HETI PROGRAM - JÓRÉSZT HAZAI PÁLYÁN, EGY HOSSZÚ UTAZÁSSAL

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.09.21.
Sűrű hete lesz a Motherson-Mosonmagyaróvár élvonalbeli csapatának, hiszen szerdán Kisvárdán játszik majd bajnoki mérkőzést, majd vasárnap a Békéscsaba gárdáját fogadja. Az ország másik felébe már kedden elutazik az MKC csapata, hogy ebben az erőltetett menetben fel tudjon készülni az este hat órakor kezdődő találkozóra. Vasárnap az UFM Arénában is ekkor indul útjára a labda, a Békéscsaba elleni hazai bajnoki találkozón.

Az MKC utánpótlás csapatai szerdán egy serdülő mérkőzéssel kezdenek és vasárnapig pályára lép majd az ifjúsági, az NB II-es, valamint az U13-as és az U15-ös együttes. Mindenki reménykedik abban, hogy a járványhelyzet nem fogja felülírni az időpontokat, sikerül lejátszani majd minden találkozót. Különösen fontos lenne ez az MKC ifi csapatát alkotó keretnek, akik hazai pályán szerezhetik meg az első pontjaikat a korosztályos és a felnőtt bajnokságokban.   


Női felnőtt NB I: 
6. forduló: Kisvárda Master Good SE - Motherson-Mosonmagyaróvár 
2020 szeptember 23. (szerda) 18.00 - Kisvárda, Városi Sportcsarnok 

Leány serdülő II osztály - nyugat: 
3. forduló: Mosonmagyaróvári KC - VKL SE Győr 
2020 szeptember 23. (szerda) 18.30 - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna 

Leány ifjúsági I osztály - nyugat: 
4. forduló: Mosonmagyaróvári KC - NEKA II 
2020 szeptember 25. (péntek) 18.00 - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna 

Női felnőtt NB II Észak - nyugat: 
3. forduló: Mosonmagyaróvári KC U22 - VKL SE Győr 
szeptember 26. (szombat) 11.00 - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna   

Gyermekbajnokság leány U13: 
Győr, Audi Aréna - 2020 szeptember 27. (vasárnap) 
09.00 Mosonmagyaróvári KC - Győri Audi ETO KC I 
10.50 Komárom VSE - Mosonmagyaróvári KC 

Gyermekbajnokság leány U15: 
2020 szeptember 27. (vasárnap) 
Mosonmagyaróvári KC - Érdi Sportkör KFT 
Mosonmagyaróvári KC - Móri KSC   
(a két mérkőzés helyszíne vélhetően Mosonmagyaróvár lesz, az időpontok később az MKSZ honlapon - Gyermekbajnokságok Fejér, Győr, Komárom, Pest - lesznek olvashatóak) 

Női felnőtt NB I:
7. forduló: Motherson-Mosonmagyaróvár - EUbility Group-Békéscsaba
2020 szeptember 27. (vasárnap) 18.00 - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó