IDEGENBEN NEHEZEBB

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.10.10.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági és serdülő csapata is idegenben lépett pályára a bajnokságban, s most nem sikerült pontot szereznie. Az ifik a dunaújvárosi kézilabda akadémistákkal játszottak, tehát az egyik legpatinásabb utánpótlással rendelkező klub vendégei voltak. A serdülők pedig, a négy bajnoki mérkőzés után is százalékos mérleget felmutató Gyömrő otthonában játszottak.

Dunaújvárosi KKA - Mosonmagyaróvári KC 36-23 (18-11)
Dunaújváros, Városi Sportcsarnok, ifjúsági I. osztályú mérkőzés. V.: Hullmann, Weinert.

MKC: Fritz – Ruzsom 1, Fekete F., Pusztai 2, Paróczai 4, Lázár 3, Papp 8. Cs: Dávida (kapus), Szabó Cs. 2, Simon 1, Bartha 1, Vinkelmann 1, Pozsgai, Trestyén. Edző: Stranigg Ferenc.

Stranigg Ferenc: - Fegyelmezetten, nagyon jó küzdőszellemmel kezdtük a találkozót, így még 6-5-re vezettünk is az első negyedórában. A folytatásban azonban nem tudtuk tartani ezt a tempót és egyre több figyelmetlenség, hiba volt a játékunkban. Ezt pedig a kimondottan jó erőket felvonultató hazaiak kihasználták, egyre nagyobb lett a különbség a két csapat között. Sajnos most is sok ziccert elhibáztunk, elsősorban ezért ilyen rossz ránézni a mérkőzés végeredményére. Viszont több jó egyéni teljesítményt láttam, és az első félidő csapatjátékára is lehet alapozni a jövőben.


Gyömrői KA - Mosonmagyaróvári KC  28-22  (12-9)
Gyömrő, Ignácz Ilona Sportcsarnok, serdülő II. osztályú mérkőzés. V.: Obermayer, Vindis.

MKC: Horváth Sz. - Uzonyi-Varga 7, Renner 2, Sztranyovszky 3, Pető, Babinszky 6, Lengyel L. Cs: Lengyel N. (kapus), Baumgartner 2, Buga R. 2, Sefcsik, Mészáros A., Forgács, Bíró L., Plachy. Edző: Farkas Veronika.

Farkas Veronika: - Sportszerűen el kell ismernünk, hogy ezen a találkozón jobb volt a hazai csapat. Nagyon jól védekeztek, a balkezes átlövőjük pedig kimondottan gólerősen kézilabdázott. Mi talán egy kicsit megszeppenve játszottunk, mert a nehezen megszerzett labdákat, rendre visszapasszoltuk az ellenfélnek. Sok volt a két perces kiállításunk, sőt még kettős emberhátrányban is kellett játszanunk. Meg kell tanulnunk idegenben is nyugodtan, eredményesen kézilabdázni és erről már a már közvetlenül a mérkőzés után beszéltünk is a lányokkal.


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó