Győztes kezdés az Európa-liga csoportkörében

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2024.01.06.
Az év első mérkőzésén a Motherson Mosonmagyaróvár a Targu Jiu-t fogadta az Európa-liga csoportkörében.
Lancz Barbora térdsérülés miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére. Gyurka János együttese jól kezdte a nemzetközi szezon első meccsét, hiszen 3-0-ával indított. Szemerey Zsófi és a másik oldalon Jekatyerina Dzsukeva is remekül védett, a Zsilvásárhely pedig zsinórban öt gólt szerezve fordított (3-5). Megint az MKC pillanatai következtek, egy újabb 3-0-s szériával megint a hazaiak kerültek előnybe (6-5). Tóth Eszter magabiztos kézzel értékesítette a hétmétereseket, Tóth Gabriella pedig három góllal segítette csapatát, így az óvári vezetés nem forgott veszélyben. Négy volt a legnagyobb hazai előny, de ebből a félidőre kettőt lefaragott a Targu Jiu.

16-14-es MKC vezetésről jött a folytatás, és három gyors góllal három perc alatt 20-15-re alakult az állás. Szemerey hetes védett, de a vendégek szívósan tartották magukat, és nem szakadtak le. Ebben fontos szerepe volt a 15 védéssel záró Dzsukevának, és az öt gólig jutó Moldovannak. A Zsilvásárhely egy 4-0-ás szériával 24-22-re zárkózott, de az Óvár egy Udvardi és két Stranigg szélsőgóllal, valamint egy Tóth Eszter átlövéssel válaszolt (28-22). Mínusz háromra megint visszajöttek a vendégek, de ennél közelebb már nem tudtak. A remek hangulatú, végig sportszerű szurkolást hozó találkozón, a hét-hét gólos Tóth Gabriella, Tóth Eszter és Stranigg Zsófia vezérletével a Motherson Mosonmagyaróvár végül 3-2-re győzött, és két ponttal indított az Európa-liga csoportkörét.

Gyurka János együttese január 13-án Sola vendége lesz Norvégiában.
Európa-liga csoportkör, 1. forduló
Motherson Mosonmagyaróvár - C.S.M. Targu Jiu (román) 33-27 (16-14)
V.: Petursson, Thrastarson
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 1024 néző

MKC: Szemerey - Udvardi 3, Pásztor 1, ALBEK 4, Ivancok, TÓTH G. 7, STRANIGG 7 (2). Csere: Hadfi (kapus), TÓTH E. 7 (4), Tóth N. 1, Sztankovics, Faragó, SCHATZL N. 3. Vezetőedző: Gyurka János

Targu Jiu: DZSUKEVA - Ilie 1, Zinatullina 2, FRATILESCU 4 (1), CIOLAN 4, Andriichuk 3 (1), Chircuta 3. Csere: Chetraru, Bercu (kapus), MOLDOVAN 5, Cotet 2, Lopataru 3, Klimek. Vezetőedző: Liviu Andries

Kiállítások: 6 perc, ill., 12 perc.
Hétméteresek: 8/6, ill., 3/2.

Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-0, 11.p: 3-5, 13.p: 6-5, 20.p: 10-8, 28.p: 16-12, 30.p: 16-14, 33.p: 20-15, 41.p: 24-18, 46.p: 24-22, 49.p: 28-22, 55.p: 29-26 60.p: 33-27
Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Az ellenfél jól felkészült belőlünk, fegyelmezetten játszottak, megnehezítették a dolgukat, ezért jár az elismerés. Túlságosan hektikus volt számunkra a mérkőzés. Nem voltunk elég magabiztosak a gyors átmenetekben. Hiányoztak a megállító faultok. Sokat hibáztunk, ezeket mindenképpen korrigálnunk kell a jövőben.

Liviu Andries, a Targu Jiu vezetőedzője: „Jó mérkőzést játszottunk, elégedett vagyok a debütálásunkkal az Európa Ligában. A csapatomnak is jár a dicséret, amiért szoros mérkőzést tudtunk játszani."

Alexandra Fratilescu Gavrila, a Targu Jiu játékosa: „Büszke vagyok a csapatra, jó mérkőzést játszottunk. Szerettük volna megmutatni magunkat az európai porondon, és úgy érzem ezzel a teljesítménnyel jól sikerült a debütálásunk.”

Albek Anna, a Motherson Mosonmagyaróvár játékosa: „Harcos, küzdelmes mérkőzést játszottunk. Sajnos sok ziccert hibáztunk, így pedig nagyon hullámzó volt a mérkőzés. A győzelemnek örülünk, hiszen fontos volt, hogy itthon tartsuk a két pontot.”
Következő mérkőzés:
Praktiker-Vác - MKC
2024.10.09., 18:00 óra.
Városi Sportcsarnok



Videók
összes videó