HOSSZÚ ÚT, NEHÉZ MÉRKŐZÉS

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.11.19.
Ebben a címben minden benne van, hiszen Kisvárdára utazik a Motherson-Mosonmagyaróvár csapata, ahol egy nagyon erős hazai gárda várja 2021 november 20.-án szombaton 18.00 órakor. Tudjuk, hogy néhány szurkoló elkíséri a csapatot, így a számukra fontos információ, hogy napokban meghozott kormányrendelet szerint november 19.-től a zárt térben megrendezésre kerülő rendezvényeken, így a kézilabda mérkőzéseken is kötelező lesz az orvosi maszk használata. Azoknak pedig, akik nem vállalkoznak az utazásra elmondjuk, hogy mérkőzést élőben az Interneten is megtekinthetik a Kisvárdai csapat hivatalos YouTube csatornáján.


A Kisvárda Master Good SE nyolc ponttal a bajnokág hetedik helyén áll jelenleg, de ez nagyon csalóka helyezés, mert csak hét mérkőzést játszottak. A Siófok és a Budaörs csapatait hazai pályán, a Vasas és a Szombathely gárdáit pedig idegenben verték meg. Debrecenben és Székesfehérváron szenvedtek vereséget, a Győri Audi ETO KC ellen pedig hazai pályán veszítettek. 

A tavalyi szezonban háromszor is megmérkőzött egymással a két csapat, a nyáron a NEKA torna döntőjében, majd a rendkívül szoros kisvárdai és a számunkra kicsit nyugodtabb mosonmagyaróvári bajnoki találkozókon. Így pontosan tudjuk, hogy maximális teljesítmény szükséges ahhoz, hogy a győzelmi szériánk folytatódjon. 

Motherson-Mosonmagyaróvár - Kisvárda Master Good SE  26 - 21 (12 - 10)
2020 augusztus 29. szombat 14.20 óra - Balatonboglár, NEKA csarnok, 200 néző 

Kisvárda Master Good SE - Motherson-Mosonmagyaróvár  21 - 22  (13 - 10)
NB I bajnoki mérkőzés - 6. forduló 
2020 szeptember 23. szerda 18.00 óra - Kisvárda, Városi Sportcsarnok, 500 néző 

Motherson-Mosonmagyaróvár - Kisvárda Master Good SE  27 - 19  (14 - 11)
NB I felnőtt bajnoki mérkőzés - 19. forduló 
2021 április 25. vasárnap 18.00 óra - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, zárt kapus 

Nem csoda tehát, hogy az MKC csapata már pénteken elutazik Kisvárdára, hogy a lehető legjobban fel tudjon készülni a bajnoki szünet előtti utolsó mérkőzésére. Ráadásul a Magyar Kupa negyedik fordulójában is vissza fogunk térni Kisvárdára, ahol a továbbjutás egy mérkőzésen dől majd el és azonos osztályú csapatok esetén, döntetlennél a hazai csapat folytathatná a sorozatot. 
- Az ország egyik feléből a másikba utazunk most mérkőzést játszani, így semmiképpen sem akartuk, hogy az utazási stresszből érkezzen meg a csapatunk - nyilatkozta Stranigg Ferenc az MKC csapatának másodedzője. - Ezért már pénteken elindulunk Kisvárdára, kényelmesen, több megállással, és úgy építjük fel ezt a két napot, hogy frissek legyenek a játékosaink. Optimálisan állítottuk be az étkezéseinket, a pihenések arányát és igaz Kisvárdán nem tudunk edzeni, de a közelben találtunk olyan csarnokot, ahol pénteken délután gyakorolni is tudunk. Nagyon erős ellenfél lesz a Kisvárda Master Good SE, amely hazai pályán nagyon jól felépített támadójátéka. Ezért döntő lesz a védekezésünk hatékonysága, amely megalapozhatja azt a gyors, attraktív játékot, amire készülünk. Ana Kojic és Tanja Asanin rehabilitációja is véget ért, igaz több hét kihagyás után még nincsenek száz százalékos állapotban, de már ott lesznek velünk. Nagyon sokat dolgoztak a lányok a héten, hiszen nehéz mérkőzésre készültek fel, amelynek a két pontjával stabilizálni tudnánk a helyünket az élmezőnyben. 

A tavalyi szezonban a Magyar Kupa négyes döntőbe jutott kisvárdai csapatnál kevés volt a változás a nyáron. Bakó Botond is szerződést hosszabbított a klubbal, ahová visszatért a nagyon gólerős szerb-magyar irányítóTamara Radojevic, aki pótolja a Debrecenbe igazoló Szabó Ninát. Érkezett még szerb válogatott balszélső Aleksandra Stamenic, az orosz kapus Darina Shulega és a NEKA Akadémiáról a szintén balszélső Mérai Maja. A tavalyi szezonban sérülésessel bajlódó Veronika Habanková és Karnik Szabina is teljesen felépültek, sőt októberben csatlakozott a kerethez a 183 cm magas ukrán válogatott átlövő Natalija Szavcsin.

A Kisvárda Master Good SE 2021/2022-es játékos kerete:
Kapusok: Leskóczi Boglárka, Mátéfi Dalma, Darina Shulega (orosz)
Szélsők: Erős Katalin, Mérai Maja, Aleksandra Stamenic (szerb), Udvardi Laura 
Irányítók: Bouti Fruzsina, Tamara Radojevic (szerb-magyar), Zaviczky Boglárka 
Beállók: Dombi Luca, Dombi Katalin 
Átlövők: Veronika Habanková (szlovák), Juhász Gréta, Karnik Szabina, Mészáros-Mihálffy Adrienn, Siska Pálma, Natalija Szavcsin (ukrán), Termány Rita 
Vezetőedző: Bakó Botond



Következő mérkőzés:
Motherson-Mosonmagyaróvár - Szombathelyi KKA
2021.12.28., 18:00 óra.
MOSONMAGYARÓVÁR, UFM ARÉNA
Videók
összes videó