi-Varga Adél már az első percekben megsérült és nem is tudta folytatni a játékot. Az első 25 perc után 17 - 9 arányban vezettünk és az eredmény mellett, a játékért valamint a 17 dobott gólért egyaránt járt az elismerés a csapatnak.
Szerencsére a játék képe a második félidőben sem sokat változott, sőt egy kettős emberhátrányban szerzett gól után, már tíz gólos volt az előnyünk. Ebben a játékrészben is fegyelmezetten kézilabdázott az MKC és így magabiztos győzelmet szerzett a találkozót a bajnoki tabella harmadik helyéről váró nagyatádi csapat ellen.
Nem volt igazán jó szezonja a serdülő csapatunknak, de ez az utolsó találkozó igazán biztatóan sikerült. Hazai pályán így kell zárni egy bajnokságot!


Vura József, edző: "
Ritkán fordul elő egy edző életében, hogy maradéktalanul elégedetten nyilatkozzon egy mérkőzés után. Én azonban most ezt tehetem, mert a lányok a védekezésben és a támadásban is nagyon jól teljesítettek. Örülök annak, hogy ilyen jól sikerült lezárnunk a szezont, mert ez erőt adhat a folytatáshoz."
Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó