Hétközi bajnoki a Budaörs ellen

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2024.02.07.
Két Európa-liga mérkőzés között hétközi bajnoki vár a Motherson Mosonmagyaróvárra.
Gyurka János együttese nyolc nap alatt három találkozón lép pályára. A Malaga szombati legyőzése után, jön a Budaörs elleni bajnoki, majd február 10-én, a norvég Sola elleni csoportrangadó. Óvári szempontból előny lehet, hogy mindhárom meccsét hazai közönség előtt, az UFM Arénában játssza a csapat.

„Minden mérkőzésen nyerni szeretnénk és itthon tartani a két pontot - mondja Ines Ivancok, a Motherson Mosonmagyaróvár balátlövője. Nem lesz egyszerű, hiszen a Budaörs kemény ellenfél. Végig koncentráltnak kell lennünk, kihozni a legjobbunkat, játszani egy jó mérkőzést és győzni. Nehéz három fronton teljesíteni, hiszen rengeteg kemény mérkőzésünk van, főként, az Európa Ligában. Úgy gondolom, hogy az edzőnk jól felkészít minket ezekre a helyzetekre, elegendő edzéssel és pihenőidővel is. Ebben az időszakban sok mérkőzésünk van, ami fárasztó tud lenni, de szerencsére ezek közül több itthon lesz, ami fontos lehet. Egyrészt mert kevesebb utazással jár, és a szurkolóink is sok pluszt adnak, mindig fantasztikus hangulatot varázsolnak az arénába."

A Motherson Mosonmagyaróvár - Moyra-Budaörs Handball mérkőzést szerdán 18 órakor rendezik. Jegyek még kaphatók a mérkőzésre.
Következő mérkőzés:
Vasas SC - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.12.21., 18:45 óra.
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok



Videók
összes videó