-
- Mi a feleségemmel csak hobbi sportolók voltunk, mert én fociztam, ő pedig néha még most is kosárlabdázik - kezdi a beszélgetést az édesapa dr. Csáki Nándor gyógyszerész. - A kézilabdával így nem volt komoly kapcsolatunk egészen addig, amíg nem kezdtünk az MKC mérkőzéseire járni. Néhányszor voltunk már Mosonszolnokon is, az UFM Arénába költözés óta pedig csak betegség miatt hiányoztunk a bajnoki találkozókról. A csapat játéka, a csarnok hangulata fogott meg minket, amelyeknek tulajdonképpen egyenes következménye lett, hogy a lányok kézilabdázni kezdtek. Az elmúlt négy év alatt pedig igazi családi program lett a sportág, hiszen gyakorlatilag minden hétvégén megyünk a lányokkal, sokszor kétfelé, hogy felvegyük a meccseket, amelyeket persze szintén együtt nézünk meg.
- Az édesapám, a volt kórházigazgató dr. Vörös László volt igazi sportember, aki versenyszerűen teniszezett - folytatta a gyermekorvos anyuka dr. Vörös Lívia. - A nagyszülők is büszkék tehát a lányokra, akik Galgóczi Márta testnevelő tanárnál már óvodás korukban kezdtek el foglalkozni a játékkal. Nekünk persze nehéz megítélni, hogy mennyire tehetségesek, de az biztos, hogy ügyesen bánnak a labdával és van szemük a játékhoz. Mindhárman imádják a kézilabdát, a csapatot, a klubot, mi pedig örülünk annak, hogy a sport szeretete már biztosan végigkíséri az életüket. Természetesen féltjük őket ebben a hihetetlenül kemény sportágban, de látjuk, hogy milyen örömet jelent a számukra a kézilabda, így próbáljuk egyengetni az útjukat.
- A keménység együtt jár ezzel a játékkal a védekezésben - mondta nagyon komolyan a legidősebb nővér Anna. - Persze én is inkább a támadásokat szeretem, ahol a gyorsaság, a pontosság a döntő. Az U14-es és az U13-as csapatokban szélső vagyok, de a tizenkét és tizenhárom évesek bajnokságában irányítót játszom. Azt szeretem a legjobban, mert sokat vagyok játékban, próbálom a mérkőzéseken visszaadni azokat az elemeket, amelyeket az edzéseken gyakorolunk. Minden felnőtt irányítót nagyon figyelek tehát, hogy megtanuljam, ellessem a megtanulható dolgokat. Az iskola mellet most a kézilabda tölti ki az életemet, de örülök ennek, mert én élvonalbeli játékos akarok lenni.
- A lányok teljesen elhivatottak - jegyezte meg az anyuka -, így vannak néha kisebb vitáink az iskola és kézilabda sorrendről. Viszont így is kitűnő tanulók, tehát nem csak a kézilabdázásban voltak már díjazottak, hanem a Város Kiváló Tanulója címet is elnyerték. Igaz külsőre, sőt a belső tulajdonságaik alapján sem nagyon hasonlítanak egymásra, de céltudatosak, egészséges versenyszellem van bennük és csapatjátékosok. Szimpatikus is a számunkra, hogy az edzőjük Kránitz János csapatépítő szellemben, nem csak a kézilabdára, hanem emberségre is tanítja, neveli őket. Veronikánál szinte törvényszerű volt, hogy kézilabdázni fog, mert vele már a testvérei is sokat labdáztak. Ráadásul, három fiút kitevő igazi tűzgolyó, akinek nagyon jó, hogy a tízévesekkel készül, ahol valóban fejlődik.
- A nagyiéknál van egy kert, ahol apa felállított egy kézilabda kaput, így egész nyáron játszottunk a nővéreimmel - mesélte lelkesen a legkisebb testvér. - Velük és a legjobb barátnőmmel, Szalai Lucával szeretek a legjobban kézilabdázni. Most kezdtem az iskolát, ahol egy kicsit meglepődtek, amikor megtudták, hogy én kézilabdázó akarok lenni, de én olyan jó játékos leszek, mint Gyimesi Kitti, aki az egész családunk kedvence.
- Hálásak vagyunk a klubnak, az edzőknek, a csapattársaknak azért, hogy a lányaink ilyen erős barátságokat köthettek - fejtette ki elgondolkozva az édesapa. - Nekünk az legfontosabb, hogy jól érezzék magukat, mert még korai profi karrieren, akadémia képzésen töprengeni. Különben is úgy látjuk, hogy a mosonmagyaróvári klub is fejlődik, tehát minden feltételt megteremtenek a sportolóiknak. A lányok jó testvérek, egymást is húzzák előre, így jelenleg megvan bennük a megfelelő kitartás. Egyértelmű, hogy támogatjuk, segítjük őket, mert egy jó közösséghez tartoznak, ahol nem csak magukért, hanem egy csapatért is küzdenek.
- Heti három edzésünk van és a hétvégeken pedig bajnoki tornákon játszunk, ami néha a suli mellet fárasztó - zárta le a beszélgetést Viola. - Viszont a csapatunk nagyon jó, így sok mérkőzést nyerünk, és nagy csatákat vívunk a győri és a szombathelyi akadémistákkal. Védekezésben nekem is Gyimesi Kitti a példaképem, de támadásban én is igyekszem olyan pontosan, önzetlenül passzolni, mint a norvég Stine Oftedal. Vannak tehát nehéz pillanatok, mégis alig várom az edzéseket, a meccseket, azt hogy együtt legyünk a csapattársaimmal, mert nagyon szeretek itt kézilabdázni.
Őszintén remélem, hogy valamit vissza tudtam adni azokból az érzésekből, amelyeket a Csáki családdal történő beszélgetés során tapasztaltam. Kíváncsi újságíróként már hosszú ideje próbálom megfejteni az MKC varázs igazi okait. Igaz erről most a legkevesebbet kérdeztem…mégis a legtöbbet erről tudtam meg!
Rokob Péter
