IGEN, A NEVEZÉSEKRE IS!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.06.28.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapatai leadták a nevezéseket a 2019 / 202 – as bajnokságokba. Az MKC négy versenyző gárdája ugyanott fog indulni, mint tavaly hiszen mind a négy csapatunk magabiztosan megőrizte a helyét az előző idényben. A nevezések leadását Kokas Viktória az MKC technikai vezetője intézte, akinek talán a legmozgalmasabb volt eddig a nyara.

- A felnőtt csapatunk az NB I – ben indul és az U22 – esek pedig a harmadosztályban, az NB Észak – nyugati felnőtt bajnokságában fognak majd szerepelni – ismertette a nevezések legfontosabb híreit Kokas Viktória. Az MKC ifi továbbra is az első osztály nyugati csoportjában, a serdülők pedig az idén is a II. osztály nyugati felében játszanak. A nevezési határidő 2019 július elseje volt, de mi már szerdán elküldtünk minden szükséges iratot és igazolást a Kézilabda Szövetség online felületén. A gyermek (U15 – U11) és a kisiskolás (U10 – U8) bajnokságokra augusztusban lehet majd nevezni és itt is az a tervünk, hogy a tavalyihoz hasonló létszámokkal induljunk el.



Néhány nap múlva elkezdi a munkát az MKC felnőtt kerete. Mit lehet tudni a felkészülés első szakaszáról?



- Július másodikán kedden reggel kilenc órakor találkozik a keret és egy futóteszttel kezdődik meg a munka az UFM Arénában. Aznap együtt is marad a társaság, hiszen csapatépítő program is lesz. A lányok Dunakilitin, a Vadvíz kempingben töltik a délutánt ahol természetesen helyet kapnak a vízi sportok. Közös főzés és étkezés zárja majd ezt a napot, amit már napi rendszerességgel követnek majd az edzések. A felkészülés második hetében lesz az edzőtábor, amikor Balatonbogláron a NEKA sportkomplexumában dolgozik majd a csapat. Az NB I – es sorsolás július 9. – én lesz majd és a párosítások után, a csapatoknak július 26. – ig kell egyeztetni a bajnoki mérkőzések pontos időpontjait.



A számodra tehát a megszokott módon, szervezéssel és technikai háttér biztosításával zajlott eddig is ez a nyár. Volt azonban egy olyan programod is, amihez az MKC minden sportolója és szurkolója nevében sok boldogságot kívánunk!



- Az alapvető különbség csak az volt, hogy ezt a nevezést már férjes asszonyként intéztem, hiszen a júniusban volt az esküvőnk Gyürüsi Krisztiánnal. Nagyon szépen köszönjük tehát a jókívánságokat! Krisztiánt, a férjemet nem kell bemutatni az MKC szurkolóknak, hiszen igazi szurkolóként ott van a csapatunk mérkőzésin. Spanyolországban voltunk nászúton és Mallorcán azért sikerült egy kicsit pihennünk is. A felkészülést, a bajnokságot pedig már mi is várjuk, hiszen az MKC része az életünknek.   


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó