ÍGY KI LEHET KAPNI

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.03.27.
A mérkőzés előtt Horváth Cs. Attila az MKC elnöke, Kopecz Barbarát csapatunk a hétvégén a válogatott debütáló játékosát köszöntötte. Ezután pedig a fogyatékos ellátással foglalkozó Naposház szakmai vezetőjének, Borsos Eszternek adta át azt a betegállító gépet, amelyet a klub vásárolt a szervezetnek.
Remek iramban és magas színvonalon kezdődött el a találkozó, amelyen az MKC ultrák mellett most az érdi fanatikusok is gondoskodtak a hangulatról. Az első tíz percében két légiós, nálunk Szarková, a vendégeknél Krepz-Slezák szerzett 3 - 3 gólt. A gólok felváltva érkeztek és így a vezetést is hol az egyik, hol a másik csapat szerezte meg. Húsz perc elteltével azonban az MKC, ezen a szoros találkozón nem túlzás leírni, hogy elhúzott 9 - 6 arányban. Az előnyét pedig nagyon szervezett és szorgalmas védekezéssel valamint gyönyörű gólokkal, a szünetig meg is tudta tartani.


A szünetben születésnapos szurkolókat köszöntöttünk, akik közül a 80 éves Hegyi Ottó, aki sportvezetőként megteremtette a kézilabdázást a városban, a kezdődobásra is vállalkozott.
Kevés gólt hozott eddig a találkozó és folytatásban is öt percet kellett várni az első találatokra. Ezek azonban a vendégek oldalán estek, amit Tilinger Tamara kettős emberhátrányban egyenlített ki egy bravúros átemeléssel a 40. percben. Pattanásig feszült tíz perc következett, ismét fej - fej mellett, óriási küzdelemmel, Herczeg Lili kapusbravúrokkal és továbbra is nagyon élvezetes játékkal. A nagyon gólerős szélsők Krepz-Slezák és Lassource vezérletével azonban az Érd átvette a vezetést is így minimális előnnyel várta az hajrát. Ebben a csaptunk szokás szerint mindent elkövetett a sikerért és egy fantasztikus kínai góllal zárta a találkozót, de a második félidőben gólerősebben játszó Érd győzelmét nem tudta megakadályozni.


Eu-Fire Mosonmagyaróvár - Érd 22 - 23 (13 - 12)
NB I. női felnőtt 18. forduló
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 1000 néző
Játékvezetők: Héjjas - Kránitz

Eu-Fire Mosonmagyaróvár: HERCZEG L. - Kovacsicz, Gyimesi, Tilinger 2, HORVÁTH B. 3, SZARKOVÁ 5, Hajtai 1. Csere: Dányi (kapus), Kopecz 3, Vukcevic, Bízik R. 3, KATONA 4 (1), Hudák E. 1, Bardi, Bízik B., Domokos. Vezetőedző: Bognár Róbert

Érd: Janurik - KREPZ-SLEZÁK 8 (3), Kiss N. 1, Tóth G., SZABÓ L. 3, Kovacevic 1, LASSOURCE 5. Csere: Foggea (kapus), Király R., Lavko 2, Simon A., JERABKOVA 3, Landi, Reizinger, Gávai, Shatzl Natalie. Vezetőedző: Szabó Edina

Hétméteres: 2/1 ill. 4/3
Kiállítás: 10 perc ill. 2 perc


Bognár Róbert az Eu-Fire Mosonmagyaróvár vezetőedzője: "Egy kicsit csalódott és szomorú vagyok  de közben büszke is, mert egy remek mérkőzést játszottunk egy kiváló ellenfél ellen. A második játékrészben azonban volt egy olyan periódus amikor nem tudtunk gólt lőni és ez eldöntötte a találkozót. Én eddig soha nem foglalkoztam a játékvezetőkkel, most azonban szeretném elmondani, hogy nagyon nem tetszett az a felfogás, ahogyan ma működtek."


Szabó Edina az Érd vezetőedzője: "A válogatott kötelezettségek miatt, nagyon keveset tudott együtt készülni a csapat, pedig tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Mosonmagyaróváron. Az MKC egy rendkívül kellemetlen stílusú ellenfél és ezt mai találkozón is bebizonyította. Teljesen lelassították a játékot és minden labdáért megharcoltak. Értékesnek tartom tehát ezt a sikerünket és gratulálok is hozzá a  csapatomnak."

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó