-
- A magyar férfi kézilabdázás legeredményesebb időszakában volt aktív játékos. Hogyan, milyen tanulságokkal gondol vissza a kézilabdázó pályafutására?
- Fantasztikus közegben, remek edzők, játékostársak között játszhattam, ahol a céljaink jelentős részét sikerült is megvalósítanunk – mondta Gyurka János. - Egyaránt vonatkozik ez a veszprémi csapatra, ahol tizennyolc évig szerepeltem és a magyar válogatottra is, ahová inkább a képességeim, mint a tudásom miatt, már tizennyolc esztendősen meghívtak. Tagja lehettem a világbajnoki ezüstérmes és olimpiai negyedik helyezett nemzeti csapatnak, a klubcsapatomban pedig a megyei osztályból indulva alakítottunk ki, egy a rendkívül kiegyensúlyozott bajnokságokban is folyamatosan a bajnoki dobogón végző együttest. Nem is szeretnék részleteket kiemelni a játékoskarrieremből, amire összességében nagy boldogsággal, büszkeséggel tekintek vissza. Minket még elsősorban a kézilabdázás szeretete motivált, ami szerencsére a mai napig meg is maradt, hiszen még mindig imádom ezt a játékot.
{iembed f=a1}
- Már játékosként is gondolt arra, hogy nem fog elszakadni a sportágtól és kipróbálja magát majd edzőként?
- A harmincas éveim második felében a német Bundesligában kézilabdáztam, ott gondolkoztam azon, hogy elkezdjem az edzői szakmát. Volt bennem tehát egy érési folyamat, de a sorrendiséget tekintve nem a hagyományos edzői úton jártam. Az osztrák Barnbach-Köflach férficsapatánál ugyanis mindjárt az első osztályban kezdtem el dolgozni, két bajnoki címmel. Ezt követően pedig az osztrák Hypo női csapatához hívtak, ahol igaz már nem voltak ott a nagy sztárok, de a név kötelezett a sikerekre. Egy nagyon fiatal csapattal, amelyben többek között a játékosom volt Simona Spiridon és Gabriela Rotis, egy erős összevont bajnokságban, valamint a Bajnoki Ligájában szerepeltünk. Bécsben Kovács Ferenc segítette a munkámat és nagyon fontos megemlítenem, hogy mindkét csapatnál biztosították a feltételeket is az eredményes munkához. Az edzői szakmát az első osztályban kezdtem tehát, ahová velem jutott fel az MKC jogelődje a Veszprém Barabás KC csapata. Fokozatosan fejlődött, erősödött az a gárda, amellyel a 2011/2012-es idényben a nagyon előkelő ötödik helyen zártuk az élvonalbeli bajnokságot.
- Az utánpótlásban eltöltött évek sem maradtak ki az életéből, hiszen évek óta a magyar korosztályos válogatottak felkészítésével foglalkozik…
- Az elmúlt nyolc évben a Magyar Kézilabda Szövetség szakembereként dolgoztam a férfi és a női szakág korosztályos válogatottjaival. Ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmet, három éve pedig junior világbajnoki ötödik helyezést szereztünk, tehát rengeteg nemzetközi tapasztalatot gyűjtöttem, nagyon sokat tanultam és ezeket mindenképpen hasznosítani is szeretném. Azt vallom, hogy ha magasabb szintre akarsz jutni, akkor azon a színvonalon is kell dolgozni. Olyan alázatra, fegyelmezettségre és elhivatottságra van szükség, amelyet ha meg tudsz értetni a játékosaiddal, akkor elindul egy közös gondolkodás és egyszerűbb a munka. Nekünk edzőknek ezt naponta be kell bizonyítanunk, s közben szakmailag is folyamatosan fejlődnünk kell.
- Mosonmagyaróvár ezen a téren megfelelő kihívás lesz Gyurka János számára?
- A megkeresés után, azonnal megnéztem a csapat mérkőzéseinek felvételeit, valamint többször jártam az UFM Arénában is, hogy élőben lássam a lányokat. Már a sportcsarnokba belépve azt tapasztaltam, hogy egy nagyon jól irányított klubba jöttem, ahol mindenki pontosan tudja a dolgát. Fantasztikus volt a szurkolótábor és a csapaton is látszott, hogy remekül felkészített, mentálisan erős közösség. Nagyon jó benyomásokat szereztem tehát az itt folyó szakmai és háttér munkáról. Meggyőződésem, hogy még komoly potenciál van a mosonmagyaróvári gárdában, ezért minden erőmmel azon leszek, hogy a következő évben még előrébb lépjünk.
- Egyaránt dolgozott már a férfi és a női szakágban, ezért kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen alapvető különbségeket lát a csapatok játékában, felkészítésben?
- A felkészítésben természetesen vannak különbségek, az edzésmódszerek, a terhelhetőségek sem teljesen azonosak. Én azonban azt gondolom, hogy ma már inkább a nők játszanak kreatívabb kézilabdát. A férfiak egy kicsit „kinőtték” a pályát, ezért a gladiátor harcokban, a fizikai mutatók rendre eldöntik a találkozóikat. Viszont a megfelelő erő, dinamika, a hölgyek játékában is megvan, tehát látunk óriási átlövés gólokat, gyors lerohanásokat. Magas szintű a technikai tudásuk is, így izgalmasak, minden pillanatban élvezetesek a női mérkőzések. Edzőként pedig nincs annál nagyobb öröm, mint, amikor a kreatív játékot várod, és kapod vissza csapatodtól.
- Sajnos most, a világjárvány miatt, elég messze vagyunk attól, hogy kézilabda-mérkőzéseket lássunk. Mit gondol a jelenlegi helyzetről?
- Egyelőre még a találgatások szakaszában vagyunk, amikor még mindent felülírhat ez a vírus. A sport pedig a munkára, az edzésekre épül, én pedig bízom abban, hogy a lehető leggyorsabban helyreáll az életünk. A bajnokságokat most lezárták és nekem nagyon szimpatikus a norvég példa, ahol úgy vélekednek, hogy a kiesőktől most eltekintenek, viszont lesznek feljutók. A szlovén szövetség jelentős anyagi tehervállalását is jó példának tartom, hiszen komoly financiális gondok jelentkezhetnek majd a sportágban. Nem látjuk a jövőt, de azt tudjuk, hogy ha egy ajtó becsukódik, egy másik mindig kinyílik. Remélem, hogy Mosonmagyaróváron lehet majd kezelni ezt a helyzetet és megfelelő munkával, pozitív hozadéka is lehet egy átrendeződésnek.
