HALASZTÁSRA KERÜLT A SIÓFOK ELLENI BAJNOKI RANGADÓ

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.10.20.
A keddi napon hivatalos értesítést kapott az MKC, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség versenykiírásának megfelelőn, a Siófok csapatában hétfőn elvégzett PCR-tesztek kimutatták, hogy egy játékosuk megfertőződött a koronavírussal. Így a járványügyi protokollnak megfelelően a Siófok játékosai és a közvetlen stábtagok karanténba vonulnak, a csapat következő három bajnoki mérkőzése pedig halasztásra kerül.

Elmarad tehát a szerda esti rangadó, amelynek a felvezető írását viszont közöljük, mert több érdekes, új információt tartalmaz…sajnos így csak feltételes módban.

Mindent elárul a cím, hiszen az NB I-es bajnokság jelenlegi első és második helyezett csapata találkozik egymással szerdán 18.15 órás kezdéssel az UFM Arénában. A Siófoknak igaz kilenc, a Motherson-Mosonmagyaróvárnak pedig hét mérkőzésből van 12 pontja, a harmadik helyen álló ETO pedig öt mérkőzés után hibátlan a pontvadászatban. Az MKC - Siófok találkozó így valóban rangadó, még úgy is, hogy Mosonmagyaróváron mindenki pontosan tisztában van a magyar bajnokság erőviszonyaival.


Az elmúlt években a Balaton-parti gárda ugyanis igazi sztárcsapattá vált, amely a nemzetközi mezőnyben és a hazai bajnokságban is klubtörténelmi sikereket ért el. A két klub egymás elleni mérlege is a Siófok szempontjából kedvező, hiszen 9 mérkőzésből, 8 győzelem, 1 döntetlen a mérlegük. A legutóbbi 2020 januárban Siófokon lejátszott bajnoki mérkőzésen is nagyon magabiztos 38 - 26 arányú hazai győzelem született.
Ezt követően azonban két felkészülési találkozón is megmérkőzött egymással a két gárda, amelyek viszont már kiegyenlítettebb képet mutattak.  

Siófok KC - Motherson-Mosonmagyaróvár  32 - 21 (15 - 9) 
2020 augusztus 05. szerda - Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok  

Motherson-Mosonmagyaróvár - Siófok KC  29 - 32 (15 - 15) 
2020 augusztus 25. kedd - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 400 néző  


A bajnokságban pedig mostanában kellemetlen meglepetések is érték a nagy reményekkel induló Siófokot, mert a jó rajt után - hazai győzelem az Érd, a Dunaújváros és a Székesfehérvár, valamint idegenbeli siker Szombathelyen és a Balatonbogláron - nagyon sima vereség következett a Kiss Szilárd Sportcsarnokban az ETO ellen. Az igazi gondok azonban csak ezután következtek, mert a Debrecenben elszenvedett ötgólos vereség és az MTK elleni budapesti balsiker már nem fért bele a siófoki klubvezetés elképzeléseibe. A hét elején ezért közös megegyezéssel szerződést bontottak a norvég Bent Dahl-al, aki 2019 óta segítette az előző vezetőedző Tor Odvar Moen munkáját, mint pályaedző és videoelemző. A skandináv szakember kilenc tétmérkőzésből, hat győzelemmel és három vereséggel távozott tehát, ami egyértelműen csalódás a klub számára.
A nyári átalakulások után ugyanis erősebbnek ítélték a csapatot, kiemelve, hogy hosszas gondolkodás után Andrea Kobetic úgy döntött, hogy még egy évig játszani fog. Érdről két válogatott kézilabdázó érkezett, az egyaránt 23 éves Jobbátlövő Kiss Nikolett és az irányító Tóth Gabriella személyében. A két holland válogatott, a jobbátlövő Laura van der Heijden és a beálló Danick Snelder leigazolásával pedig már Pena és Szikora mellett négyre nőtt a volt FTC játékosok száma. Két nagyon jó korban lévő külföldi játékos is érkezett a nyáron a 24 esztendős Tamara Horacek a francia válogatott irányító és a Dinah Eckerle német válogatott kapus személyében. 

A Siófok 202/2021-es játékos kerete és mezszámai:
Kapusok: 7. Szikora Melinda, 12 Dinah Eckerle (német) 
Szélsők: 8. Simone Böhme (dán), 9. Hársfalvi Júlia, 13. Camille Aoustin (francia), 23. Such Nelli, 55. Wald Kíra Irányítók: 25. Nerea Pena (spanyol), 29. Gnonsiane Niombla (francia), 96. Tóth Gabriella 
Beállók: 14. Danick Snelder (holland beálló), 17. Katarina Jezic (horvát) 
Átlövők: 5. Laura van der Heijden (holland), 11. Tamara Horacek (francia), 21. Mazák-Németh Csilla, 28. Kiss Nikolett, 32. Andrea Kobetic (horvát), 33. Tomori Zsuzsanna, 44. Lapos Laura 

Ez a névsor azonban ebben a formában már nem pontos, mert a klub vezetése a napokban előbb azonnali hatállyal visszarendelte a Szombathelyre kölcsönadott szélső Wald Kírát és kapus Csapó Kincsőt. Hétfőn pedig bejelentették, hogy a spanyol irányító Nerea Penát határozatlan ideig felmentették a munkavégzés alól, így a csapat mérkőzésein és edzésein nem jogosult részt venni. Könnyen elképzelhető, hogy ez a világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó siófoki pályafutásának végét is jelenti, hiszen a menedzserével is felvették a kapcsolatot.

Vannak tehát problémák a Balaton-parti csapat körül, ahol a napokban fogják bejelenti az új vezetőedző személyét. Ezektől függetlenül számolni kell azzal, hogy tapasztalt, kiváló képességű válogatott játékosokkal érkeznek szerdán Mosonmagyaróvárra. Játékban is vannak, mert az elmúlt szombaton is tudtak játszani bajnoki találkozót a Vác ellen, amelyet hazai környezetben 28 - 22 arányban meg is nyertek. Nagy csatára, nehéz mérkőzésre számít tehát az MKC, de ezek természetes velejárói egy rangadónak...ezért komoly érdem, hogy a mosonmagyaróvári csapat már ilyet tud játszani a Siófokkal.


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó