Ilyen volt a február utánpótlás csapatainknál

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2024.02.29.
Az MKC utánpótlásában is gőzerővel zajlik a munka.
Az U15-ös korosztály eredményei:
MKC - Siófok 33-27 
MKC - Alba Fehérvár 25-34


Orbán Ákos, edző: Az első meccsen bátor, jó kezdés után elkezdtük saját magunkat megverni. Lehetetlen szögekből lőttünk, rossz helyzeteket választottunk. Szerencsére a második félidőben nagyot küzdöttünk, és újra elővettük az egyszerű megoldásokat, így megfordítottuk a mérkőzést. Pozitív volt a helyzet kihasználásunk, ami jobb volt, mint eddig bármikor.

A Fehérvár ellen ugyanaz volt a forgatókönyv, azzal a különbséggel, hogy amikor megfordíthattuk volna az állást, akkor megint a bonyolult dolgokat választottuk, és elment az ellenfél. Ennek ellenére még rengeteg labdánk volt, akár egyenlíteni, akár fordítani, de sajnos a koncentráció nem volt megfelelő. A végén már kinyitottunk, próbáltunk labdát szerezni, amiből több könnyű gólt is kaptunk, ezért csalóka a végeredmény.

Összességében rengeteg nagyon szép megoldás is volt és láthatóan előre léptünk, akár védekezésben, akár támadásban. Szépen látszik, hogy mit akarunk,hogyan akarjuk. Építkezünk tovább, rendületlenül bízok a lányokban!


Az U13-as korosztály eredményei:
Fehérvár-Csákvár - MKC 5-13
Gárdony - MKC 21-14

Orbán Ákos, edző: Az első mérkőzésén csináltunk szép dolgokat, a páros kapcsolatok jól működtek, illetve jó védéseinek voltak. A helyzetkihasználás sajnos gyenge volt, ami a második mérkőzésén megbosszulta magát. Voltak jó egyéni teljesítmények is, de sajnos ez nem elég. Koncentráltabbnak kell lennünk és fegyelmezettebbnek, mert olykor nagyon szétszórt a csapat.

Összességében felemás érzéseim vannak. Volt sok negatív, de sok pozitív  dolog is. Csináljuk tovább, tudom hogy ennél azért jobbak vagyunk!


Az U9-es csapat is megkezdte a tavaszi szezont, méghozzá egy lipóti tornával. Mayer Rebeka két csapatot irányított az ETO által szervezett megmérettetésen. Az MKC SE U9-es csapata a 13. helyen végzett, míg az MKC Kossuth a 11. helyen zárt.

Mayer Rebeka, edző: A lányokon látszódik a fejlődés, már csak egy kis bátorság hiányzik a játékunkból.



A lipóti tornán Bognár-One Evelin tanítványai is részt vettek.

Bognár-One Evelin, edző: A 2015-ös és annál fiatalabb lányok részére szervezett tornán a 4.helyen végeztünk. Most is nagyon hasznos volt ez a hat mérkőzés nekünk. Gratulálok a lányoknak, nagyon ügyes volt mindenki. Kiemelendő, hogy három játékosunk fiatalabbként vett részt a tornán.

A csapat tagjai: Orsós Maja (K), Baróti Blanka (K), Kovács Júlia, Rigó Dorka, Bene Norina,Zámbó Petra, Sülecz Sára.
Következő mérkőzés:
Vasas SC - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.12.21., 18:45 óra.
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok



Videók
összes videó